Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 1. szám - Technikatörténet. Végh László: Az Egyesült Államok szabadalmi rendszerének létrejötte és korai működése 1. rész
90 Vcgh László szolgál. Ennek az egyedi okiratnak a megőrzési és kiállítási helye a Szabadalmi Hivatal épülete volt 1841-től 1876-ig, tehát a polgárháborús éveket is felölelően. Közel két héttel a Függetlenségi nyilatkozat aláírása után a második Kontinentális Kongresszus a „Konföderációs cikkelyek és az örökös egyesülés” című tervezet elfogadásán dolgozott. A létrejött konföderáció egymástól független államok laza szövetsége volt, amely meghatározott ügyekben való együttműködésre jött létre. Az államok szuverenitása csorbítatlan, a központi hatalom csak koordinálhatja a tagállamok intézkedéseit. A konföderációs cikkelyeket 1777. november 15-én fogadták el. A cikkelyek értelmében minden állam - méretétől függetlenül - egy szavazattal rendelkezett a kongresszusban. Határozathozatalhoz legalább 9 állam egyetértésére volt szükség. Az 1776-ban megfogalmazott konföderációs cikkelyek nem tartalmaztak arra vonatkozóan megállapításokat, amelyek felhatalmazták volna az államok küldötteiből álló kongresszust szabadalmak adományozására. Természetesen, ebben az időszakban a függetlenségi háború mindennapjainak problémái jelentették a legfontosabb feladatot. A szabadalmak esetében egyelőre fennmaradt a gyarmat helyébe lépő független állam saját területére vonatkozó kibocsátásijogosultsága. Megszületőben volt azonban az a gyakorlat, hogy a feltaláló petíció formájában az államok küldötteiből álló gyűléshez, jelen időszak alatt a Kontinentális Kongresszushoz fordult találmányával. Tette ezt általában a kongresszusi küldötteken keresztül. A küldöttek külön bizottságot hívtak életre a találmányok értékelésére, amelynek véleménye alapján a kongresszus a találmány jelentőségétől függően, egyedi mértékű időtartamokra adott szabadalmat a feltalálónak. A találmányok a folyamatban lévő függetlenségi háború miatt sokszor hadieszközök tökéletesítésére vonatkoztak, és a feltalálók nagy része a fegyverkovácsok közül került ki. Egy különösen elmés szerkezetet mutat be a 2. ábra. A gépezet az amerikai haditengerészet korabeli törekvéseit mutatja, amellyel meg kívánták tömi az elsöprő brit hadifölényt a partvidék mentén. A csodafegyvert George Washington kérésére be is vetették az angolok ellen. David Bushnell, az ír származású feltaláló nem különösképpen rajongott az angolokért. Saját testvére számára készítette az ábrán látható szerkezetet, amelynek végső formába öntését azonban a testvér már nem élte meg, a kísérletezések során életét vesztette. A feltaláló önmaga mellett testvére gyenge fizikumát hibáztatta a kudarcért. Ezért a kipróbáláshoz a legerősebb katonát választotta George Washington seregéből. Ezra Lee őrmester szállt be a szerkezetbe 1776. szeptember 7. hajnalán. Az amerikai „Búvár Kund” valóban képesnek bizonyult megközelíteni egy brit hadihajót a New Yorki öbölben, azonban a magával vitt robbanószerkezetet nem tudta megfelelően rögzíteni a hajótesten. A brit iparosmunkát dicséri, hogy a hadihajók kívülről gondosan be voltak burkolva rézlemezzel, nem lehetett holmi kézifúróval átütni őket, legyen a tengeralattjáró vezetője bármilyen izmos katona. A közeli robbanás így is általános riadalmat keltett a brit hajókon, napokra eltűntek az öbölből nem tudván megfejteni a rejtélyes esetet. A források szerint a csekély szellemi képességekkel rendelkező őrmester azonban több kísérletre már nem volt rábeszélhető, így az amerikai teknősbéka névre keresztelt szerkezet hamar nyugállományba vonult. George Washington mindenesetre a hatása alá került a megoldásnak. Személyes élményeiről és a tengeralattjárók jövőjéről hosszadalmasan értekezett Thomas Jeffersonnak írt levelében. Bushnell a látványos szerkezet után prózaibb megoldásokon törte a fejét, hogy az óceánon érkező angol barátainak kellő fogadtatásban legyen része az Újvilág partjainál. A Delaware folyón Philadelphia felé igyekvő angol hadihajókat 1777-78 telén a feltaláló vízen úszó puskaporos palackjai fogadták. A tengeri biciklihez képest az első aknazár jóval hatásosabbnak bizonyult, különösen mikor az egyedi szerkezeteket a vízben nem látszó módon összehuzalozták, és a huzalokba akadó hajók sorra komoly sérüléseket szenvedtek. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a hadieszközökön keresztül a feltalálók és a politikusok (akkor még többségében államférfiak) között, az előbbiek kezdeményezésére és a szabadalmak apropóján, kialakulóban volt egy intenzív személyes kapcsolat. Ez döntő mértékben befolyásolta azt, hogy az alkotmányozás folyamán sor került a feltalálók jogainak elismerésére. 2. ábra: Az „ amerikai teknősbéka ”