Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 1. szám - Gyenge Anikó: A szerzői mű ára – díjak az egyedi felhasználási szerződésekben 2. rész
A szerzői mű ára - dijak az egyedi felhasználási szerződésekben 2. rész 27 megállapodás a Ptk. alapján, mint jogszabályba ütköző szerződési feltétel, semmisnek minősült. Azon felhasználások tekintetében, ahol nem volt miniszteri rendelet, speciális szerzői jogi norma hiányában41 a Ptk. általános szabályai érvényesültek. Ugyanakkor a rendeletekben megállapított díjak változatos képet mutattak abban a tekintetben, hogy a bevétel bizonyos százalékát, egyébként pontosan meghatározott díjat írtak elő, vagy csak egy keretet adtak, amelyen belül a felek szabad megállapodására volt bízva, hogy milyen díjban állapodnak meg. A ma hatályos szabályozás szerint az egyéni felhasználási szerződésben a Ptk.-beli egyenértékű ellenszolgáltatás elve az átengedett felhasználási jognak és a ténylegesen megvalósult felhasználásnak megfelelő díjazássá alakul át. Itt nem lehet a Ptk. értelmében vett egyenértékűségről beszélni, hiszen a felhasználási jog értékét csak a megvalósított felhasználással elért bevételből lehet visszakövetkeztetni, amely azonban abban az esetben, ha nem maga a szerző használja fel a művet, nem őt illeti teljes egészében.42 Az Szjt. 16. § (4) bekezdése nem ad iránymutatást arra vonatkozóan, hogy mekkorának kell lennie a díjnak. A szakasz nem fejti ki a megfelelőség fogalmát, csupán egy diszpozitív szabállyal jelöli ki ajogalkotó által ideálisnak tartott dijmegállapítási módot.43 Ennek értelmében azonban nem kizárólag az ajánlott, bevétellel arányos díjazás tekinthető jogszerűnek. A norma azt sem zárja ki, hogy a díjat becsléssel, vagyis átalánydíjként állapítsák meg. Ennél a díjfizetési formánál azonban jóval nagyobb az esélye annak, hogy az a szolgáltatással egyáltalán nem áll arányban.44 (Ilyen a karakter-, bekezdés- vagy oldalszám alapján megállapított díjak többsége, mivel ezek mennyiség és nem minőség alapján megállapított díjak.) A szabály valójában bármilyen (százalékos vagy pausálé, egyszeri, egyösszegű vagy rendszeres) díjmegállapítási és díjviszonyítási (bevételhez, az eladott példányok számához, a bolti árhoz, a nettó árhoz viszonyított) formát lehetővé tesz. Arányosnak kell tekinteni ennek következtében a nem százalékosan meghatározott díjakat is, ha azok mértékben megegyeznek az arányos díj 4Í A régi Szjt. 13. § (3) bekezdése csak annyit mondott, hogy a szerzőt vagy jogutódját a mű felhasználása ellenében díjazás illeti meg. Ezt nem szabad összekeverni azzal, hogy a felhasználási jog átengedésének is önálló értéke van, és magának a jognak az átengedéséért is jog- 43 díjat kell fizetni a felhasználástól függetlenül. Az arányosság kimondásával a magyar Szjt. azt az európai tendenciát követi, amely igen jól megfigyelhető például a francia CPI-ben. ACPI 587. szakasza mondja ki a megfelelő díjazásra való igényt, amelynek célja, hogy a felhasználásból tartósan juttatásban részesítse a szerzőt. A norma nemcsak konkretizálva fogalmazza meg az általános méltányossági követelményt, de kifejezi a francia szerzői jog hagyományosan szerzőbarát filozófiáját is. In: Gisbert Hohagen: Die verhältnissmäßige Beteiligung des Urhebers im französischen Urheberrecht. (Urheberrecht gestem-heute-morgen. FS Adolf Dietz zum 65. Geburtstag. Verlag C.H. Beck, München, 2001) A pausálé jellegű dijak elterjedésének oka egyrészt a fokozódó felhasználás és ezzel párhuzamosan az egyes cselekmények kikerülése a szerző ellenőrzése alól (lásd például a közös jogkezelő szervezetek átalányjellegű díjait), ugyanakkor az átalányt a felhasználók olyan esetekben is törekszenek érvényesíteni, amikor lehetőség nyílna az egyénre szabott felhasználásra is. (Az arányos és pausálé jellegű díjak viszonyát jól mutatja a francia szabályozás, amelyben ez utóbbiak kivételként expressis