Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 3. szám - Könyv- és folyóiratszemle
84 Könyv- cs folyóiratszemle kávéfőzés módját és a hozzá való eldobható papírfiltert egy német háziasszonynak, Melitta Bentznek köszönhetjük. Ma is használatos szűrőjére 1908-ban kapott használatiminta-oltalmat. A „Melitta” megjelölést védjegyként ma is használják a német nyelvterületen több országban is. A XIX. század a nagy földrajzi felfedezések időszaka is volt. Szó szerint kitágult a világ, és maga az utazás részben a gyarmatokkal való kapcsolattartás, részben az emberek egyre táguló érdeklődése miatt napi gyakorlattá vált és speciális igényeket ébresztett. Fontossá vált például az élelmiszerek megfelelő tartósítása a hosszabb utakon való fogyasztáshoz, vagy pedig azért, hogy a távoli tájak egzotikus élelmiszereit otthon is meg lehessen kóstolni. Az amerikai Wisconsinban 1873-ban Amanda Jones kitalált egy eljárást gyümölcskészítmények vákuumcsomagolására. Egy zárókupakra szerelhető apró szelep segítségével egy mozdulattal lehetett légmentesíteni a fém- vagy üvegedényeket. A fenti eljárást és szelepet több változatban is kidolgozta a feltaláló, és nővérével sikeresen működő, elsősorban nőket foglalkoztató tartósítóüzemet alapított. Ugyancsak a hosszú utazások inspirálták a sokféle összecsukható szék és ágy tervezését. Louisa Monzani 1854-ben olyan favázas, fekvő vagy ülő helyzetben használható napozóalkalmatosságokat tervezett, amelyek összecsukva egy kis méretű utazóládában is elfértek, és a messzi úticélok elérése után, akár a trópusokon, szobaberendezések részeit is képezhették. A huszadik századot megelőző korszakban nem jelentett gondtalan boldogságot gyermeknek lenni. A szegényebb osztályok gyermekei kiskoruktól kezdve embertelen körülmények között dolgoztak, a tehetősebbek, de akár a gazdag polgárok vagy nemesek gyermekeit miniatűr felnőtteknek tekintették, nevelésük legtöbbször vasszigorral folyt, a testi fenyítést sem nélkülözve. Jellemző helyzetükre az angol szólás: „Children must be seen and not heard” (A gyermekeknek látszani kell és nem hallatszani). Az ipari tömegtermelés beindulása előtt játékszerek csak a leggazdagabbaknak jutottak, kivételes, egyedi darabokként. A XIX. század elején viszont a találmányok között megjelent a játékoknak egy speciális csoportja: az oktatójátékoké. Már maga az nagy szó volt, hogy a lélektelen biflázás helyett megpróbálták az ismereteket szórakoztató módon közölni, játékosan tanítani. 1801-ben egy író- és csellóművésznő, Ann Young kockákból, pálcákból és táblákból játékdobozt állított össze, amelynek segítségével a kottaolvasást és a legfontosabb zenei alapismereteket lehetett elsajátítani. A babaházak, ólomkatona-hadsereget befogadó terepjátékok a női és férfi élethivatásokra való felkészítést szolgálták, ezek feltalálói között is találunk hölgyeket. A felhúzható, mozgó játékok mindig népszerűek voltak; a nagy Edison nevéhez fűződik az első beszélő baba megjelenése 1890-ben, őt csak néhány évvel követte Laura Biddle, aki egy fogaskerekes meghajtású úszó-hápogó kacsát szerkesztett 1897-ben. A játékmackót Theodore (becenevén: Teddy) Roosevelt hozta divatba egy vadászkalandja kapcsán, amikor a számára „előkészített”, sőt fához kötözött szerencsétlen állatot nem volt hajlandó lelőni. A történet először képregényben terjedt, de a mai plüssmackók ősét egy hölgy alkotta meg. Margarete Steiffnek hívták, gyermekbénulás miatt