Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 3. szám - Könyv- és folyóiratszemle
Könyv- és folyóiratszemle 83 kialakítani. A jellegzetes műkő díszítések olyannyira tartósak, hogy a mai napig láthatók jó néhány londoni és vidéki épületen, a korszak legnevesebb építészei szívesen alkalmazták őket, és Angliában a hölgy nevére utaló „coadestone” néven ismerik az alapanyagot. A hat tematikus fejezet az öltözködéssel, a háztartással, az oktatással, a hátrányos helyzetben levők speciális igényeivel, a közlekedéssel, illetve a gyógyítással foglalkozik. Ezek közül - hölgyekről lévén szó talán kézenfekvőnek tekinthetőén - az első kettő a legterjedelmesebb. A felső- és alsóruházati darabok, illetve a számtalan kiegészítő tervezésekor a nőket nem elsősorban a hiúság, a tetszeni vágyás vezette. Olyan praktikus dolgokról van itt szó, amelyek megkönnyítik a mindennapi életet, a mozgást, amellett hogy tetszetősek, célszerűek és kényelmesek is. A legjobb példa erre a nőket évszázadokig szinte börtönbe záró, megnyomorító fűzők esete. A terhesség jeleit, a növekvő pocakot szégyellni, takargatni illett, a has erőteljes leszorítása a születendő gyermeket is kínozta, veszélyeztette. A feltalálók rugalmas szalagok, támasztóelemek alkalmazásával, a szabás változtatásával igyekeztek elérni a szinte lehetetlent: megfelelni a divat elvárásainak az egészség károsítása nélkül, a komfortérzés megtartásával. Mme Roxey Caplin ennél is továbbment: felismerte a helyes testtartás fontosságát, és férjével olyan, fűzőnek már talán nem is nevezhető alsónemüt tervezett, amely pántok, szalagok segítségével a vállat, hátat, nyakat, derekat a megfelelő helyzetben tartja, de nem kényelmetlen. Az első próbálkozást huszonnégy (!) újabb terv követte; ezek speciális igényeket kiegészítő fűzők voltak, például énekesnők vagy gerincbántalmakban szenvedők számára. Messze megelőzve korát, az egészség, szépség és a lelkiállapot közötti kapcsolatról Mme Caplin könyvet is írt. Egyik találmányával az 1851-es londoni világkiállításon aranyérmet nyert. A XIX. század közepén kezdett elterjedni Isaac Singer találmánya, a varrógép. Ez egyrészt hamarosan lehetővé tette a ruhaipari tömegtermelést, másrészt az otthoni szabás-varrás vált egyszerűbbé - persze csak akkor, ha megfelelő szabásminta állt rendelkezésre. Ezen a problémán segített egy glasgowi ipariskolai tanárnő, Margaret Clarke 1904-es találmánya: olyan szabásmintát szerkesztett, amely könnyen átalakítható, használható volt a legkülönbözőbb testalkatoknál, sőt alkalmas volt gyemekruha varrására is. A dolgozó nők növekvő száma és a kerékpározás elterjedése nyomán születtek meg a speciális, biciklizéshez használt öltözetek, fejfedők; az utóbbiak nemcsak az időjárás viszontagságaitól védtek, hanem a tökéletes frizurát is rögzítették. A tanárnőknek, telefonközpontos és gépírókisasszonyoknak kifogástalan eleganciával, hosszú szoknyában kellett megjelenniük munkahelyükön. Florence Jarvis diszkréten osztott, hosszú szoknyája (1897) vagy Elizabeth Reid dekoratív kalap- és hajrögzítő eszköze (1906) hasznossága mellett a fenti célt szolgálta. Az ipari forradalom a sok technikai újdonság mellett a társadalom átrendeződését is magával hozta; radikálisan megnövekedett a városlakók száma, és a polgári középosztály széles rétege alakult ki - részben az ugyancsak ez időben sokak számára hozzáférhetővé vált sajtóból vett információk alapján -, növekvő igényekkel és anyagi lehetőségekkel; ugyanakkor