Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
585 Kőanyagedényeket, nevezetesen savaskorsókat és a kémiai ipar számára való készülékeket készítenek ugyan a »Klotild« nagvbocskói kémiai gyárban és a bazini kénsavgyárban, de ezek csak saját szükségletükre dolgoznak és ezt az árut nem is állították ki, csupán a kémiai ipari csoportban volt látható a nagybocskói gyárnak egy nagyobb bombonneja. Kőanyagból való apróbb edények, úgymint korsókat, kancsókat, ténta- korsókat, zsírosbögréket stb., mely kitűnő és tartós agyagáruknak nagy keletjük van, sajnos, nálunk még egyátalában nem készítenek. Pedig ezt az árut külföldön leginkább kisiparosok készítik és ennek az iparnak meghonosítása nálunk annál is inkább kívánatos volna, mert azzal népiparosaink helyzetén is segíteni lehetne. A meghonosítás nem is ütköznék nagyobb nehézségekbe, mert hogy fazekasaink is készíthessék ezt az árut, csakis az alkalmas kemenczékkel és az égetés módjával kellene őket megismertetni. Finom fayence. Első kőedénygyáraink (finom fayence) a múlt század utolsó éveiben keletkeztek. A holicsi gyár ez időben, mikor a durva fayence már nem bírhatta a versenyt a porczellánnal, megkezdte a kőedénygyártást és már akkor a nyomással való díszítést is alkalmazta. A kassai, a körmöczbányai, a pápai, kismartoni gyárak stb. századunk első felében keletkeztek és ez az ipar akkor eléggé is felvirágzott. De hazai kőedénygyáraink — sajnos — nem tartottak lépést a külföld fejlődő iparával. A csehországi porczellán is hatalmas versenytárs volt, melylyel kis gyáraink már legnagyobbrészt elavult berendezésükkel nem szánhattak síkra s igy régi gyáraink jórésze megint megszüntette a munkát, úgy, hogjf jelenleg még csak a körmöczbányai, a murányi, a telkibányai, hollóházai, apátfalvi, városlődi s az újabban keletkezett miskolczi gyárak dolgoznak. De kőedénygyáraink, melyek leginkább csak puha, meszes kőedényt készítenek, főképen a közönséges parasztárut, jórészt csak a keleti export számára, gyártják. Azok az eredmények, melyeket Zsolnay és egyidőben Fischer is a dísz- fayence-okkal értek el, csábíthatták kőedénygyáraink jórészét arra, hogy a helyett, hogy az anyag és a berendezés javítására fordítottak volna nagyobb gondot, a díszfayenceok gyártásában keresték a boldogulást. Ennek az iránynak köszönhetjük talán, hogy gyárainknak jórésze felkarolta az úgynevezett magyar parasztmajolika gyártását és mint most is tapasztalhattuk, még mindig kultiválja. Erről a tulipántos, úgynevezett magyar stilu árutól az eredetiség el nem tagadható és való, hogy a külföld, mint különlegességet meg is veszi, de szépnek épenséggel nem mondható és a közönség talán már meg is unta. Ez a díszités még megjárta, mig gyárosaink hozzá illő magyar népies edényalakokat választottak, de most díszfayenceot akarnak belőle készíteni és mindenféle keleti korsót és vázát ugyanazokkal a kirívó tulipántos díszítményekkel raknak teli, sőt még meg is aranyozzák. Az ilyképen népies jelle-
