Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A vas és a vasipar
48 A vas és a vasipar, nemesíteni, hogy karddá vagy egyéb hasznos tárgygyá legyen ; hisz még ma is, mikor pedig a tömeges termelés napjait éljük, mindaz, a mi a vasnak értékítésére és feldolgozására történik, terhes munka, és még mindig nem érte el a számos kísérletek és tapasztalatok után sem, melyekben korunkig fejlődött, a befejezettséget. Teljesen ismeretlen lévén az, hogyan és hol használták először a vasat, csábítóan kínálkozik az az alapelv, hogy ott bukkannak valamely találmányra, hol arra a viszonyok a legkedvezőbbek, a nehézségek legkisebbek, és ekkor Afrika mutatkozik a vasfeltalálás hazájának. E fekete néptől lakott világrészben, hol az emberek életmódja úgy látszik évszázadok és évezredek óta egyugyanaz maradt, a vas feldolgozása emlékezetet haladó idők óta honos ; mindenütt találni ott jó vasérczet és kovácsokat, kik abból a közönséges szükséglet eszközeit meg tudják csinálni. Szudánban, a szerecsenek országában, mely a Szahara sivatag mögött kezdődik, utazók beszéde szerint utonutfélén találni könnyen megolvasztható vasérczet. Az ottani kovácsok egy kis agyagkemenczében kevés szénnel és egy kézi fujtatóval meg- ömlesztik a fémet és a férfiak számára kialakítják belőle a kelevézvasat, az asszonyok számára a kapát, a melylyel jóformán födözve van egész szükségletük. Időközben, a mintnincs a szerecsen-kovácsnak rendelt munkája, pénzt kovácsol, a nélkül, hogy ezzel valamely büntető törvénykönyv ellen cselekednék. Apró vasdarabokat úgy formál ki, hogy alakjuk kisded sarlót mutat, és ezeket mindenfelé elfogadják váltópénzül. Afrika délibb, részben csak újabban felkutatott részében le egész a déli fokig mindenütt ugyanazon ősi módon választják ki az érczet és ugyanolyan a kovácsság mestersége is. A déli törzseknél, a kamaráknál és másoknál, melyeket mi bottentottoknak mondunk, a vas nem csupán szükségleti anyag, hanem fényűzésre is szolgál. Czifra- ságaik, különösen mellpaizsok és nyakékek ezek, fényesre csiszolt vasból valók, melynek fényét nagyobbra becsülik, mint az aranyét vagy sárgarézét. Ezekre az arany csábító ingere nem hat. Sehol a földön — a kétes eredetű, igen ritkán előforduló, a levegőből lehullott vastömegeket kivéve, melyeket «meteorvas» név alatt ásványgyűjteményekben találunk — nem rakta le a természet a vasat természetes alakjában, hanem mindig az oxydul, oxyd, szénsavas só, kénfém stb. álarcza alá rejti. E tüneménynek az az oka, hogy a vas nagy rokonsággal viseltetik az oxygénhez s kénhez, melyek elseje azonban annyira túlnyomó, hogy még magát a ként is kiűzheti a vassal való vegyületé- ből. A vasnak és oxygénnek vegyiiletét a közönséges életben rozsdának nevezzük ; jelképe lett ez az alattomos, elháríthatlan romlásnak és technikailag véve mindenesetre hibának tekinthető. De az már természete, mondhatni hivatása a vasnak, hogy rozsdásodjék és utóvégre a levegőben és talajban levő természetes savakban föloszoljék. E tulajdonsága épen az, mely a vasnak vándoréletét, az ő úgyszólván mindenütt jelenvalóságát lehetővé teszi, és mely eredeti telepéből kivezette s beoltotta agyagba, homokba, kovába, a szántóföldbe, a melyből felszívódik a növénybe és ebből az állat s ember élő testébe, nem hogy itt tétlenül keringjen és talán épen csak a vérnek vörös színt adjon, hanem épen azért, hogy az élet elemét, a belehelt levegő Qxygénjét, egyre fölvegye és a szervezetbe jutassa. És ha ennélfogva a vérben szegény, sápkóros ember a vasas forráshoz folyamodik, hogy abból magának egészséget és új életerőt igyék, ismét ugyané vasas vizek azok, melyek a vasat a legolcsóbb szállítási utón oly vidékekre is elvezetik, hol a tulajdonképi vasércznek nyoma sincs. Az által, hogy a vastartalmú vizek napszintre jutnak és a föld színén folytatják utjokat, elszáll belőlük a szénsav, melyet a vasoxydul feloldva tartalmazott magában ; ez utóbbi az által, hogy gyorsan még több oxygént vesz föl magába