járóképtelen volt, de nagyon ügyes varrónő hírében állt. 1880-ban csomagküldő szolgálatot alapított, amelytől postán plüssállatokat lehetett rendelni. Eleinte nemigen ment az üzlet, de az 1903-as lipcsei vásár áttörést hozott. Egy jó üzleti érzékű amerikai kereskedő 3000 mackót rendelt az elnök és a medvék rajongói számára. A mackók taroltak! Az amerikai kereskedelem történetében az 1903 és 1908 közötti időszakot „medveéveknek” (bear years) nevezik, ugyanis a kezdeti 12 000 darabot követően a csúcsévben 975 000 plüssmedve talált szerető gazdára. Jó lenne tudni, vajon szellemi megalkotójuk is részesült-e megfelelő arányban a vélhetően tetemes haszonból? Maria Montessori neve fogalom a pedagógiában, módszereit ma is példának tekintik és alkalmazzák szerte a világon. Olasz orvosnő volt, az egyik első gyermekpszichiáter. 1914-ben publikált könyvében fejtette ki alapelveit a lélektanra nagy súlyt helyező, mindig a gyermek személyiségéből kiinduló nevelésről. Azt viszont kevesen tudják, hogy ennek a híres hölgynek három bejegyzett szabadalma is van, amelyek 1912 és 1914 között keletkeztek. Mindhárom az oktatással kapcsolatos eszközökre vonatkozik, például a geometria és aritmetika szemléletes játékos elsajátítására. A csecsemőápolás és -gondozás területén számos praktikus ötlettel álltak elő az anyák. Talán nem véletlen, hogy a hatalmas térségeken való kényszerű helyváltoztatás kapcsán éppen egy ausztrál hölgy, Muriéi Binney tervezett egy összehajtható, biztonságos, de kicsire összecsukható és könnyen szállítható járókát, amely nagyobb méretben elkészítve akár több gyermek játszóhelye lehetett, és cserélhető borítása higiénikussá tette. A vasúti közlekedés elterjedése valóságos utazási lázat keltett szerte a világon. Az egyre nagyobb számban egyedül utazgató hölgyek számára olyan bizarr találmányok is születtek, mint az az önvédelmi kesztyű, amelyből macskavagy talán tigriskarmokként szögek meredeztek. Ezt a londoni Llewellin kisasszony jegyeztette be 1904-ben. Ahajóutak veszélyes vállalkozásoknak számítottak, nem volt ritka a hajótörés. A mentőeszközök nem hiányoztak egyetlen hajó felszereléséből sem, de az óvatosabbak saját mentőmellényt vagy menekülésre szolgáló úszóeszközt is magukkal vihettek. Mivel a rossznyelvek szerint az örökös aggodalmaskodás és borúlátás tipikus női tulajdonság, nem csodálkozhatunk azon, hogy számos hölgy gondolt ki a fenti célokra szolgáló eszközöket. A Titanic katasztrófája előtt két évvel, 1911-ben az ausztrál Kate Jenkins olyan mentőmellényt tervezett, amely veszélyhelyzeten kívül, másképpen összehajtva úszó bójaként is használható volt. Parafából készült, különleges hőszigetelő béléssel, rengeteg rekesszel és zsebbel ivóvizes palack, élelem, gyufa, azonosító iratok és kisebb értéktárgyak számára. A mellény a középrészén foszforeszkáló fényt bocsátott ki egy speciális festéknek köszönhetően. De abban a korban nem kellett feltétlenül hajótörést szenvedni ahhoz, hogy a - szegényebb sorba tartozó - utas szerencsétlennek érezze magát, környezetét pedig elviselhetetlennek. A fedélközben vagy a hajó gyomrában tartózkodó emberekre gondolunk, akiknek sokszor utolsó fillérjeit emésztette fel a kivándorlás célját szolgáló hajóút. A tömegszállásokon a higiénia elemi feltételei is hiányoztak, még a friss levegő sem volt elegendő. Ezen a szörnyű helyzeten akart segíteni Amelia Pitts Armstrong. 1867-es szabadalmából egy csövekből és szelepekből fel
