Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)
XII. Egyességek. Vegyesek
Iirsz. a. felvett ingatlanra megajándékozott nevére bekebeleztessék, azzal, hogy ezen átírással egyidejűleg a jelen szerződés 5. pontja alapján a terhelési és elidegenítési tilalom, valamint annak 3. pontja alapján az ott foglalt kikötmény ajándékozó javára bekebeleztessék, 8. Per esetére felek kölcsönösen alávetik magukat a győri kir. járásbíróság illetékességének és hatáskörének. Felolvasás és megmagyarázás után az előttemező tanuk jelenlétében helybenhagyólag aláiratott. Előttünk mint tanuk: Halas Lajos s. k. Telkes Vince s. k. Antal Imre 9. k. Szó'nyi József s. k. 12ja. A vonatkozó bekebelezési kérvény. Tekintetes kir. Járásbíróság! Az A) alatt eredetiben és egyszerű másolatban csatolt ajándékozási szerződés alapján B) alatt igazolt ügyvédünk útján közösen kérjük: méltóztassék a rábai 404. sz. tkvi betétben 101/4. sorsz. 6721/24. hrsz. alatt felvett ingatlanra a tulajdonjogot ajándékozás jogcímén az első helyen alulírott Szőnyi József javára bekebelezni és ezzel egyidejűleg a szerződés 5. pontja alapján a terhelési és elidegenítési tilalmat, továbbá a szerződés 3. pontja alapján a tartás, ellátás, ruházat, zsebpénzfizetes, gyógyítás, ápolás és temetési költségek viseléséből álló kikötményt a másodhelyen alulírott Telkes Vince javára bekebelezni. Tisztelettel Szőnyi József s. k. Telkes Vince s. k. JEGYZET: (Lásd szerző: A mindennapi élet jogi problémái II. kiadás 305. old.! 530