Bányász Jenő: Az árúvédjegy és mintaoltalmi jog kézikönyve (Budapest, 1910)

II. A védjegy fogalma és helyes megválasztása

11 megpillantása alkalmával ébreszsze fel azt a ké­pet, a mely a vevőnek emlékezetében az árú lá­tásakor megrögződött — lekötötte, mintegy meg­vesztegette a vásárló figyelmét. A vásárló közönség lélektanának alapos isme­rete képezi a védjegy jó megválasztásának alap­ját. Bizonyos emberismeret, a vevőközönség át­lagos képességeinek ismerete nélkül nem alkot­hatunk jó védjegyet. Egy képnek, ábrának a vevő képzeleti vilá­gában egyszeri látás után való megrögzítésére a szellemi funkcziót lehet a legalkalmasabban felhasználni. Figyelemmel kell lennünk arra, hogy a védjegy a vevő szubjektivitásához képest egé­szen más szellemi funkczió segélyével hat és a védjegy-hatás intenzivitása más-más árúnál ismét eltérő hatást mutat. Figyelemmel kell lennünk tehát magának az árúnak nemére, fajára (gyógy­szer, gyufa) s az árú fogyasztójára. Minél álta­lánosabb a fogyasztás, annál jellegzetesebb, mond- hatnók annál drasztikusabb eszközökkel kíván­junk hatni. A csak bizonyos körökben fogyasztott czikkeknél sem szabad azonban a vevőközönség indolencziájáról, szórakozottságáról megfeledkez­nünk, a mely körülménynyel maga a törvény is számol, a midőn minden különös figyelem reá- fordításával felismerhető részek utánzása eseté­ben állapítja csak meg a védjegybitorlás tény- álladékát. Mellőzzük ábrás védjegyeinkből a könyvnyom­dászatban általánosan használatos díszítéseket, a megkülönböztető erővel nem bíró alapítási évnek jellegzetes betűkkel való feltüntetését, az enge-

Next

/
Oldalképek
Tartalom