Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - A kocsigyártás és káderság
Kádár-munkák. 137 nyitják. A külső domborúságnak előkészítése czéljából a dongákat előbb a hántógya- luval, és erre a simítógyaluval dolgozzák meg ; belső homorúságot pedig a faragószéken nyernek a görbekéssel. Erre a dongák oldalszéleit (az eresztéket) az eresztőpadon meggyalulják — ha igen nagyok az eresztőgyaluval — és aztán a hántó- és simító- gyaluval megsimítják. Ha az egy hordóra való dongák ennyire készek, következik az állonyatás (Aufschlagen, Aufsetzen) vagyis a dongáknak egyberakása és abroncsokkal való körűl- övezésük. E czéból előbb négy dongát egymástól egyenlő távolságban függélyesen körbe állítanak ; felső végükön egy külről rátett vasabroncsot (a fej abroncsot Haupt- reif) a csavarszorítóval vagy egy villás facsíptetővel (higlnfa, kádárinas, Aufsetzklo- ben) megszorítanak (higolnalc), mire az abroncson belül egymás után egymás mellé beállítják a többi dongát. Ennek megtörténtével az abroncsot az üzofáoal lejebb hajtják a hordóra, míg keményen áll és a dongák végét (fejét) jól összeszorítja. Erre egy másik, valamivel tágabb abroncsot hajtanak rá, melynek helye a hordónak közepe felé van (a torokabroncs), majd egy harmadikat, mely még inkább a közép helyre jut (a hasabroncs). Nagyobb hordókra több torokabroncsot űznek rá. A dongák az eljárás alatt, minthogy középrészük szélesebb, kénytelenek hosszban meghajlani, mi által a hordó domborodottsága, hasa, jő létre. Ezt a hajlást meleggel és nedvességgel megkönnyítik az által, hogy a hordón belül a földön forgácsokból tüzet raknak (kilán- •tolják, ausfeuern) és a dongákat belül vízzel hintezik. — Az eddig előadott eljárással csak a hordó felső része van megkötve. Hogy az alsó felével ugyanazt elérjék, e körűi, a dongák e végeihez közel, erős kötelet vetnek, melyet egy különös csavarkészülékkel (a hordóhevederrel) erősen meghúznak, a míg a dongák feje egymáshoz szorul. Most a hevederrel együtt fölfordítják a hordót, és a most fölül került részét ép oly módon abroncsolják meg, mint azt az előbbi félnél előadtuk. Kilángolás gyanánt igen jó sikerrel lehet a gőzt használni a dongák hajlékonyságának előidézésére; a néhány abroncscsal egyelőre összefoglalt hordót t. i. oly tartóba teszik, mely gőzkazánból ömlő gőzzel van megtelve, és a további eljárást akkor veszik foganatba, mikor a gőzátjárta fa kellően hajlékonynyá lett. A hordó két végét a fönebbiek után a fürészszel egyenlőre metszik, és a dongáknak ezután is még kiszökellő részét a karimát, a csínt (Kimme, jable, chimb) a szegzögyaluval (Stemmhobel, sun plane) legyalulják. E gyalunak talpa sík, vasának éle egyenesvonalú, de tokja félkörü, mert csak így lehetséges, hogy talpa folyton érintse a dongákat. Természetes, hogy nagy hordók részére a gyalu liajlása kisebb. — Azután a dongák belső lapját a bárddal, majd a görbekéssel, majd meg a félholdgyalu- ral (Gárbhobel) — nevét tokjának alakjától vette — megsimítják. A fenék össze- és beillesztéséről ezeket jegyezhetjük föl ; Minthogy a fenék csak kis hordóknál, csebreknél stb. áll egyedül egy darabból, tehát a legtöbb esetben a feneket több (3, 5, 7, 9,) darabból kell összerakni. E darabok legyalult szélei (eresztékei) egymással pontosan illednek össze, és gyakran úgy illesztik őket össze, hogy azokba párosával egymással szembeálló likakat fúrnak és ez utóbbiakba faszegeket (csapszegeket, Dübel) vernek, melyek hosszaságuk egyik felével az egyik, a másikkal a másik fenékfába jutnak. A fenék környiilete legtöbbnyire két oldalt (kívül kevésbbé, mint belül) le van rézselve és az ez által elvékonyított széle egy horonyszerü barázdába illesztetik, mely a dongák belső lapja körűi fut végig. Ezt a barázdát nevezik ontorának, ontrá- nak, sibéknek és csínnak (Kröse, Gargel, Kimme). A fenék lerézselését eszközli a köritőgyalu (Bramschnitthobel), kisebb munkánál a faragókés. — A hordócsin a csinmetszö gyaluval (Kimmhobel, jabloire) Találmányok könyve. I. *
