Bányász Jenő: Az árúvédjegy és mintaoltalmi jog kézikönyve (Budapest, 1910)
II. A védjegy fogalma és helyes megválasztása
12 délyek által könnyen elnyerhető czímerek, egyesületi jelvények, vagy a mások által is megszerezhető kiállítási érmek és rendjeleknek mint kizárólagosan ható elemeknek használatát. A mennyiben az árú nagyobb kelendősége czéljá- ból ezen adatok, mellékjelenségek feltüntetése czélszerű, indokolt volna, úgy azok semmikép sem homályosítsák el tulajdonképeni ábrás védjegyünket, a melylyel vevőközönségünkre hatni igyekezünk. Sarkalatos jogi elv, hogy nem az eltéréseket, hanem a hasonlóságokat kell figyelembe vennünk a védjegyek hasonlóságának megítélésénél s látszólagos különbségekkel nem szabad megelégednünk. A figyelmes összehasonlítást teljesítő biró azonban nem élheti magát bele a gyanútlan és sokszor felületes vevő lelki világába. A leplezetlen bitorlásról nem is szólunk — ez csalás, hanem a leplezett eltulajdonítás esetéről, a mikor a bitorlók a szintén ható elemként jelentkező (érmek, díszítések stb.) részek felhasználásával igyekeznek a védjegykép összhatását megalkotni. A ható elem legyen tehát oltalomképes, tetszetős és könnyen felismerhető. Az ilyen védjegyoltalomban nem részesíthető mellékjelenségeket ható elemként felkaroló védjegyképekre vetik magukat különös előszeretettel a védjegyutánzók, mert itt lehet legjobban félrevezetni a vásárló közönség észjárásától távol álló biró judiciumát. A már említett mellék jelenségeken kívül az egyes színek sem képeznek egyéb szó vagy ábrái ható elemek híjján megfelelő distinktiv árújelzéseket.
