Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - Bevezetés
Bevezetés. 13 Az ujabb chemia a természettudományi tanszakok eddig felhozott állapotaiból nem állt elő egyszerre. A positiv eredmények igen lassan merültek fel. A 17-dik század derekán azonban meglepő gyakoriassággal mutatkoztak az eredmények az által, bogy a ebenda bölcseim! jelentőségét fölismerték. Bizonyos természetes jelenségeket egyetemes ebenda! folyamatoknak ismertek föl és ezek ki fii r- készése lép előtérbe. A külső természet e nemű legföltünöbb jelensége, az elégés, legelőször kelté föl a figyelmet és kimagyarázása volt az első korszakot alkotó tény. Bővebben is foglalkozunk e miatt vele. A phlogistikusok. A chemia ujabb története két részre osztható. Az első időszakban csak a minőségi jelenségeket (az anyagok nemét és összköttetéseiket) igyekeztek kimagyarázni és összhangba hozni ; a másodikban azonban a mennyiségi arányoknak (melyek alatt bizonyos anyagok bizonyos vegyületekké állnak össze vagy azokból kiválnak) kikutatása lép előtérbe. Világos, hogy ama régi űány bijával van még a kellő segédszereknek és e szerint az igazságnak még nem juthat nyomába. Nem lehet tehát csudálkoznunk azon, ha látjuk, hogy önkényt felkapnak valami anyagot, melyről azt tartják, hogy hozzájárulása vagy eltávolodása által bizonyos folyamatokat idéz elő. Minthogy a vegyületek súlyát sem chemdai változásuk előtt, sem utána semmi figyelemre sem méltatták, és azonkivül egyáltalán nem voltak rajta, hogy ama föltételes testeket önmagokban állítsák elő, s e szerint ennek valóságos létezése fölött ellenórséget nem gyakoroltak, működésük a különböző elméletek fölállításában szabadjára volt hagyva. Ily chendailag tevékeny test volt az u. n. l'hlogiston, melynek léteiéről a vegyészek másfél századig meg voltak győződve, de melynek részletes tulajdonságaival való megismerkedés egyiköknek sem jutott eszébe. A phlogistont föltalálták, hogy ez elégést kimagyarázhassák, és működése körét úgy határozták meg, a mint azt a vele való kapcsolatos ckendai folyamatok megkívánták. Bár mily hibás is volt ez erre alapított elmélet, a chendára nézve azzal a haszonul járt, hogy jó nagy számú jelenségeket összefoglalt és egy szempont alá gyűjtött, a mi az áttekintést, tájékozást, összehasonlítást és megvizsgálást tetemesen elősegítette. Az a nézet, hogy minden elégő testből valami olyas válik ki, a mi láng alakjában lesz láthatóvá, és hogy az elégésnél 'visszamaradt anyagok az elégett testnek alkotó részei, igen régi, s az első jelentékenyebb vegyészek, kikkel az ujabb chemia megkezdődik, részint védték, részint hallgatólag elfogadták. Egyikök, Stahl ennek az elszálló valaminek fogalmát így fejtette ki : «Minden eléghető szerves, valamint szervtelen test egy közös alkotó részszel bű, ez a phlogiston ; az elégésnél elszáll az, és a szerint, hogy nagyobb vagy kisebb mennyiségben van jelen és nagyobb vagy kisebb erővel elillan, látunk lángot vagy csak lassankénti elváltozásokat, mint a fémek oxydálása, rozsdásodása vagy elmeszedése alkalmával. A kén, szén, vilió és hasonló testekben igen sok a phlogiston. A kén vagy vilió elégésekor keletkeznek bizonyos savak, ezeknek tehát ama testekben pklogistonnal összekötve kellett benn rejleniök stb.» Már akkor fölismerték, hogy a fémek oxydálása vagy elmeszedése, mint akkor nevezték, nem egyéb lassú elégésnél. Hogy az elégés elve milyen tulajdonságokkal bír, azzal kezdetben nem igen törődtek, és ha egy tény arra látszott utalni, hogy pl. mert a vasrozsda egész összeségében nagyobb súlylyal bű a vasnál, a melyből lett, s tehát valamely anyag elillanásáról nem lehet szó, azt mint lényegtelent elhanyagolták. Egy szóval a phlogistikai elmélet oly központ volt, a mely köré a fontos chemiai jelenségek legnagyobb száma csoportosítható volt és ezért oly törvénynyélett, melyet a 17-dik század derekán támadt tudós társulatok elismertek és terjesztettek.
