Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 6. szám - Tanulmányok. Dr. Osman Péter: A kockázatitőke-típusú finanszírozásról
A kockázatitőke-típusú finanszírozásról 9 leszállítaná a vállalkozásokkal szemben támasztott követelményeit. A tőkepiac kockázatitőke-szegmensében nagyjából 1997 óta relatív túlkínálat van abban az értelemben, hogy számottevően több a befektetésre mozgósítható tőke, mint a kockázati tőkések számára elfogadható befektetési lehetőség. Csak az európai kockázati tőkések kezén évente igen nagy mennyiségű új forrás keres befektetésre érdemes vállalkozásokat, és a világgazdaság más vidékein további hatalmas pénzek keresnek hasonló lehetőségeket. így világszerte mindinkább megmutatkozik, hogy sokkal több a befektetésre rendelkezésre álló pénz, mint a kockázati finanszírozásra alkalmas jó vállalkozás. Éppen ezért elegendőenjövedelmező befektetéshez mindig lehet pénzt kapni. Következésképpen ha egy vállalkozás nem képes hozzájutni a fejlődéséhez, növekedéséhez szükséges tőkéhez, akkor ennek okait elsősorban magában a vállalkozásban kell keresni. Kockázatitőke-befektetéshez az nem jut, aki nem tud megfelelni a befektető elvárásának, mert nem mutatkozik elegendően ígéretesnek, mert nem elég jó a várható növekedési, gyarapodási, jövedelemtermelő képessége, vagy éppen nem képes/hajlandó a befektetővel együttműködni. A cégek befektetéshez jutásának esélyeit azonban emellett számottevően ronthatják makrogazdasági tényezők is. Ilyen ha a gazdasági környezet, és különösen az azt nagymértékben meghatározó jogi, adminisztratív és pénzügyi szabályozás a normálisnak elfogadhatónál nagyobb mértékben akadályozza a vállalatok tevékenységét és/vagy fölözi le azok jövedelmét, továbbá ha az ország politikai-társadalmigazdasági viszonyai és azok tendenciái elriasztják a befektetőket. Ez minden országra egyaránt érvényes, igy reánk is. A kockázatitőke-törvényünk tényleges működésével kapcsolatos negatív tapasztalatok meglehetősen erősen kínálják tehát azt a következtetést, hogy a törvény megalkotásakor nem megfelelően értelmeztük a kockázati tőke vállalkozásfinanszírozó tevékenységének természetét, mozgatóerőit, törvényszerűségeit, sajátosságait - egyszerűen szólva nem értettük meg eléggé a működését. Ez innen visszatekintve is nagyrészt menthető hiba, hiszen akkor a törvény alkotóinak minderre vonatkozóan még nem állt a rendelkezésére elegendő gyakorlati ismeret és tapasztalat. Más kérdés, hogy a törvény esetleges felülvizsgálatánál semmiképpen nem szabad hasonló hibát elkövetnünk. Ma már eleget tudunk a kockázati tőkéről, annak működéséről, hogy tudjuk: ha segíteni akarjuk igazán jó, kisebb vállalatainkat abban, hogy befektetéshez jussanak, akkor abban kell közösségi (állami) eszközökkel segíteni őket, hogy fel tudjanak nőni a követelmények teljesítéséhez, fel tudják javítani annyira a képességeiket, adottságaikat, felkészültségüket, hogy elfogadható befektetési célponttá váljanak a kockázati tőkések számára. Sokat segít ebben az is, ha közösségi (állami) eszközökkel javítjuk az olyan működési feltételeiket, mint egyebek közt a közlekedés, a telekommunikáció vagy éppen a tevékenységüket segítő szolgáltatásokhoz való hozzájutás. Az ilyesfajta segítségnek különösen fontos pozitívuma, hogy mindenképpen gyarapítja nemzetgazdaságunk erejét, hiszen a jobban teljesítő vállalatok révén az is növekszik. A közösségi ráfordítás