Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Fémbányászat és kohászat - Fémkohászat
1.16 és higanychloriddal extraháltassék ; e költséges kísérletek azonban sikerre nem vezettek. 1884-ben szereztetett be Selmeczen rézkiejtési kísérletek végzéséhez az első dinamógép. A feketeréznek ezüsttelenitése és szinréznek előállítása végett létesült 1885-ben az István-hután elektrolyt rézejtőmű. Selmeczen ez évben termeltek első ízben kemény ólmot, s ugyanott tétettek 1887 év óta az első kísérletek az ólomnak vízgőzzel való finomítására. 1888-ban épült Fernezelyen az első körolvasztó, s ugyancsak akkor tétettek kísérletek Szomolnokon az érczolvasztási salakban levő vas regenálására. 1888. és 1889-ben Hunyadmegyében : Brádon, Kajanellen és Sztanizsán Munktell svéd mérnök proczesszusa szerint kísérletek voltak folyamatban az aranyérczek és szinporokban levő aranynak extrahálására, ki a chlorozólag pörkölt anyagban chlort oly módon fejlesztett, hogy arra alkalmas csőrendszerbe sósavat és calcium hypochloritot bocsátott ; a két reagens összefolyásánál a chlor szabaddá lett, mely az aranyat aranychloriddá változtatta át ; a légbe átment aranychlorid kénnatriummal, ferroszulfáttal stb.-vel ejthető. Igen költséges kísérleteik a kívánt eredményre azonban nem vezettek. A nagybányai kerületi kohóknál termelt ezüstös feketeréznek korszerű feldolgozására épült 1890-ben a nagybányai elektrolyt rézmű ; 98°/° rezet és 150 gr. aranyezüstöt tartalmazó nyersrézből jó minőségű és teljesen ezüstnélküli rezet állít elő. Ugyanakkor épült Selmeczen a nagy szállópor-csatorna és kamara- rendszer a központi kéménynyel, mely a növényzetre ártalmas kohófüstöt a kohó felett 142 méternyi magasságban vezeti el. Ezen létesitményekre költött 100.000 forintnyi összes költség kamatostul két év alatt a szállóporban talált fémek értéke által térült meg. 1892- ben küszöböltetett ki Selmeczen a régi olvasztópestek utolsója és be lett rendezve a tellurgyár. A tellurfémnek a nagyági dús érczekből való kinyerése részint kohászati, részint tudományos szempontból vált szükségessé ; kohászatilag azért, mert tény, hogy a tellur a nagyági érczeknek leűzésénél aranyveszteséget okoz s ezért eltávolítása az érczek feldolgozása előtt szükséges, másrészt pedig mert a selmeczi kohó hírnevének emeléséhez járul az a körülmény, hogy nálunk gyártanak, állítanak elő egyedül nagymennyiségű tellurt, melv az eddigi kutatások szerint a gyógyászat, és különféle iparok terén még nagy szerepet játszhatik, s mely olcsón eladva, könnyen lehet tárgya tudományos kutatásoknak. 1893- ban létesült egy elektromossággal'hajtott fúvó a fernezelyi kohónál, tehát az elektromosság is módot nyújt arra, hogy a kohóktól távol fekvő vizezések munkája felhasználtassék. A kéneskövek pörkölésére és a kénessav ártalmatlanná tételére 1894-ben Selmeczen Wellner-féle páholyok állíttattak fel. Ugyanazon évben épült egy két fúvókával ellátott rézraffináló lángpest, a leüző tűzhelyek pedig a központi csatornarendszerrel köttettek össze.