Pollák Antal: 40.000 szó óránként (Budapest, 1934)

V. Frankfurtban

90 tem, mint mikor az apa a lányát férjhez adja. A távírótisztek mind együtt voltak, mikor a kis szo­bába betoppantam, aboi a gyorstávíró működött. Zavaro­dott arcokat pillantottam meg, s egyikük arra kért, bogy mielőtt további beszélgetésbe kezdenénk, előbb beszéljek T. távíróigazgatóval. Nem tudtam mire vélni a dolgot s kissé különös érzéssel nyitottam be az igazgatóhoz, ki a legnagyobb zavarba jött és becsületes arcáról lerítt, meny­nyire kellemetlen neki, amit mondani kényszerül. Nem tudta, hol kezdje, hogy folytassa. Végül is meg­értettem, hogy hiszen tulajdonképpen most már én itt ide­gen vagyok, tehát nem szabad belépnem a hivatali helyi­ségekbe, sem a távírótisztekkel beszélnem. Erre különben sincs ok, mert a gyorstávíró kifogástalanul működik, s a forgalmat ők maguk is zavartalanul el tudják látni. Tehát nyugodtan elutazhatom, többet nem mondhat. Kért, hogy ne is kérdezzek semmit. Átmentem a Frankfurter Zeitunghoz, talán ott meg­tudom, mi az oka ennek a különös viselkedésnek, vagy van-e valami baj”! Meyer szerkesztő, kihez ez a dolog tartozott, nem tu­dott mondani semmit. Náluk mi sem változott. A gyors­táviratok épen ügy jönnek, mint azelőt. Nincs se zavar, se akadály, se, késedelem, s mint előbb, most is meg van­nak elégedve a szolgálattal. Berlin felé kerültem visszafelé való utamban s először benéztem a Wolff-irodába. Dr. Mantler igazgató nem volt a városban, egy másik igazgatóval beszéltem. Kérdésemre, hogyan vannak a gyorstávíróval meg­elégedve, igen elismerően válaszolt. — Most már, — mondotta — hogy látjuk a készülék megbízhatóságát, kérni fogjuk a Reichspostamtnál, egy második jelvevö felállítását Hamburgban, hogy ugyan-

Next

/
Oldalképek
Tartalom