Nagy Benő - Wámoscher Endre: A magyar szabadalmi jog zsebkönyve (1931)

Előszó

4

ható büntetés, igen gyakran nincs arányban a jogsértéssel. A törvény ugyanis a bitorlást csak kihágásnak minősíti, a kiszabható pénzbüntetés legmagasabb összegét pedig első esetben 600 pengőben állapítja meg, és csak a visszaesőnek büntetését szabja meg két hónapig terjedhető elzárásban (T. 49. §.), ezen felül mellékbüntetésként — a II. Bn. 3. és 5. §-a alapján — még 600 pengőig terjedhető pénzbüntetést kell megállapítani, de csak akkor, ha a terheltnek megfelelő vagyona, jövedelme, vagy keresete van. A sértettet megillető kártérítés összegének nagyságát, a bitorlónak jogtalan nyereségéhez és a sértettnek elmaradt hasznához képest a büntető bíróság is 20.000 pengőig már megállapíthatja, ha pedig a sértett kára ezt az összeget meghaladja, úgy igénvét polgári per útján érvényesítheti. (T. 52. §.)

A bitorlásnak — a törvényben megszabott büntetése — annak céljához képest tehát, sem a megelőzésre, sem a fenyítésre, megtorlásra, nem látszik eléggé alkalmasnak.

Azonban van a törvénynek olyan eljárási rendelkezése, amely a sértett fél érdekeinek védelmét. különösképen szolgálja. Ugyanis — az 53. §. szerint — a sértett félnek jogában áll, hogy még a büntető Ítélet meghozatala előtt, és még abban az esetben is, ha a bitorlást csak valószi- nüsíteni tudja, »zárlatot, külön őrizet alá vételt s más olyan intézkedések foganatosítását kérje, melyek a büntetendő cselekmény ismétlését megakadályozhatják«. Ennek a rendelkezésnek hord- ereje igen nagy és pedig a törvénynek azzal a további parancsával kapcsolatban, hogy a fenti