Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)
Az iparjogvédelem szakembereiről
Az 1949. évi 8. számú törvényerejű rendelet értelmében az Országos Találmányi Hivatal az iparjogvédelmi ügyeket - jogszabályi kivételektől eltekintve - tanácsban bírálta el, amelynek elnöke a Hivatal főtitkára (a szervezeti és ügyviteli szabályzat módosítása után elnöke; a továbbiakban: elnök), vagy annak a tanácstagok közül kijelölt helyettese volt. A tanács tagjait a felügyeletet gyakorló miniszter - az Országos Tervhivatal, majd az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke - nevezte ki a Hivatal dolgozói közül. A konkrét ügyekben háromtagú tanács járt el. A tanácstagoknak szakvizsgát kellett tenniük, kivéve ha korábban bírói és ügyvédi, szabadalmi bírói vagy ügyvivői vizsgát tettek, vagy szabadalmi bíróként működtek. Az iparjogvédelmi szakvizsga letételének - a gyakorlatban ma is érvényesülő - szabályait a 9.054/245/1949. (232) OT. számú rendelet állapította meg. A vizsgabizottság az Országos Találmányi Hivatal elnökének vagy helyettesének elnökletével működik, tagjait a Hivatal elnöke jelöli ki. A vizsgának írásbeli része nincs, a vizsgabizottság három tagú tanácsban jár el. A magyar szabadalmi és védjegyjogból, az újítási és találmányi jogból, továbbá a polgári és büntető anyagi és eljárási jognak az iparjogvédelemmel összefüggő szabályaiból kell vizsgázni. Az iparjogvédelmi szakvizsga kezdetben tehát az Országos Találmányi Hivatal tanácstagjainak képesítését szolgálta, később azonban a vállalatok, szövetkezetek, intézetek, hatóságok újítási előadóinak, iparjogvédelmi ügyintézőinek is képesítési formájává vált. Az 1949. évi 8. számú törvényerejű rendelet értelmében a Budapesti ítélőtábla, majd a Budapesti Felsőbíróság, végül a Budapesti Fővárosi Bíróság az iparjogvédelmi ügyekben öttagú tanácsban járt el. A tanács elnöke és két tagja hivatásos bíró, másik két tagja pedig az Országos Találmányi Hivatal tanácstagjai közül behívott ülnök volt. A Kúria, majd a Legfelsőbb Bíróság az 1927. évi XX. törvényben meghatározott összetételben - három hivatásos bíróból és két egyetemi tanár ülnökből álló tanácsban - járt el. A bírósági tanácsok összetételét a Polgári Perrendtartás első novelláját (1954. évi VI. törvény) végrehajtó 1954. évi 18. számú törvényerejű rendelet - a bírósági szervezet egységesítésére irányuló törekvések jegyében - megváltoztatta. Ennek értelmében az iparjogvédelmi ügyeket a Budapesti Fővárosi Bíróság egy hivatásos bíróból és két népi ülnökből, a Legfelsőbb Bíróság pedig három hivatásos bíróból álló tanácsban bírálta el. A bíróság köteles volt az Országos Találmányi Hivatal tanácstagját, illetőleg a Legfelsőbb Bíróságon egyetemi tanárt szakértőként meghallgatni. ,,Ez a rendelkezés a gyakorlatban nem vált be. Az iparjogvédelmi ügyekben a szakkérdés és a jogkérdés annyira összefonódik, hogy egyik a másik nélkül nem bírálható el. A felek, a képviselőik, valamint a szakértők teljesen jártasak a szakkérdés eldöntésében, de a bíróság ... nem rendelkezik megfelelő szakismeretekkel”. A szakértő és a felek közti vitává alakuló perbeli vitában kell „... az - iparjogvédelmi ügyek szempontjából laikus - bíróságnak döntenie.” (20) Ezért a Polgári Perrendtartás második novellájában (1957. évi VIII. törvény) foglalt felhatalmazás alapján kibocsátott 1/1958. (II. 16.) IM. számú rendelet úgy intézkedett, hogy az iparjogvédelmi perekben a Budapesti Fővárosi Bíróság egy hivatásos bíróból és az Országos Találmányi Hivatal iparjogvédelmi taná(20) Az 1957. évi VIII. törvény miniszteri indokolásából; ld.: A Polgári Perrendtartás (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Bp. 1961.) 25. old. 74
