Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 2. szám - Technikatörténet. Longa Péterné: Asboth Oszkár, a helikopter (egyik?) feltalálója
Asboth Oszkár, a helikopter (egyik?) feltalálója (1891-1960) 83 mint a későbbiekben látni fogjuk, azok megvalósításától, a hosszadalmas kísérletek elvégzésétől vagy éppen az aprólékos, hosszadalmas számításoktól, rajzolástól sem riadt vissza. S mindezeket a képzett emberek esetében szokásosnál sokszorosan nagyobb időráfordítással, erőfeszítéssel végezte, hiszen a matematikai, geometriai, mechanikai és egyéb ismereteket autodidakta módon, legfeljebb egy-egy segítőkész kolléga, hozzá hasonló „megszállott” segitségével sajátította el. Mivel Asboth belátta, hogy a helikopter kifejlesztéséhez nagyon sok részprobléma megoldásán keresztül vezet az út, például egyelőre nem állnak rendelkezésre igazán könnyű és megbízható motorok, viszont a sárkányrendszerű repülőgépekre vonatkozóan már vannak külföldi tapasztalatok, mintegy előtanulmányként egy aeroplán tervezésébe és építésébe fogott. Máris felmerült persze a feltalálók örök problémája: pénzt, megfelelő szponzort kell szerezni, meggyőzni az embereket arról, hogy a merőben új, sosem látott szerkezet életképes, van jövője, érdemes rá költeni. Lédervas, a jómódú aradi kárpitosmester mint a magyar repüléstörténet első szponzora megérdemli, hogy nevét megemlítsük. Rajta kívül rokonok, barátok és barátok barátai segédkeztek kisebb összegekkel, fizikai munkával vagy éppen gépkocsijuk kölcsönzésével a vontatáshoz. Mert elkészült a biplán, Franciaországból beszerzett alkatrészekből, a vasúttársaság leselejtezett motorjának felhasználásával. 1909 nyarán levegőbe emelkedett Asboth első gépe, legalább 10 méter magasra. Az ifjú feltaláló még a sebességnek és a vontató gépkocsi húzóerejének folyamatos mérésére is egyszerű, olcsó, szellemes megoldást talált ki - az utóbbira jobb híján egy közönséges háztartási rugós mérleg felhasználásával. Ugyanebben az évben, 1909-ben Blériot monoplánjával átrepülte a La Manche csatornát. De az ő bravúrja mögött konstruktőrök hada és hatalmas pénzösszegek álltak. Asboth minderről értesülve csak átmenetileg keseredik el: helyzetében nem a reménytelenség kerekedik felül, hanem a hatalmas kihívás. Pedig csüggesztő helyzetbe kerül: a város széli telket, amelyen nagy nehezen összerótt hangára áll, egy gazdag fakereskedő veszi bérbe a várostól, és a verejtékes munkával, lelkesedéssel, szeretettel létrehozott „szegény kis biplánt” tönkreteszik, szétrombolják. Asboth úgy gyászolja alkotását, mintha élőlény lett volna, és nem restelli, hogy megnyomorított gépe láttán sírva fakadt. Ám ő olyan ember, akit a nehézségek megedzenek és makaccsá, elszánttá tesznek. Először is valami állandó jövedelemforrás megszerzése után lát. Az egyik aradi napilapban „Géprepülés” címmel rovatot szerkeszt, a kor neves repülőivel levélben interjúkat készít, akik azért válaszolnak szívesen kérdéseire, mert érzékelik, hogy szakember teszi fel azokat. Asboth pedig sok hasznos információhoz jut a pénzkereset mellett. Pénzt keres azzal is, hogy ügyes rajzolóként karikatúrákat készít, még arra is hajlandó, hogy egy ügyvéd irodájában ímokoskodjon. Szabad idejében automatikus stabilizátoron töpreng, amely a repülőgépek kibillenését korrigálná. A legveszélyesebb a hosszanti tengely körüli kibillenés, elsőként