Szegő Izsó: A tisztességtelen verseny. Az 1923. évi V. és az 1933. évi XVII. T.-C. magyarázata (Budapest, 1936)
I. Magánjogi rész - I. Fejezet: A tisztességtelen versenyről általában - B) Különös rész
131 minőségű gyertyáért, tehát a Ribeck gyertyáért is, az természetes. Azonban a csökkent minőségbeli érték mellett követelt alacsonyabb ár még mindig túlságosan magas a mi para- fingyertyáinkéhoz viszonyítva, úgyhogy az érdekelt forgalmi körök ezek vásárlásánál súlyosan fognak károsodni. Minthogy ezek szerint ezeld a gyertyák a mi cikkeinkkel semmikép sem hasonlíthatók össze, a viszonteladó nagykereskedőink itt-ott állandóan felbukkanó azon kívánságát, hogy részükre e versenytársunk viszonteladói árát számítsuk csupán fel, — mint teljesíthetetlen!, — elutasítani vagyunk kénytelenek. Végeredményben ugyanis egy gyáros sem kötelezhető arra, hogy príma minőségű áruját egy kereken 15%-kai silányabb versenyáru árnívóján szállítsa. Kérjük tehát Önt, hogy mindazon esetekben, ahol ez szükségesnek mutatkozik, a közönséget megfelelően felvilágosítani és az irányban, hogy közismerten kiváló parafingyártmányainkkal szemben a közbizalom meg ne rendüljön, a lehetőség korlátái között mindent elkövetni szíveskedjék.“ A Reichsgericht az alperes azon védekezése dacára, hogy ő jogos érdekének megóvása végett bocsátotta ki ezt a körlevelet, mert kötlevelei „bessklauzulát“ tartalmaznak, de emellett mindenben igiazat is állított, marasztaló ítéletet hozott, mert: „A versenytárs, még ha ipari teljesítőképessége valóban lényegesen csekélyebb is, semmiesetre sem tartozik tűrni, hogy a szembenálló konkurrencia reklámjaiban, a saját teljesítőképessége' kiemelésének vagy a saját áru kiválósága demonstrálásának tetszésszerint felhasználható eszközévé váljék. Az egymással éles üzleti versenyt folytató vállalatok árui között az azonos, vagy esetleg silányabb áruknál mutatkozó magasabb árak mellett fennálló minőségbeli differenciák felismerése mindenkor kizárólag az érdekelt forgalmi körök szuverén joga. A közönség ugyanis, valahányszor ilyen ösz- szehasonlításokkal találja magát szemben, egyáltalában nincs abban a helyzetben, hogy a két versenyára között tényleges összehasonlításokat eszközöljön, annál kevésbé, mert ilyen műveletnek leggyakrabban még a legcsekélyebb lehetősége is hiányzik. Támogatja ezt az okfejtést az az el nem hanyagolható körülmény is, hogy tapasztalat szerint egy-egy áru minőségének elbírálásánál egységes mérték sohasem szokott kialakulni. Amit azi egyik vevő kiválónak tart, azt a másik igen gyakran csak közepes minőségűnek ítéli. Ilyen módon pedig azt a kérdést, hogy a két áru közül melyik a