verbis és zárt felsorolásban kerülnek ugyan szabályozásra, de a gyakorlatban jóval többször alkalmazzák őket, mint az arányos díjakat. (Hohagen: i. m. p. 84.) összegével. Tehát nem maga a meghatározás módj a az, ami vitatható, hanem az arányosságtól való eltérés. Az átengedett felhasználási jog terjedelmének és a felhasználáshoz kapcsolódó bevételnek megfelelő díj a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a szerző általában a bevétel 10-20%ának megfelelő mértékű díjat kap.45 (Adott esetben azonban még a százalékosan meghatározott díj is lehet aránytalan, ha az túl alacsony mértéket határozna meg.) Treu und Glauben - Angemessene Vergütung 1. A német polgári jogi szabályozásban nem szerepel kifejezett és általános szabályozás arra nézve, hogy a szerződésben nyújtott szolgáltatásért jár-e és milyen ellenszolgáltatás. Ez az alapvető tétel csak a Treu und Glauben még általánosabb alapelvéből vezethető le. A korábbi német szerzői jogi szabályok egyáltalán nem adtak útmutatást abban a tekintetben, hogy a felhasználási szerződésben kikötött díjat mikor lehet megfelelőnek tekinteni, és mely esetekben sérül a szerző érdeke (hiszen a szerződésben kikötött díjazás mértékére vonatkozóan nem tartalmazott általános szabályt a törvény).46 Egyedül a kiadói szerződésekre alkalmazott Verlagsgesetz megfelelő díjazásra utaló szabálya alapján kialakult bírói gyakorlat nyújtott ebben segítséget.47 A kiadói szerződések körében alkalmazott szabály általánossá válása az értelmezési gyakorlatból leszűrt elveket is általánossá tette. Ebből adódóan a hatályos német szabály sem írja elő, hogy milyen módon kell megállapítani a szerzőnek járó díjat, minden további nélkül elfogadható lehet a bruttó/nettó bolti ár százalékában megállapított díj, a tényleges bevétel bizonyos része, az átalánydíj, az ívterjedelem alapján számított díj, a rendszeres díjazás is. Az azonban nyilvánvaló, hogy a teljes szabadság ellenére a megfelelőséggel általában a pausálé jellegű díjak esetében merül fel a legtöbb probléma. 45 A 6/1972. (VIII. 19.) MM rendelet 17. § (3) b) pontja szerint a zeneművek kiadására vonatkozó szerződések tekintetében a második és további kiadásra - a felek megállapodásától függően - a szerzőt a kiadónál az értékesítésből eredő árbevétel 8-15%-a illeti meg; az 1/1970. (III. 20.) MM rendelet 35. § (1) c) pontja az idegen nyelvű művekre vonatkozó szerzői díjat a kereskedelemnek átadott példányok után a kötési költséggel csökkentett limitár 5-15%-ában vagy az értékesített mennyiség árbevételének 10-20%-ában határozza meg; a 2/1970. (III. 20.) MM rendelet mellékletének B) pontjában meghatározott eredeti színpadi müvek tekintetében a jogdíj mértékét a bruttó jegybevétel 8%-ában határozza meg. A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye II. 1978-1989. (szerk.: Székely László-Lenkovics Barnabás) 8/87. számú eseti döntése kimondja, hogy „a szerzőket megillető jogdíj ne lépje túl annak az összegnek a 30%-át, amelyet a Szövetkezet a szoftver értékesítéséért kapott (...) mindamellett, hogy a Szövetkezet a szerzői jogdíj összegét 10%-nál alacsonyabb mértékben is megállapíthatja. A Legfelsőbb Bíróság BH 1994. 24. számú határozata érvénytelen felhasználási szerződés esetén a szerzői jogdíj összegének megállapításánál irányadó szempontokról szól, amely az egyébként magas művészi színvonalú képzőművészeti alkotás eszmei értékének meghatározását követően az eszmei érték 25%-ában határozta meg a szerzői jogdíj 46 összegét. A felhasználásból származó bevételben történő megfelelő díjazás elvét korábban is ismerte az irodalom (v. ö. Schricker: Konturen eines europäischen Urheberrechts. Nomos Verlagsgesellschaft, Baden-Baden, 1996, § 15 Rdnr. 6.), ám ez jogszabályi formát nem öltött. ' 22. § (2) bekezdés: Ist die Höhe der Vergütung nicht bestimmt, so ist eine angemessene Vergütung in Geld als vereinbart anzusehen.
