Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
662 Szóltunk már a magyar díszruhákról, melyeket inkább a nagy fővárosi czégek készítenek. De a szerényebb vidéki iparnak is jut különlegesség. Erős szinérzéket, fejlettebb Ízlést, kiváló ügyességet igényelnek például a czifra szűrök, melyeket sokszor vesznek meg kivált angol arnateurök is. Megkívánnak annyi szakavatottságot, akár egy ízléses felöltő és még rajz is kell hozzá, a mit pedig az egyszerű falusi szűrszabó csak a magyarok istenétől tanult. És egyesek valóban ügyesen kiczirkalmazott kivarrásokat mutattak be. Nagyon örvendetes ugyan, hogy a magyar nemzet külsőleg is simul a Nyugathoz, de egyelőre még azt kell óhajtanunk, hogy a magyar viselet ne pusztuljon ki a vidéki városainkból is, mint a hogy eltűnt a főváros utczáiról, a melyekben már látványosság számba megy. Festői ez a viselet, ügyességet kíván az iparostól és a »magyar szabók« a kik ezúttal is megmutatták, hogy ápolják a tradicziókat,— minők Felix Lajos (H.-M.-Vásárhely), Gescheit Ármin (Balassa-Gyarmat), Himfi József (Eger), Túrós Márton (Kolozsvár), Micsik György (Losoncz) — számíthattak rá, hogy kék mándlijaik, magyar kocsis-, juhász- stb. ruháik tetszeni fognak. Ennél azonban még fontosabb az, hogy a »magyar szabókénak nem kell tartaniok a bécsi versen}’- től ; nekik az nem árthat. És feladatukat megkönnyithetné az, ha újból több gyár foglalkoznék a magyar viselethez való posztó előállításával. Ez a gyártási ág több sikert biztosit, mert nincs annyira alávetve a divat szeszé- tyeinek, mint a »nyugati« öltözék posztója. A magyar viseletnek mintegy corollariuma a hamisítatlan, elpusztithatlan gyapjúszövet. De a mint a hazai gyárosok, és nevezetesen a brassói posztósok, a verseny által ösztönözve, nem becsülték meg eddigi jó hírüket és úgynevezett barna posztót adtak, akkor a »magyar szabók« vevőinek a sorai ritkulni kezdtek. Ha a »magyar szabók« ismét jó, tartós hazai nyersanyagot fognak kapni, akkor a magyar viselet ismét terjedni fog és a magyar szabóság zöme nyugodtabban várhatja be azt a jobb időt, a mikor textiliparunk megfelelően erősbödik és biztos alapot nyújt ennek a nagyfontosságu iparágnak. Nem hagyhatjuk végül említés nélkül a budapesti szabó-ipartestületnek azt a dicséretes eljárását, hogy a szegényebb sorsú iparosoknak is lehetővé tette az ezredéves kiállításon való részvételt, azzal, hogy 27 tagja részére elvállalta az összes költségeket és ezen tagok munkáiból gyűjteményes kiálli tást rendezett. Új szellem kezd érvényre jutni a kis iparban is ; ennek egyik bizonyságát látjuk abban, hogy szabó-szakrajzokat — a miket azelőtt 1—2 szaktárs szokott bemutatni, — most vagy tízen állítottak ki. így például Reichert Zsigmond szabászati könyvet állított ki, a milyen magyar nyelven még nem igen volt és a mely oly világos és egyszerű, hogy magántanulásra is alkalmazható. Az országos szabászegylet albumot mutatott be, mely sok, igen szép szabászati rajzot tartalmaz ; egyes szakértők csak azt kifogásolták, hogy a rajzok alapvonalai nem voltak megszámozva. Végül Körömy János a szabászat történelmi fejlődését ismertette egy füzetben ; ebből megtudjuk, hogy az első szakszerű szabászati rajzokat 1619-ben adta ki Cristoforo Seranos Sevillában. ezen czím alatt »Geometria de arte de vestir«. Századunkból meg van-