elképesztő nyomorban és borzalmas higiéniai körülmények között éltek a munkásság tagjai. A XIX. század második felében a háztartási munka megkönnyítését célzó találmányok főként Németországban és az Egyesült Államokban születtek, mivel Angliában nagyon olcsó volt a munkaerő, a ház úrnőjének egyszerűen olcsóbb és egyszerűbb volt még egy cselédet fogadni, mint egy új eszközt beszerezni, pláne annak kigondolásán tömi a fejét. A háztartásokban a széntüzelés volt általános, a gázt inkább utcai világításra használták. A szigetországi bányák ontották a tüzelőanyagot - szinte hátborzongató arra gondolni, hogy a föld alatti nehéz fizikai munkát csak egy 1842-es rendelet tiltotta meg a nők és a tíz éven aluli gyermekek (!) számára. A széntüzeléssel járó kellemetlen és nehézkes karbantartási munkák közül egy hampsteadi vénkisasszony, Elizabeth Bell az 1800-as évek legelején a kémények tisztítására több szerkezetet és eljárást is kidolgozott. Egyik szellemes megoldása szerint két, félkör alakú, állítható vaskeret segítségével a tisztítóeszközt különböző méretű és alakú kéményeknél lehetett alkalmazni, és a kémény teljes hosszában gyorsan eltávolíthatók voltak vele a feltapadt égéstermékek. A testileg-lelkileg nyomasztó londoni szmog tette aktuálissá Pauline Grayson 1905-ös találmányát: szinte füstmentesen elégethető tüzelőanyag, amely szénporból és égetett gipszből állt, a nedvesített keveréket briketté préselve lehetett használni. Az égetési folyamatoknál maradva: energiatakarékos és szellemes megoldás a San Franciscó-i Elizabeth Corbetté, aki olyan utcai lámpát tervezett, amely a csatornákból felszívott ártalmas gázokkal működött. A mosás évezredeken át az egyik legnehezebb, ám minden nap gyakorolt női munka volt. Természetes, hogy a feltalálónők számos szappanfajtát, tisztító- és súrolószert kísérletezteik ki, részben tapasztalati úton, részben vegyészeti ismeretek alapján. Azt gondolnánk, a mosógépek csak az utóbbi évtizedek szellemi termékei, de ez messze nincs így. 1859-ben Elizabeth Merrell elektromos működtetésű mosógépet talált fel. Ebben hullámos felületű fémlemezek forgatásával intenzíven mozgatták a forró szappanoldatot, illetve az öblítővizet. 1907-ben Berlinben Elisabeth Beckmann „hengeres mosógép”-re kapott szabadalmi oltalmat; ez a szerkezet az automata mosógép ősének tekinthető. Két koncentrikus hengerből állt, a belsőnek perforált fala volt. A nyílásokon forró mosószeres oldat áramlott intenzív mozgással a belső dobban elhelyezett mosnivalóra. A szennyes lé eltávolítása vákuum alkalmazásával történt. Az 1893-as chicagói világkiállításon nagy sikert aratott Josephine Cochran mosogatógépe. Maga a találmány néhány évvel előbbi: 1886-ban született. A világkiállítás idején már sorozatban gyártották a mosogatógépet, és az élelmes hölgy saját vállalata forgalmazta. Főként éttermek tulajdonosai voltak a vásárlók, tehát nagy kapacitású mosogatógépről lehetett szó. Margaret Wilcox 1886-ban oltalmat nyert sokoldalú eszköze mosógépként és a gyors átalakítás után mosogatógépként is használható volt. A forró vizet a hozzá csatlakoztatott gázbojler biztosította. Sarah Guppyról mindössze annyit tudunk, hogy egy bristoli kereskedő felesége volt, pedig érdekes egyéniségét érdemes lenne megismerni. Találmányai között akadt tea- és kávéfőző, összecsukható ágy, sőt függőhíd is. Sokfunkciós háztartási gépe a kávé- és teafőzésen kívül tojásfőzésre és kenyérpirításra is alkalmas volt. A gyors, egyszerű, filteres
