Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)

2004 / 1. szám - Hírek, események. Tidrenczel Béla: Az MSZH nemzetközi együttműködési tevékenységének főbb jellemzői 2003 második felében

Az MSZH nemzetközi együttműködési tevékenységének főbb jellemzői 2003 második felében 43 vagy másik osztályba helyezése, a Nemzetközi Iroda javas­latai). A szakértői bizottság egyetértett a Nemzetközi Iroda azon javaslatával, hogy az új kiadás hatályba lépését 2007. január 1 -jére halasszák, és így az eredeti elképzelések sze­rinti ötéves felülvizsgálati szakaszt beiktassák. A részt vevő országok jelezték, hogy az új szolgáltatási osztályok a gyakorlatban beváltak. A vitában magyar részről tett szövegjavaslatokat a bi­zottság elfogadta. Egyéb fontosabb WlPO-konferenciák és regionális ren­dezvények WIPO regionális konzultáció a szellemi tulajdonról és az internetről, Prága, június 30—július I. A WIPO és a Cseh Iparjogvédelmi Hivatal közös konzultáci­óján kilenc közép-, kelet- és dél-európai ország nemzeti hi­vatalának képviselői és az országkódok felsőszintű domén­­nevei regisztrációjáért felelős szervek képviselői vettek részt. A rendezvény célja a védjegyek és a doménnevek üt­közésével kapcsolatban nemzeti szinten felhalmozódott ta­pasztalatok kicserélése volt, kiindulva a WIPO Választott­bírósági és Közvetítő Központjának gyakorlatából. Az internetes jogesetek megvitatásával összefüggésben részle­tes tapasztalatokkal főként a cseh és a magyar szakértők ren­delkeztek. WIPO-konferencia a földrajzi árujelzők oltalmáról, San Francisco, július 9—11. A WIPO és a USPTO által rendezett konferencia célja a földrajzi árujelzők nemzetközi oltalmáról szóló eszmecsere volt. A témának külön aktualitást adott a WTO 2003. szep­temberi cancúni miniszteri értekezletén megvitatásra kerü­lő kérdésekkel való összefüggés. A konferencia sikeresnek ítélhető abból a szempontból, hogy mind a földrajzi árujelzők védelmében érintett piaci szereplők, mind a nemzeti döntéshozók képviselői, mind a WTO és a WIPO szakemberei nagy számban képviseltették magukat. Az erős amerikai jelenlétet sikeresen ellensúlyoz­ta az európai képviselők aktivitása. A konferencián az MSZH-t főosztályvezető-helyettes képviselte. A WIPO és a WTO képviselői bemutatták szervezeteik e téren folytatott tevékenységét, elért eredményeiket, és vá­zolták az elérendő célokat. A WIPO előadója, többek kö­zött, megoldandó feladatként jelölte meg a földrajzi árujel­zők és az internetes doménnevek közötti kapcsolat nemzet­közi szintű szabályozásának megoldását. Az előadások lényeges részét képezte néhány kormány­zati álláspont ismertetése: ebben a blokkban került sor az MSZH munkatársa részéről a magyar kormányzati állás­pont ismertetésére is. Az előadások további csoportja a földrajzi árujelzők oltalmát a világszerte ismert egyes föld­rajzi árujelzők által megjelölt termékeket előállító gyártók szemszögéből mutatta be. Számos előadó taglalta a védje­gyek és a földrajzi árujelzők kapcsolatának kérdését, és szót kaptak a termelők képviselői is. WIPO szabadalmi statisztikai konferencia, Genf szeptember 17. A szabadalmi statisztika témakörben első alkalommal ren­dezett konferencián 26 ország 110 szakértője, az OECD, a WTO, az EU Bizottsága, az ESZH, az EPI, a CEIPI és a WIPO képviselői vettek részt, köztük hivatalunk szakem­berei is. A konferencia néhány jelentősebb témája: „Miért nehéz elemezni a szabadalmakkal kapcsolatos statisztikákat?”, „A vállalati szabadalmi statisztika megértése”, „ Statisztika mint politikaformáló eszköz”, „Szabadalmi statisztika és a gazdasági fejlődés tervezése”. A WIPO főigazgató-helyettese külön felhívta a figyel­met arra, hogy szükség van a szabadalmi statisztikai adatok megbízhatóságának növelésére. WIPO-UPOVszimpózium a szellemitulajdon-védelem szerepéről a növényi biotechnológiában, Genf október 24. A WIPO és az UPOV közös égisze alatt megrendezett, több mint 200 résztvevőt felvonultató szimpóziumon három té­makör áttekintésére került sor. A növényi biotechnológia területén végbemenő nemzet­közi vonatkozású fejleményeket tárgyaló blokkban fellépő előadók között R. Jördens részletes statisztikai adatokat is­mertetett az egyes UPOV-tagországokban tett bejelenté­sekről és a fenntartott oltalmak számáról (a rendszeren be­lül évente 7500 oltalom születik és 51 000 oltalom van ér­vényben), és kiemelte az UPOV-egyezményhez való csat­lakozás feltétlen pozitív hatását. A növényi biotechnológiával és annak elterjedésével foglalkozó blokkban az előadók szóltak többek között a nö­vényi biotechnológia mezőgazdasági elterjedéséről és vé­delméről. Számos előadó ismertette a nemzeti és regionális szelle­­mitulajdon-védelmi tapasztalatokat a növényi biotechnoló­gia területén, és kiemelt szerepet kapott a szellemitulaj­don-védelem menedzselésének kérdése is. 2. Az Európai Unióhoz való csatlakozással kapcsolatos kötelezettségek A 2003 elején Brüsszelben megindult és az EU-csat­­lakozási szerződés egyes iparjogvédelmi rendelkezései tár­gyában tartott konzultációkat az év második felében is kö­vették a Tanács Szellemi Tulajdonért Felelős Munkacso­portjának (Working Party on Intellectual Property) ülései. Az év második felében is részt vettünk az általában egy-, néha kétnapos időtartamú, intenzív és hatékony munkacso­port-üléseken Brüsszelben, amelyeknek során a megfelelő szakmai egyeztetések után képviseltük a magyar kormány­zati álláspontot. A hivatal képviseletében - a témához iga­zodóan - a jogi elnökhelyettes, illetve a szakmailag illeté­kes főosztályok vezetői, szakértői vettek részt. A konzultációk négy fő téma köré csoportosultak:- a közösségi szabadalom, az Európai Szabadalmi Egyez­mény ezzel kapcsolatos felülvizsgálata,

Next

/
Oldalképek
Tartalom