Ostwald, Wilhelm: Feltalálók, felfedezők, nagy emberek (Budapest, 1912)
A történelmi iskola
36 OSTWALD pességek rendkívüli felfokozottságával s nem emberfölötti erőkkel jellemezhetők. A természettudományi és történeti kutatás közt tehát, ebben a vonatkozásban, nincs lényeges különbség. Az újabb időkben a mi történelmi felfogásunk ellen megint abból igyekeztek tőkét kovácsolni, hogy a történelem tárgyául az egyént tolták előre; be kellett azonban látnia mindenkinek, hogy még a legindividuáli- sabb eset sem írható le, azaz nem lehet köztudomásúvá és közérdekűvé másképpen, mint általános fogalmak segítségével, a nyelv megfelelő kifejezései útján. Tehát a szóbanforgó legegyénibb eset is csak egyes ismert, azaz sokszor ismételt fogalmak kombinációjával rögzíthető meg és az individuálista történetíró is kénytelen a letagadott általános fogalmakkal dolgozni. A természettudomány is egyes esetekből indul ki és régebben csak leírás, azaz az ismert és a spe- cziálisan alkalmazható általános fogalmaknak összeállításával tudott úrrá lenni rajtuk. Később azután az egyes esetekből általános törvényeket vezettek le. Mindössze a tudományos készség mértékétől függ, mennyire tud valaki az adott példától eltekinteni és hogyan tudja az ide vonatkozó általános törvényt kifejteni. Arra a kérdésre, hogy mit értsünk „általános“ alatt és hogyan tudjuk megismerni, azt fe