Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - Az ötvösség és az ékszermívesség
Az ötvösség és az ékszermívesség. Az arany- és eziistmívesség. Ékszerészet. A zománczolás. A magyar ötvösművészet. Hogy az ötvösök, az arany- s ezüstmívesek, a régi egyiptomiaknál, zsidóknál, görögöknél, számos s munkával halmazott osztályt képeztek, eléggé bizonyítják a régi iratok, a biblia és a liieroglyfek. Salamon templomáról tudjuk, hogy abban tömegesen használták fel az aranyat az oszlopok ékítésére, és a görögök szobraik ruházatát, övét, homlokékét vagy tiszta aranyból készíttették vagy meg- aranyoztatták. A rómaiaknál a nemes fém ékszer viselése nagy divatban volt, és az etruskoknak újabban felfedezett ékszertárgyai úgy az alak szépsége, mint a tökéletes kivitel tekintetében kiválóak, s példányképül szolgálnak az ötvösség terén jelenleg működő művészeknek. A magyarországi ötvösség a középkorban az akkor uralkodott fényűzés következtén nagy lendületet vett. Az arany- és ezüstmívek készítésében legtöbb hírre jutottak az erdélyiek és a lőcseiek, kiknek művei nemcsak benn az országban, hanem künn is, nevezetesen Lengyel- és Oroszországban is becsben tartattak és a német- ország mívesekéivel vetélkedtek. Hogy mily nagy számmal tartózkodtak Lőcsén ötvösek, kitűnik abból, hogy a város egyik erődjének őrzése kizárólag az ötvös-czéh tagjaira volt bízva. Árpádkori okmányok, az adománylevelek, végrendeletek stb. gyakran szólnak a királyok, monostorok s székesegyházak, jobbágy s iparos népe közt megtelepített aranyművesekről, «auri faber» név alatt, ötvösökről. Az Anjouim rban az újabb olaszművészet mesterei telepíttettek meg, s hogy mily nagyrabecsül- tetett művészetök, elég azt az egyet megemlíteni, hogy I. Károly idejében Szepes alispánja, Sienai Péter mester, a királynak udvari mű vésője, ötvöse volt, kinek a király aranypecséte remek véseteért egy falut adományozott Szepesben. Hazai régiségkutatóink, különösen pedig Ipolyi Arnold püspök, buzgó búvárkodása által máris elég bőven ismerjük ötvös művészetünk régi mestereit és helyeit, s bízvást elmondhatjuk, hogy azt hazánkban, épen úgy mint egyéb mesterségeinket is vegyesen magyar s német helyeken, magyar s német mesterek gyakorolták. Sőt mi több, e mesterség gyakorlatának a XVI., XVII. és XVIH. századból, tehát folytonos sorozatban, eddig magyar szövegű tankönyveit is bírjuk. Az ötvös mesterségek czéhsza- bályait a XV-dik század elejéről bírjuk s Finály kolozsvári sarkantyúsnak az ötvös czéh-szabályairól kiadott okmányai már 1426 és 1475-ből szólnak. Ezekben említtet- nek a főmesterek nevei is. Ezek egyike Zömör nevet viselt, egy másik Hanusek (bizonyára Jánoska) és egy harmadik Goldschmidt (tehát aranyműves) nevet. Ipolyi A. szerint ezek csak németesített kereszt s mesterség nevek. E Zömör vagy Zomer-csa- lád már 1474 ben telepedett meg Kolozsvárott s egyike volt Erdély legrégibb s leghíresebb ötvöseinek. E család neve az ötvös mesterségről magyarul írt XVII-dik századbeli kézikönyv följegyzéseiben is megemlíti étik. E szerint Zömör Mihály 1644-ben 14 Találmányok könyve. I.
