Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői: élet- és jellemrajzok (Budapest, 1887)

IV. csoport - Fonó-, szövő- és bőripar

162 fiai, s tik jó erkölcsi magukviselete mellett tanulmányaikban is tisztességes előmenetelt tesznek. Később ez ösztöndíjak az ipar­iskolák jobb növendékeire is kiterjesztettek. Ily ösztöndíjakra készpénzben 17.600 forintot, s jelentékeny ingatlan vagyonát hagyta, mely utóbbi Készt Mihály fővárosi pol­gárnak, az elhunyt jó barátjának lelkiismeretes és gondos kezelése mellett 108,000 forintért értékesíttetvén, az alapítvány összege 125,600 frtra emelkedett. E tekintélyes összegből ötszáz forint évenkint az említett iskolák szegény tanulóinak ingyen könyvekkel való ellátására, az alapítványi összeg évi kamatainak többi összege pedig 80—80 frtos ösztöndíjak adományozására fordittatik. Kitka nemes érzelmű ember lehetett az, a ki élete munkás­ságának gyümölcsét, dús vagyonát egészben a fiatal tanuló nemzedék tanulmányainak előmozdítására fordította : a ki azzal az éleslátással és kitűnő sejtéssel szánta e czélra vagyonát, hogy végtelen jótéte­ményt gyakorol akkor, midőn szegénysorsu. igyekvő fiatal tanulóknak az előmenetelt és boldogulást lehetővé teszi és évenkint sok ily fiatal, törekvő embernek ad módot arra nézve, hogy jövőjének biz­tos alapjait gond nélkül megvethesse. A derék, nemeslelkű férfiú emlékét évszázadokon át fogja áldani a késő utókor, mely e királyi bőkezűsége folytán élvezi jóté­konyságának áldást-osztó gyümölcseit s az iparos-osztály büszke lehet arra. hogy soraiból ily férfiú emelkedett ki, a ki nemes csele­kedetével dicsőséget hozott az egész iparos-osztályra. Szilágyi István végrendeletében még sok más nemes czélról is megemlékezett. A Szent-Ferencz-rendieknek 300. a székesegyháznak 100, a Kókus-kórháznak 100, a nemzeti színház nyugdíj-alapjára 500, a magyar tudós Akadémiának 2000 forintot hagyományozott, ez utóbbit történelmi irányú pályadijak kitűzésére. Ezenkívül 2000—2000 Irtot a belvárosi kántoroknak oly kikötéssel hagyott, hogy ez összegek kamatait csak akkor élvezhetik, ha magyarul énekelnek. És ennek ellenőrzésére több akkori czéhmestert kért föl. Végre legjobb barátjának, Készt Mihálynak, kit végrendeletének végrehajtásával bízott meg. szőlőjét hagyományozta. Ezekből is látszik, hogy az egyszerű iparos kitűnő érzékkel viseltetett a köz­ügyek iránt és még életében gondolt ama nemes czélok gyámolitására, melyek majdnem' kivétel nélkül a közérdeket szolgálják. Mint iparos is hires volt Szilágyi István. Gombkötőmestersé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom