Szegő Izsó: A tisztességtelen verseny. Az 1923. évi V. és az 1933. évi XVII. T.-C. magyarázata (Budapest, 1936)
I. Magánjogi rész - I. Fejezet: A tisztességtelen versenyről általában - B) Különös rész
139 mert ilyen teendőknek díjazás mellett való ellátása a tanuk foglalkozásához tartozik. Nem helytálló a fellebbezési bíróságnak az a megállapítása sem, hogy a tanuk vallomása- azért nem vehető figyelembe, mert az alperest beugratásszerűen próbára tették, minthogy a tanuk nem tettek mást, mint amit a közönséges vevő szokott megtenni. Már pedig ilyen körülmények között az önvédelem célját szolgáló fenti eljárás semmi vonatkozásban kifogás alá nem esik.“ Ugyanezt az álláspontját változatlanul fenntartotta a Kúria IV. 2700—1935. sz. ítéletében is, amely szerint „az a körülmény, hogy a tanuk a felperesi szövetség szolgálatában állottak akkor, amikor az alperes üzletében ellenőrzés végett megjelentek. s hogy ellenőrző tevékenységükért díjazásban részesültek, nem alkalmas érdekeltségük megállapítására, mert a felebbezési bíróságnak az az álláspontja, mintha alkalmaztatásuk attól függött volna, hogy ellenőrzésük körében milyen eredményt tudnak elérni, s nemleges körülmények megállapítása esetén alkalmaztatásukra szükség nem volt, minden ténybeli alapot nélkülöz. E részben tehát a felebbezési bíróság (pécsi ítélőtábla) a tanuk vallomásának bizonyító erejét nyilván helytelen ténybeli következtetéssel mérlegelte.“ Ezzel a fe’fogással teljesen egyezik a vb. gyakorlata is. amely kifogástalannak minősíti „az oly üzleti eljárást, amely tettenérés által igyekszik meggyőződést szerezni arról, hogy a forgalomban a viszonteladó valóban azt a védjegyes árut szolgáltatja-e ki a vevőnek, amelyet az kíván. Ez a tettenérés ugyanis máskép nem érhető el, mint úgy, hogy a védjegy tulajdonosa e célra kiküldött egyén által meggyőződik arról, hogy szerzett jogait valamely versenyvállalat tiszteletben tartja-e, vagy sem“. (Vb. 24.638—1929.) „A felperes ugyanis nagy anyagi áldozattal, széleskörű reklámmal vezette be a köz- tudatba védjegyes áruját. Ha már most a visszaélések ellen úgy védekezik, hogy a viszonteladókat úgynevezett ,,művevőkkel“ keresteti fel, eljárása nem tekinthető másnak, mint jogos önvédelemnek, amely eszközében nem lépte túl a megengedett határokat.“ (Vb. 24.539—1929.) 17. Játékszenvedélynek a verseny szolgálatába állítása. Ez az eljárás általában erkölcstelen eszköznek minősül, mert amint Baumbach találóan jegyzi meg, „aki a játékszenvedélyt felébreszti, az értelmet elaltatja.“ A Eg. szerint tisztességtelen az a reklámeszköz, amely a közönség játékszenvedélyének szolgálatában áll és azt a hajlandóságát szolgálja, i. 6-
