Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 3. szám - Technikatörténet. Szilágyi József: Nagy tudósok az órakészítés történetében
78 Szilágyi József 6. ábra Az ingaórát használható formában tehát Christian Huygens (1629-1696) holland fizikus, matematikus és csillagász adta át az emberiségnek. Huygens nevével legtöbbször csillagászati könyvekben találkozunk. Huygens maga szerkesztette lencsecsiszoló gépével igen jó távcsőlencséket készített. Távcsövével ő ismerte fel a Szaturnusz gyűrűjét (amit már Galilei is megsejtett, de a gyűrű alakot még nem észlelhette távcsöve gyenge felbontóképessége miatt). A hullámok terjedésére kidolgozta a később róla elnevezett Huygens-elvet. Huygens találta fel az ún. orsójárat néven ismert gátlóművet és a hajszálrugós billegőt. Kidolgozta az ütközés elméletét. Az ingalengés matematikai elemzésével kimutatta, hogy szigorúan véve csak az egészen szűk kilengésü ingánál lehet szó izokronizmusról. Ezért is készítették az órák ingáját lehetőleg hosszú rúddal, hogy kilengésük szűk legyen. Huygens mutatta ki, hogy egy nagy kilengésü óra izokronizmusa úgy biztosítható, ha az ingasúly parabolapályán mozog. Ezt úgy érte el, hogy fonálingát alkalmazott, ami parabola alakra hajlított két fémlemez között lengett. Christian Huygens 1657-ben, 15 évvel Galilei halála után publikálta művét, a HorologiumoX, amelyben ismerteti ingaóráját. Huygens szerkezetétől datáljuk az eszköz gyakorlati fejlődését. Egészen pontosan tekintve az egyszerű inga nem izokrón, mivel a lengésidő egy bizonyos mértékben változik a lengés amplitúdójának megfelelően, amint azt Huygens már 1650-ben kifejtette. Huygens cikloidális befogópofákat helyezett az inga felfüggesztési pontjához (7. ábra) és kimutatta, hogy az ingalencse ennek eredményeként ciklois ív pályát ír le. Amikor ez így történik, akkor az inga valóban izokrón. A gyakorlatban az ingalencse kilengését, az amplitúdót olyan kis értéken tartották, amenynyire csak lehetséges volt. Ennek eredményeként születtek a jól ismert képet mutató, hosszú, függőleges házban elhelyezett ingaórák, amelyekben a hosszú száron, de kis kilengéssel mozgó ingák vannak elhelyezve. Ilyen körülmények között az egyszerű inga is izokrónnak tekinthető minden gyakorlati szempontból. Huygens ingaórájának tervét 1656-ban dolgozta ki, és 1657. június 16-i kelettel szabadalmaztatta (8. ábra). Órájában hengerkerékre csavart zsinór segítségével, leereszkedő súly fogaskerék-áttételek útján ún. koronakereket hajtott. A koronakerék függőleges tengelye a gátkereket forgatja, amelyet fokonként, illetve foganként az inga kis lapocskái engednek tovább. A ferde fogazású gátkerék foganként nyom az ingán, tehát azt lengésben tartja. 8. ábra Észrevette, hogy az órasúly felhúzása közben az óramű járása bizonytalanná válik, az inga „üresen” leng, az óra kerékrendszere áll. Annak biztosítására, hogy felhúzás közben is „járjon” az óra, sajátságos felhúzórendszert talált fel. A „Huygens-féle felhúzás” lényege az, hogy a súlymotornak két súlya van, egy nagyobb és egy kisebb, és a felhúzás alatt a kisebbik folyamatosan mozgatja a kerékművet, az óra járása tehát nem változik. Huygens első - a leydeni természettudományi múzeumban (Rijksmuseum voor de Geschiedenis der Naturwettenschappen) ma is meglévő — óráját 1657-ben Salamon Coster hágai órásmester készítette. A jellegzetes Huygens-féle orsójáratú órákat még a XIX. század második felében is gyártották. Gyűjtők számára ma is készítik. Huygens 1656-os órájának rekonstruált modellje a 9. ábrán látható.
