Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 1. szám - Könyv- és folyóiratszemle
68 Könyv- és folyóiratszemle mai szemmel nézve is bámulatosan magas színvonalra a technikai tudása. Fejlett civilizációk már sok évezreddel ezelőtt olyannyira kiemelkedő építészeti alkotásokat hoztak létre, hogy még napjainkban is viták, új meg új elméletek tárgya annak magyarázata, vajon az akkori kor műszaki és logisztikai eszköztárával hogyan voltak képesek ezekre a teljesítményekre. A nagy építészeti alkotásoknak mindig is volt több-kevesebb kultikus tartalma és rendeltetése, és ez ma sincs másként. Országok és városok, uralkodók, főurak építészeti alkotások segítségével jelenítették meg a hatalmat, amelynek földi helytartójaként követeltek maguknak feltétlen tiszteletet és engedelmességet, a későbbiek során pedig már ők is, majd az egyéb gazdag emberek is ilyeténként hirdették a maguk hatalmát, gazdagságát, azokkal igyekeztek megörökíteni emléküket az utókor számára, így keresvén a halhatatlanságot. Voltak, akiknek ez mára korai időkben sikerült — ma is ragyogó példák erre az óegyiptomi piramisok, templomok, a római fórumok, s a sort folytathatnánk. A kimagasló építészeti alkotásoknak ma is van ilyen, többnyire nagyon is szándékolt üzenete, a kor gondolkodásmódja szerint értendő kultikus tartalma. Ma is hatalmat, erőt, gazdagságot hirdetnek, vagy éppen az alkotóik rekordot döntő műszaki tudását, illetve modem gondolkodásmódját — mint az itt is bemutatott New Orleans-i Lousiana Superdome, illetve a párizsi Pompidou Központ. Ilyen indíttatással építették a XX. században és építik ma is a világ éppen legmagasabb épületeit. Nagyon is kifejező, hogy nemrég a legnagyobb gazdasági, politikai és katonai hatalommal bíró ország megalázásának eszközéül egy jelképértékű épületcsoportjának, az itt részletesen bemutatott World Trade Centernek az elpusztítását választották, és úgyszintén az, hogy ez az ország erre válaszul, az arcán esett folt letörléseként ugyanezen a helyszínen a világ legmagasabb toronyépületét húzza fel. Az építészet az emberi civilizáció egyik legmarkánsabb része. Fennmaradt alkotásaiban, a hétköznapiakban is, ott a történelem, megmutatják, hogyan éltek az emberek az adott korban, milyen volt társadalmi és technikai fejlettségük. Nagyon is méltón fejezi ki ezt, hogy a UNESCO az épített környezet és az azt díszítő művészetek legszebb kincseit a világörökség részeként kezeli és védi. Az építészeti alkotások születése, gazdagodása éppúgy jellemzi az országok, népek sorsának alakulását, mint a pusztulásuk. Minden bizonnyal nincs ember, akit ne töltenének el ámulattal az építőművészet kiemelkedő mestermunkái. Biztos, hogy nem egyforma ízléssel értékeljük őket, következésképp róluk alkotott véleményünk is sokszor eltérő. Különösen igaz ez a modem építészetre: ami egyikünknek a korszerű szépség üvegbe-acélba jegecesedett megjelenése, az másnak maga a groteszk csúfság. Ám aligha akad ember, akit ne ragadna meg — ismét csak e könyv példái közül válogatva - a római Szent Péter bazilika fenséges, ugyanakkor nem fölénk tornyosuló, sokkal inkább magához ölelő szépsége; a velencei Szent Márk székesegyház; a londoni Parlament; a schönbrunni kastély barokk eleganciája; a spanyol II. Fülöp királyi monostora-mauzóleuma-palotája: az Escorial; vagy éppen a San Franciscó-i Golden Gate híd légies lebegése. Kétségtelenül Európa egyik leginkább megkapó építészeti remeke a mórok által reánk hagyott granadai Alhambra, amint Bizánc örök emléke a minden kupolás templomok öregapja, a muszlimmá-törökké tett és ezzel két világbirodalom nagyságát hirdető isztambuli Hagia Sophia, amelyet ekként ünnepelt Bizánc császára, Justinianus: „túlszárnyaltalak téged, Salamon!” Mondják, kevés szebb látvány van a világon, mint a Tádzs Mahal síremlék a telihold fényében. Aki pedig képes elfogadni a groteszk elemeket és a csonkaságot is a szépségben, annak örök élmény a barcelonai Sagrada Família székesegyház. Az Eiffel-toronyról tudjuk, hogy Párizst elcsúfító vasszörnyetegből nemesedett a Fény Városának egyik legsajátabb, szeretett jelképévé, és már az itt látható fényképből is megérezzük azt a lélegzetelállító merészséget és könnyed eleganciát, amely a világ legmagasabb szabadon álló építményéből, a torontói CN-toronyból sugárzik. A kötet olyan építészeti remekművekhez is elvisz, amelyek közül a legtöbbünk legfeljebb egyet-kettőt - vagy annyit sem - ismerhet meg élőben. Ilyen az ezeréves tandzsávuri templom (Dél-India), az egyik legjelentősebb hindu épület. Szintúgy csaknem ezeréves a kiotói (Japán) Bjódóin szentély. Mindkettő már első látásra is megragadóan testesíti meg kultúrköre építészetének szépségét és jellegzetességét. így láthatjuk II. Szelim dzsámiját Edirnében (Törökország), az alkirály palotáját Új-Delhiben, Hearst varázslatos kastélyát Kaliforniában, a Potala palotát Tibetben, a négy amerikai elnök szobrává faragott hegyet Dél- Dakotában, a hipermodern Petronas-tomyokat Kuala Lumpurban (Malajzia), a sydneyi Operaházat a kínai dzsunka vitorláit idéző héj szerkezetével. Külső megjelenésében a germán mesék és eposzok világát idézi a neuschwansteini kastély, itt is látható tróntermét viszont a Hagia Sophia, a Dalnokok csarnokát pedig a wartburgi vár ihlette. Tartalmas fejezetek válogatnak a kiemelkedő építészeti teljesítményeket jelentő hidakból, vasutakból, csatornákból és gátakból is. Közöttük korszakos alkotásokként ott a Szuezi-csatoma, a Panama-csatorna, a Hoover-gát, az Itaipú-gát, a Csalagút. Jó lenne ezeket élőben is látni. Addig viszont e kötetben huszonnyolc mérnök, építész és építészettörténész szakszerű, alapos, ugyanakkor könnyen követhető leírásai és magyarázatai segítenek megismerni és magunk elé képzelni e hetven műremeket. Ehhez dióhéjban vázolják létrehozásuk körülményeit, történelmi hátterét is, és úgyszintén az építésükben rejlő műszaki teljesítményt. Osman Péter
