Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 3. szám - Könyv- és folyóiratszemle
82 Könyv- és folyóiratszemle A szerzőnek, mint azt az előszóban kifejti, elsődleges célja természetesen az e téren makacsul uralkodó előítéletek felszámolásának kísérlete volt. A nők kreativitását, műszaki területeken való jártasságát kézlegyintéssel elintézni napjainkban is gyakori jelenség. Pedig sokszor ma is sikeresen működő vállalkozások alapulnak nők által létrehozott találmányokon - csak ez a tény gyakran homályban marad, senki sem tud a feltaláló esetleg évtizedekkel, sőt századokkal ezelőtt működő személyéről. A vizsgált korszak kiinduló éve nem véletlen: ekkor kapott első ízben egy brit hölgy szabadalmi oltalmat találmányára. Azonban majdnem másfél évszázadon át csak a szellemi teljesítmény erkölcsi elismerésére volt mód; a találmányok hasznosításából származó jövedelemre önállóan, férjüktől függetlenül a nők csak 1882-től, az úgynevezett „Married Woman’s Property Act” törvény hatálybalépése után tehettek szert; ennek alapján valószínűsíthető, hogy sok olyan találmány bejelentését engedhették át férjüknek vagy munkaadójuknak, amelyeknek ugyan ők voltak a megalkotói, de amelyekből anyagi hasznuk úgysem származhatott. A szerző jelzi, hogy a könyvében bemutatott feltalálónők és találmányok köre korántsem teljes, csak tallózásnak tekinthető a technikatörténetnek ebben a sajátos szeletében, hiszen a kutatás ezen a területen nagyon munkaigényes, nyilvánvalóan egyetlen szabadalmi adatbázis sem tartalmaz nemek szerinti megkülönböztetést; szabadalmi leírások bibliográfiai adatainak tömkelegét kell áttanulmányozni a keresett adatok összegyűjtése érdekében. Erre a nagy szorgalmat és türelmet igénylő kutatómunkára a szerző két esztendőt fordított. A könyv 11 fejezete részben időrendi, részben témakörök szerinti csoportosításban mutatja be a kreatív hölgyek által kidolgozott találmányokat; külön fejezet jut a két nagy, XIX. századi világkiállításon — az 1851-es londonin és az 1893-as chicagóin - új ötleteikkel jelen levő nőknek, illetve azoknak, akik nemcsak új műszaki megoldásokat gondoltak ki, hanem azok megvalósításáról, értékesítéséről is gondoskodtak - ők a mai „menedzserek” ősei. Igen részletes, 25 oldalas függelékben, kronologikus sorrendben sorolja fel a szerző a vizsgált időszakban általa talált összes, nőktől származó szabadalom legfontosabb adatait — lajstromszám, a feltaláló(k) neve, a szabadalom címe —, a kronológiába illesztve az egyes korszakok legjelentősebb történelmi eseményeit is. Az egyes fejezetekhez tartozó jegyzetek, a források pontos megjelölése, bibliográfia és részletes név- és tárgymutató egészíti ki ezt az igen gondosan elkészített, a további kutatásra vagy csak egyéni érdeklődésből fakadó búvárkodásra tág lehetőséget adó munkát. Mint a bevezető fejezetből megtudjuk, a nők természettudományos érdeklődése már a XVII. századtól nyomon követhető; dokumentumok bizonyítják, hogy hölgyek látogatták a Royal Institution előadásait, többek között Faradaynek is voltak köztük hallgatói. Más kérdés, hogy vizsgázni, diplomát szerezni nem volt lehetőségük, nem beszélve arról, hogy tudásukat esetleg oktatóként adják át az érdeklődőknek. Az új ötletek szabadalmaztatásának intézménye a Tudor kortól létezik. I. Erzsébet uralkodása alatt harminc szabadalmat jegyeztek be, tárgyuk természetesen az akkor legfontosabb iparágakhoz kapcsolódott: a szappan-, salétrom-, timsó-, bőr-, papír- és vasgyártáshoz. 