ezt kell megoldani. A probléma logikus végiggondolása, majd egy felvillanó, mindent megvilágító ötlet és annak átültetése a gyakorlatba - szó szerint idézzük ezt az igazán szép, a feltalálói gondolkodásra rendkívül jellemző gondolatsort: „A kibillenést kizárólag olyan erő igénybevételével lehet kiegyenlíteni, amelynek hatása és iránya minden körülmények között, éjjel és nappal, viharban és szélcsendben, esőben és napsütésben, minden elképzelhető helyzetben: állandó! Egy ilyen erő van, amely gyakorlatilag számba jöhet: a gravitáció! A Föld vonzóereje. Ez mindig, mindenütt egyformán a Föld középpontja felé irányul. A feladat: olyan szerkezet létrehozása, amely mindig a gravitáció irányát mutatja, s ha egyensúlyi helyzetéből kimozdítják, a gravitáció hatására oda mindig visszatér. Erre azonnal megtaláltam a kézenfekvő megoldást: az ingát. ” Most következik a megoldás alapelvének gyakorlati, konstrukciós megoldása: „Az inga szárát kell összekapcsolni a csűrőkormányokkal. A kibillent gépen az inga felfüggesztési szára továbbra is függélyesben marad, s a közbeiktatandó mechanikai szerkezet segítségével működésbe hozza a visszabillenést előidéző kormányszerkezetet. Milyen szerkezet alkalmas erre? Kötéldob? Nem, a sodrony összecsavarodhat, megfeszül... Fogasléc. Igen, fogasléchez kötöm a jobb- és baloldali csűrőkormány sodronyait. A fogasléc és általában az egész automata szerkezet mozgatását egy kis szélmotor végezné, amelyet az áramló levegőforgat. Repülés közben a szélmotor állandóan forog. Az inga szára mindig függélyesben áll. Ha a repülőgép jobboldalra billen, akkor vele billen a pilótaülés alá rögzített és az ingát tartó keret is, természetesen a fogaskerekekkel és a fogasléccel együtt. Ekkor pedig az inga szárába ágyazott fogaskerék húzni kezdi a fogasrudat. ” Asboth már gyártót is szerez a stabilizátor kivitelezéséhez, amikor tudomására jut, hogy a világhírű, tekintélyes műegyetemi tanár, Bánki Donát is kidolgozott - és szabadalmaztatott - egy automatikus stabilizátort repülőgépekhez. Felmerül benne minden feltaláló rémálma: valaki megelőzte, már régebben megoldotta azt a problémát, amelyen ő oly sokat dolgozott, töprengett. Azonban hamarosan kiderül, hogy Bánki stabilizátora egészen más elven működik, annak érzékelő szerve nem inga, hanem hidraulikus szerkezet: egy meghajlított cső, amelyben olaj van. Ha a cső kibillen eredeti síkjából, a két végére szerelt membránok felületén megnő a nyomás, a membránok pedig szervomotort működtetnek. Mivel Asboth könyvében a stabilizátort élete első szabadalmaként említi, tegyünk itt egy kis kitérőt, és szembesítsük a könyvben írottakat a rendelkezésre álló adatokkal. A Magyar Szabadalmi Hivatal szabadalmi tárában összesen 13 szabadalmi leírás található, amelynek Asboth Oszkár a feltalálója. Ezek közül az első (lajstromszám: 58 998, a bejelentés napja: 1911 .július 29.; 1. ábra), amelynek tehát dátuma is megegyezik a könyv kronológiájával, valóban az említett tárgyra vonatkozik, címe: „Önműködő aeroplánstabilizátor”, a feltaláló foglalkozásának megjelölése: „aviatikus Aradon”. Azonban a szabadalmi leírás és a rajzok szerint „ a találmány lényege az aeroplán hordfölülete végeinek meghosszabbítását képező két síkfolület elrendezésében áll, melyek a hordfölületekkel való érintkezési vonalukban a haladási iránnyal párhuzamosan tengely körül
