Jelentés a M. Kir. Szabadalmi Hivatal 10 évi működéséről 1896-1906 (Budapest, 1907)
II. Szabadalmi ügyek - A) A bejelentési osztály
149 esetben, amidőn a szabadalomtulajdonos szabadalmáról, annak lajstromozása előtt le is mondott s ilyen úton akarta a kinyomatást megakadályozni, kérelmével a 44. §-ra való tekintettel mégis elutasíttatott. A szabadalmi leírásoknak a kinyomatása azonban nem az újdonságrontó hatás által van indokolva, hanem a törvényhozónak azon intenciója által, hogy a találmányok szellemi közkincsesé váljanak. Ebből a szempontból bírálva el a kérdést, a szabadalmi leírások könnyű kezelhetőségének szükségessége vitathatatlanúl lép előtérbe. A szabadalmi leírásokat a hivatal igen nagy számban teszi közzé (évente eea. 3000) s ha figyelembe veszsziik még ezen szabadalmak rendkívül sokféleségét az ipar mai elágazottságának megfelelően, kétségtelen, hogy az érdeklődő kutatónak szükséges e tömkelegben az eligazodásra megfelelő segédeszközöket nyújtani. Ilyen segédeszközök a találmányok jó osztályozása s ezenkívül a találmányi leírásoknak kivonatos közlése. Annyira természetes eszközök ezek, hogy azok vitatásához alig férhet szó. Illusztrálásképen csak azt említjük meg, hogy a külföld legtöbb állama ezen eszközöket az érdeklődőnek rendelkezésre is bocsátja s így azt az intenciót, hogy a találmányok szellemi közkincscsé váljanak, tényleg a legjobban meg is közelíti. A mi szabadalmi leírásainkról azonban bátran el lehet mondani, hogy azok teljesen holt tömeget képeznek, mert azokban valaminek utánakeresni csaknem képtelenség. Igaz ugyan, hogy a hivatal a találmányokat fő- és alosztályokba sorolja, azonban ezek az osztályok a mai kor követelményének már alig felelnek meg s így az osztályozás révén kutatni a szabadalmak közt már majdnem lehetetlenség, főként azért, mert a kutatónak a leírásokat egész terjedelmükben kell figyelembe vennie. A leírások ugyan osztályok szerint csoportosítva és egybekötve a hivatal levéltárában föltalálhatok, azonban minthogy igen nagy tömeget képeznek, s emellett ilyen alakjukban is csak a levéltárban találhatók föl, az ismeretterjesztés modern eszközeiül egyáltalán nem tekinthetők s így bátran elmondható, hogy jó osztályozás mellett is csak kivonatos közlés esetében válnának leírásaink könnyen kezelhetőkké, csakis akkor felelnének meg azok igazi rendeltetéseiknek és emelkednének valódi értékükre, amely körülmény kétségtelenül szabadalmi intézményünk színvonalának emelésére szolgálna. A mondottak után visszatérve a szabadalomengedélyezés folyamatára, a küszöbön álló revízióra való tekintetből azért, hogy e részben e kérdés f ontossága alaposabban mérlegel tessék, még külön fölemlítendőnek tartjuk azt, hogy a szabadalmi hivatal mint szabadalmat engedélyező hatóság e ténykedésével kétségtelenül megszerzi magának a jogot arra is, hogy az általa engedélyezett szabadalmak terjedelmét és védelmi körét illetőleg mint egyedül illetékes hatóság tekintessék.
