Bányász Jenő: Az árúvédjegy és mintaoltalmi jog kézikönyve (Budapest, 1910)
II. A védjegy fogalma és helyes megválasztása
15 intézményével állunk szemben. A szóvédjegy a nyelvet mint közvetítő organizmust veszi segítségül arra, hogy bizonyos egyéni érdekeknek szolgáljon. Ezek az érdekek az egyéni tulajdon és kereskedelmi forgalom szabad biztosításában kulminálnak. A szóvédjegy-oltalom meghonosításának az ábrás védjegyekben foglalt szavak oltalma által nyújtott védelmen túlmenő czéljai vannak. A forgalmi élet súlyosan érezte a szóvédjegy-oltalom hiányát, mely a kiviteli alaktól függetlenül és az azokkal kombinált ábrái elemekre való tekintet nélkül, vagyis hangzás és bizonyos esetekben értelem szerint is oltalmat nyújt. A forgalomban azt a szerepet, a melyet a védjegy van hivatva betölteni, a legtöbb esetben sokkal hatályosabban, nagyobb terjedelemben és sikeresebben töltheti be egy-egy szó, mint egy ábra. A szóvédjegyeknél mindenkor a szóhangzás, bizonyos tekintetekben azonban az optikai megjelenés és értelem is, mint egyenrangú tényezők, külön-külön és teljes mértékben részesülnek oltalomban. A legelemibb védjegyjogi tétel, hogy a kereskedelmi forgalomban bizonyos árúnemek megjelölésére általánosan használatos megjelölések mindenki használatára szabadon álljanak. Ily általános elnevezések a tárgyak nevei : (szappan, crème, paszta, kenőcs, impregnált vászon stb.) ; továbbá mindazok a megjelölések, a melyeknek a forgalmi körök az árú minőségére (tulajdonságaira, tartalmára, tartósságára, összetételére stb.) illetve rendeltetésére utaló jelentményt tulaj
