Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői: élet- és jellemrajzok (Budapest, 1887)
V. csoport - @Műipar
174 és festészetben kiművelje. De ily intézetet hazánkban, a múlt század vége félé találni, nehéz volt. Az ifjú tehát Szathmáry Pálhoz került ; nem festőnek, csak közönséges piktornak lehet e kiszolgált gárdistát nevezni, ki Hangácson, falusi lakában csak időtöltésből foglalkozott a múzsákkal. Az ifjú Szentpétery nem lelte itt azt, a mit sovárgó lelke keresett és Kassára indult, hol mint ezüstműves-inas öt keserves évet töltött. Felszabadulása után a szokásos vándorútra kelt. E percztől fogva nehéz életküzdelmek közt látjuk az ifjút, és azon, a lángészt gyakran jellemző nyugtalanságban, majd itt, majd ott egy rendszeres pálya megkezdésére kísérleteket tenni. Majd Lőcsén, majd Bécsben volt, olasz földre is szándékozott menni, de az 1806-iki franezia hadjárat megakadályozá szándéka kivitelét. 1809-ben először találkozunk vele Pesten; egy szegény kis műhelyt nyitott, s küzdött azon nehézségekkel, melyek kezdő üzlettel járnak. Megrendelések, üzleti tőke és munka hiányában, tespedés és nyomor közt látjuk küzdeni azt, ki egy magasabb pályára érzé magát hivatva. Mint a fáradt utas, ki végső erejét összeszedi, hogy kitűzött czélját még alkonyat előtt elérje, igy volt művészünk is. Lelke egész erejével fogott az utolsó kísérlethez, egy nagyszerű domborműhöz, mely megalapitá hirét s hazánk legkitűnőbb műiparosai sorába emelte. Művészi jövője e kísérlet fényes sikere által biztosítva volt; de nem anyagi léte. Művészünk kis boltja előtt már hosszú sorban látjuk a látogatók hintáit, és a mint a dombormű a lapos lemezből kikerült, abban az arányban terjedt alkotójának hire is. Bécs, felismerve e mű jélességét, mely ,Nagy Sándornak a Granicus vizén való átkelését“ ábrázolja, azt a császári kincstár számára nagy összegért megvette. Második műve, az a r b e 1 a i ütközet, Londonban létezik. Ez még jobban megalapitá hirét. A bécsi ötvös czéh nagyszerű elismerő oklevéllel iktatta Szentpéteryt mestertagjai közé s az első (1851. évi) londoni világkiállítás biráló bizottsága is kitüntetéssel jutalmazta a hires művészt. Teljes elismeréssel szólt műveiről a kritika is. Egy elsőrendű angol lap, melynek bírálója Szentpétery művét a londoni kiállításon bámulattal látta, a következőket Írja róla: „Felesleges volna Szentpétery kitűnő remekművét hosszan dicsérni, mely szakértők által egyhangúlag a legcsodálatraméltóbb
