Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - Az óragyártás
96 Az óragyártás. lánczos csigát. A rugó itt tokba (dobba vagy rugóházba) van zárva s belső végével egy szilárdon álló peczekkel, a külsóvéggel pedig a dob belső falával függ össze. A rugó felhúzása ugv történik, hogy a dobot a megfelelő irányban körülforgatjuk. Már most, hogy a rugónak belső gyengülő feszüléséből mégis egyenletes mozgást eredményezzünk, a rugót nem engedjük közvetlenül, hanem csak az úgynevezett orsó vagy csiga által az óraműre hatni. Az áll egy (123. ábra) kúpalakú testből C, a melyen csiga alakú tekervényes menet van vágva egy tagolt láncz B fölvételére, mely egyrészt az A dobra, másrészt épen e csigára tekeredik. Ha a rugó meg van teljesen feszülve, akkor majdnem az egész láncz a csigatekerületen nyugszik és a legvékonyabb helyről le és át szalad a dobon levő függőpontjáig. A rugó már most is igyekszik a dobot és a láncz által ezzel egybekötött orsót forgatni, és e mozgást az orsótengelyen fészkelő komlokkerék közli a többi óraművel. Mi alatt a láncz az orsóról le és dobra rátekerőd- zik, a feszülés s tehát a vonóerő is egyre gyöngébb lesz ; de az erő e fogyásával egyszersmind növekszenek az emeltyűk, melyek által az orsó forgattatik ; mert a láncz, mely elejénte a csigának legvékonyabb végén húzódott végig, most a legvastagján húzódik, és ez által l-2-í. ábra. Lengő és pergő rúgó. ugyanaz az eredmény van elérve, mint mikor egy egyenletesen maradó erő változatlan hosszúságú emeltyűt húzott volna. Az orsó alatt levő D kerék, a fenékkerék (Bodenrad), a fölhuzással nem forog, mert csak lazán függ össze a tengelyivel, s egy zárló úgy fogja, hogy az orsót csak a másik irányban követheti. Lényeges javítást azzal eszközöltek a zsebórákon, hogy a lengőt, melyet a korábbi szerkezményeknél a mű maga lökött ide-oda, finom aczél pergőtollal (124. ábra) kötötték össze, mi által arra képesíttetett, hogy némileg önálló lendiiléseket is tehet és így’ az ingát helyettesíti. Alkalmazását a már említett Huyghensnek tulajdonít ják és 1674-—1675-re teszik idejét. A pergőtoll belső vége a lengőkerék tengelyére, a külső az óralemezre van erősitve. Ha a lengőt az egyik vagy másik oldal felé kihúzzuk nyugvó állapotából, a pergőtoll alakváltozást szenved s rugalmasságánál fogva vissza igyekszik jutni előbbi helyzetébe. Ez oly lendüléseknek közepette történik, melyek az ingáéival teljesen összevágnak ; a pergőtoll rugalmassága ugyanazt a szolgálatot teszi itt, mint az ingánál a nehézkedési erő. A gátlók. Hogy az órák járása lehetőleg egyenletessé s jelzésük mennél pontosabbakká tétessék, az idő folyamában nagy számú javítások történtek és újabban fel talált mechanismusok illesztettek be azok művébe. A kerékfogak s egyéb részek czél- szerű alakításán és a smlódás csökkentésén kiviil, itt különösen rá kell mutatnunk a gátlók különböző szerkezetére, úgyszintén a kipótlás (compensatio) behozatalára. Már föntebb általánosságban megemlékeztünk a gátlókészülékekról, s a legrégibb, de legtökéletlenebb szerkezetét le is irtuk ; jelenleg czélszerűbbek azok és négy 1^3. ábra. Dob és csiga.