tehát akkor is meghozza a hasznát, ha a kockázati tőke végül is nem lép be a szóban forgó vállalatba, és az „csupán” a maga erejéből fejlődik tovább, s válik ezzel teljesítőképesebb részévé a gazdaságnak. Végül, de nem utolsósorban: a közgondolkodásunkban megjelenő nyilatkozatok jelentős hányada ma is azt mutatja, hogy igen sokan még mindig nem értik a kockázati tőke tényleges természetét és nemzetgazdasági szerepét. Ez különösen akkor baj, ha az ismeretek hiánya megakadályozza a finanszírozást kereső cégeket abban, hogy reálisan mérlegeljék a kockázati tőke bevonásának előnyeit, hátrányait és célszerű módozatait, ha e tudás hiánya miatt nem képesek szót érteni a kockázati tőkésekkel. Még ennél is nagyobb baj, ha olyanok nem ismerik/értik megfelelően a kockázati tőkét, akiknek céljuk vagy éppen feladatuk lenne, hogy befogják azt a nemzetgazdasági célok szolgálatába. A nyugdíjalapok és a kockázati tőke — tükör által világosan (a befektetés paradigmájáról) Igen jellemző példával szolgál egy nemrég megjelent állásfoglalás, amely véleményt és igényeket fejez ki kockázatitőke-törvényünk napirenden lévő módosításához. E szerint „A Törvénynek továbbra is fontos szerepe lehetne abban, hogy állami, kvázi-állami, például nyugdíjalapi forrásokat könnyebben be lehessen vonni.” Ha megvizsgáljuk, hogy valójában mi is lehet az összefüggés a nyugdíjalapoknak a kockázati tőkébe történő befektetésre való hajlandósága és a törvény között, ezzel igen tanulságos betekintést kapunk az intézményi befektetők, valamint a kockázati tőke viszonyába és ezáltal az utóbbi működésébe. Tény, hogy a nagy intézményi befektetők és köztük a nagy nyugdíjalapok a nemzetközi tőkepiac forrásoldalának kiemelkedően fontos szereplői. Jelentőségükre jellemző, hogy a legnagyobb nyugdíjalapok egyike, a California Public Employees’ Retirement System (CALPERS, szó szerint a Kaliforniai Közalkalmazottak Nyugdíjrendszere), élharcosa volt annak, hogy a nagybefektetők aktív beleszólási jogokat kapjanak a pénzükkel működő cégek kormányzásába, és a maguk érdekei szerint éljenek is azzal. Az érdekeik - mint minden pénzügyi befektetőé — itt nyilvánvalóan azt jelentik, hogy megfelelően nagy hozamot kapjanak a cégbe befektetett tőkéjükre, és ennek részeként minél jobban értékelődjék fel a tulajdoni részesedésük, tehát a cégkormányzástól azt igénylik, hogy tartósan biztosítsa ennek teljesülését. Tény az is, hogy a szociális biztonságot szolgáló intézmények, köztük a nyugdíjalapok vagyongazdálkodására a jogszabályok általában előírnak kötelezően betartandó óvatossági szabályokat - éppen azok érdekeinek védelmében, akiknek a biztonságát ezen intézményeknek szolgálniuk kell. Ilyen óvatossági szabály lehet egyebek közt, hogy a nyugdíjalap csak igen korlátozott mértékben bocsátkozhat olyan befektetésekbe, amelyekben veszíthet a szolgáltatásai teljesitését biztosító vagyonából. Az Egyesült Államokban, ahol a kockázatitőke-iparág a XX. sz. derekán megszületett, és azóta is a legfejlettebb, az iparág fejlődésével a hetvenes-nyolcvanas években kezdték a szabályozásban megnyitni a nyugdíjalapok lehetőségét arra, hogy kockázatitőke-alapokba is befektessenek. Kockázatitőke-törvényünk megalkotásánál nekünk az volt az álláspontunk - mai szemmel is kétség kívül helyesen -, hogy az intézményi befektetők, így a nyugdíjalapok esetében is nem a kockázatitőke-törvénynek, hanem a saját szabályozásukat ren