1617 és 1852 között Angliában 62 nő kapott találmányára szabadalmi oltalmat. A technika XIX. században lezajlott rohamos fejlődése során, 1852-ben új szabadalmi törvény lépett életbe, amely Anglián kívül kiterjedt Walesre, Skóciára és Írországra is. Ettől kezdve a nők átlagosan 2%-os arányban vannak jelen a feltalálók között, például 1898-ban 27 639 szabadalmi bejelentés közül 638-nak a szerzője nő. Eleinte a speciálisan női igények kielégítésére terjedt ki a figyelmük: szalmakalapgyártás új alapanyagokból, célszerűbb technológiával, újfajta fűzők, harisnyatartók, a kerékpározást megkönnyítő ruhadarabok, fejfedők, de érdeklődésük fokozatosan más területekre is kiterjedt. A könyv szerzője igen meggyőzően fejtegeti, hogy a szabadalmak számának, tárgyának változását nemcsak technikatörténeti szempontból érdemes tanulmányozni. A társadalmi háttérről, az emberek érdeklődésének, életmódjának változásáról is rengeteg információt nyerhetünk. így például az, hogy a nők a biciklin hordható ruhadarabok iránt érdeklődtek, azt mutatja, hogy körükben is megjelent a sport, az egészséges életmód iránti igény, nőtt az önállóságuk, már nemcsak egy „gardedame” kíséretében mozdulhattak ki otthonról. A bejelentett szabadalmak nem mindegyike valósult meg, de az emberek igényét, az őket foglalkoztató gondokat-gondolatokat ezek a bejelentések feltétlenül tükrözik. De mire is vonatkozott pontosan az a híres-nevezetes legelső „női szabadalom”? Abban az időben a sáfrány sokoldalúan hasznosítható, keresett növénynek számított; természetes alakjában vagy kivonatban, illetve szántva alkalmazták festékként, gyógyszerként, ételízesítésre és illatszerek előállításához. Ezeket az anyagokat a növény virágjából készítették, termesztéséhez speciális mikroklíma volt szükséges, ezért a sáfrány minden alakjában nagyon drága volt. A GB 104 számú szabadalmi leírás tartalmazza a magát „özvegyasszony”-ként megjelölő Amye Everard módszerét a tartós, hatékony, aranysárga színét hosszú ideig megőrző „sáfránytinktúra” előállítására. Az özvegyi „státuszt” talán éppen azért volt célszerű hangsúlyozni, mivel Mrs Everard így saját neve alatt jelenthette be találmányát. Ezt az elgondolást valószínűsíti egy sokkal későbbi, 1715- ös szabadalom esete, amelyen Thomas Masters neve szerepelt, bár ő már az okirat kezdő mondatában kinyilvánítja, hogy az ötlet feleségétől, Sybilla Masterstől származik. A találmány tárgya szalmakalapok készítésére szolgáló, jól alakítható, szalmafonatú alapanyag volt. Meglepő a tárgya egy kicsit későbbi, 1769-es „ősszabadalomnak”, amely az építészettel kapcsolatos. Az esős-ködös szigetországi időjárás viszontagságait az épületek díszítőelemei nehezen bírták, pedig ebben az időszakban hatalmas építkezések folytak, és a gazdasági fellendülésnek köszönhetően nagy igény mutatkozott a díszes, tekintélyes homlokzatok iránt. Mrs Eleanor Coade-ot nem annyira érdeklődése, mint inkább sorsa kényszerítette rá, hogy ezen a területen újat alkosson: miután apja tönkrement, építési vállalkozásának romjaiból kellett újrateremtenie a család megélhetését. Mrs Coade a kudarc színhelyéről London elővárosába költöztette az üzemet, és egy olyan mesterséges anyagkeveréket talált ki, amely öntőformában a legkülönbözőbb építőelemek előállítására volt alkalmas, dekoratív és az időjárásnak ellenálló díszítőelemeket lehetett belőle
