Szegő Izsó: A tisztességtelen verseny. Az 1923. évi V. és az 1933. évi XVII. T.-C. magyarázata (Budapest, 1936)
I. Magánjogi rész - I. Fejezet: A tisztességtelen versenyről általában - A) Általános rész
79 forgalombahozza, vagy egy cégtáblát heteken át tovább szerepeltet üzlete fölött, kérdés: egy olyan „eset“ fordult-e elő, amely ennélfogva a kiszabott egyszeres bírság behajtását, illetve kiszabását vonja maga után, vagy pedig annyi, ahány röpcédula forgalomba került, illetve ahány napig a cégtábla még el nem távolíttatott. A Rg. ily esetben egy bírság behajtását látja helyénvalónak, amivel szemben Rosenthal megjegyzi, hogy ez a felfogás teljesen téves és gyakorlatilag arra az eredményre vezet, hogy hiába folytattatok le egy hosszadalmas bírói eljárás, ha egyszer az ítéletnek érvényt szerezni nem lehet, mert az alperesnek módjában áll a betiltott hirdetést, röpcédulák vagy sajtó- közlemények útján egyetlen cselekménnyel olyan tömegekben kidobni, hogy az ezáltal elért tisztességtelen eredmény sokszorosan felülmúlja értékben a kiszabott bírságot. Lényegileg igazat kell adnunk Rosenthalnak, mert a járásbíróságaink által kiszabni szokott 20-50 pengős pénzbírságok nehezen fogják elrettenteni a jogerősen marasztalt alpereseket a cselekmény megismétlésétől, sőt ezt az ítélet folytán már elszenvedett anyagi következmények után, amikor ott egy objektív jogsértés többszáz pengő perköltséget okozott, egyenesen jó üzletnek fogják tartani, hiszen most már egy szándékos és tudatos, az előbbivel szemben hatályának terjedelme szempontjából is sokszorosan veszélyesebb és károsítóbb cselekmény mindössze 50 pengő bírságot von maga után. De ha elméletben elfogadjuk is Rosenthal álláspontját, hogy fog ez a gyakorlatban érvényesülni, amikor a jogerősen eltiltott cselekmény egyszeri megismétlése a vevőközönség újabb ezreit téveszti meg! Mi lesz a bírság összegének szorzószáma? Szerintünk a kérdés praktikus jelentősége nyomban kiküszöbölődik, ha perbíróságaink élnek azzal a diskrecionális jogukkal, hogy a pénzbírság megállapítását nem bízzák a végrehajtás foganatosításának bíróságára, hanem annak összegét maguk szabják meg, a következő logikus meggondolás alapján: ha a cselekmény természete olyan, hogy megismétlése egyetlen érdeksérelmet jelenthet a felperesre nézve, akkor a bírság nagysága csak az eset egyéb körülményeihez igazodik, mindig szem előtt tartva azt a célt, hogy az ismétlések meggátlása szempontjából tényleg hatályos legyen; ha azonban a cselekmény természete s elkövetési módja arra mutat, hogy az alperes egyetlen ténye az érdeksérelmek egész törne-
