Ostwald, Wilhelm: Feltalálók, felfedezők, nagy emberek (Budapest, 1912)

A történelmi iskola

FEL TA LÁLOK, FELFEDEZŐK

35

posott“, — és ez által egy olyan kultusz igazolódik, a mely fétisimádássá fajul. A művelt és modern ember, a ki lenézi a középkor vallásos rajongásait, a maga többé-kevéssé felma- gasztosított művészi és tudományos szentjeivel épp ilyen középkori ereklye-misztériumot űz, a hogy az ujságtárczákból és a schöngeist- könyvekből nap-nap mellett látjuk. S ennek egyedülvaló okát abban a helytelen feltevésben kell keresnünk, mintha pótolhatatlan értékű egyéni vonatkozásokról volna szó. Pedig az egyén és egyed mindig korlátozott és esetleges valami. Ha Goethe szavaira hivatkoznak, hogy „földi embernek legfőbb boldogsága: a személyisége“, ne tessék elfelejteni, hogy Goethe boldogságot és nem értéket említ. Ugyancsak Goethe Írja azonban ezt is: „Eigenheiten, die werden schon haften: kultiviere deine Eigenschaften!“ Tehát: nem az tesz értékessé bennünket, a mi véletlenül más, mint a többinél, hanem a mi bennünk az átlagnál felsöbbren- düen van kifejlődve. Hogy azonban magasabb és alacsonyabb fejlődési fokról egyáltalán beszélhessünk, ehhez összehasonlítható, azaz sok embernél, de különböző mértékben előforduló tulajdonságok kellenek. A nagy emberekről előre meg is állapítottuk, hogy emberi ké3*