Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)

2004 / 1. szám - Hírek, események. Tidrenczel Béla: Az MSZH nemzetközi együttműködési tevékenységének főbb jellemzői 2003 második felében

44 Tidrenczel Béla- a közösségi védjegyrendszer egyes átalakításai, — szerzői jogi kérdések, — a szellemitulajdon-jogok érvényesítése. 2003 második felében összesen 21 munkacsoport-ülésre került sor: kilenc alkalommal szabadalmi, három alkalom­mal védjegy, hat alkalommal jogérvényesítési és három al­kalommal szerzői jogi témában. Júliusban és szeptember­ben öt-öt, októberben hét, novemberben és decemberben két-két alkalommal volt ülés. A brüsszeli munkacsoport-ülések 2004 első negyedében is folytatódnak. Együttműködés az Európai Unió Közösségi Fajtaoltalmi Hivatalával (Community Plant Variety Office, CP VO) A konkrét együttműködés júliusban kezdődött, amikor a CPVO elnöke, Bart Kiewiet látogatást tett az MSZH-ban, és tárgyalást folytatott hivatalunk elnökével. A megbeszé­lésen részt vettek az OMMI (Országos Mezőgazdasági Mi­nősítő Intézet) szakemberei is. Szeptember 16-án az MSZH elnökhelyettese és az OMMI osztályvezetője részt vett a CPVO Igazgatótanácsa Brüsszelben tartott rendkívüli ülésén. Az igazgatótanács első alkalommal hívta meg az EU-hoz csatlakozó 10 ország- köztük Magyarország - képviselőjét megfigyelőként. Az igazgatótanács elnöke beszámolt a csatlakozó országokban tett eddigi látogatásairól. A CPVO elnöki beszámolóját az igazgatótanács egyhan­gúlag elfogadta. Ennek néhány fontosabb eleme: az EU bő­vítésével várhatóan megnő a növényfajta-oltalmi bejelen­tések száma (2003 első nyolc hónapjában 12%-os növeke­dés volt tapasztalható); sikeres volt a csatlakozó országok­ban megkezdett műhelymunka; pozitív döntés született a technikai vizsgálatokat végző kutatási és fejlesztési projek­tek támogatására vonatkozóan; a CPVO folyamatosan ké­szíti elő a közösségi fajtanevek adatbázisát. Az ülésen élénk vita folyt a fajtanévre vonatkozó útmuta­tó (Guidelines) módosításával kapcsolatban. A CPVO Igazgatótanácsának soron következő ülésén (Angers, november 5-6.) az MSZH részéről szakértő vett részt. Az ülésen egyebek mellett áttekintették az elmúlt két hó­nap történéseit, megvizsgálták a 2003. évi költségvetést, a CPVO központosított fajtanév-adatbázisát, az ESA (Euró­pai Nemesítők Egyesülete) részéről a fenntartási díj további csökkentésére tett javaslatot, a 2004. évi költségvetés terve­zetét. Foglalkoztak az uniós bővítéssel kapcsolatosan a DUS-vizsgáló hatóságokkal kötött szerződések felülvizs­gálatával. A csatlakozó országok a DUS-vizsgálatokban várhatóan 2005-től vehetnek részt. Az EU közreműködésével szervezett iparjogvédelmi tárgyú nemzetközi konferenciák Hivatalunk szakemberei részt vettek a 2003 második felé­ben az EU égisze alatt és támogatásával rendezett, ilyen vo­natkozású eseményeken. 3. Teljes jogú tagság az Európai Szabadalmi Szervezet­ben, együttműködés az Európai Szabadalmi Hivatallal (ESZH) Az Európai Szabadalmi Szervezet Igazgatótanácsának (AC) 94. ülése, München, október 27-30. Az MSZH küldöttségét az elnök vezette. Az ülés néhány fontosabb állásfoglalása, határozata, eseménye:- A tagállamok tudomásul vették az igazgatótanács elnök­ségének (Board) üléséről szóló jelentést, és változtatás nélkül elfogadták az annak funkcióiról és eljárásáról szó­ló dokumentumot.- Az AC elfogadta a Díj szabályzat módosítását tartalmazó dokumentumot, kivéve a papíron, illetőleg az elektroni­kusan tett bejelentések díjait; az ESZH elnöke szerint a hivatal hajlandó az on-line és a papíron benyújtott beje­lentések tekintetében javaslatát felülvizsgálni és azt az igazgatótanács következő ülése elé terjeszteni.- Az ESZH elnökhelyettese tájékoztatta a tagállamok kül­döttségeit a trilaterális (USPTO, ESZH, JPO) együttmű­ködés legújabb fejleményeiről hangsúlyozva, hogy a jö­vőben szorosabb együttműködésre törekszenek, különö­sen a díjak és a PCT-reform tekintetében.- Az EIPA (European Industrial Property Academy) felál­lításáról szóló dokumentummal kapcsolatban bemuta­tásra kerültek a megvalósíthatósági tanulmány elkészíté­sével foglalkozó munkacsoportok és vezetőik, az ESZH elnöke pedig jelezte, hogy a tanulmány végső változata a 2004 márciusában tartandó AC-ülésre készül el; a ma­gyar küldöttség kifejezte támogatását a témával össze­függő projektre vonatkozóan, és felhívta a figyelmet a magyar iparjogvédelmi oktatás hagyományaira, továbbá ismételten megerősítette, hogy az akadémia létrehozását regionális egységekre épülő szerkezetben tartja megfele­lőnek.- A svéd küldöttség tájékoztatást adott az ún. Nordic PCT-hatóság ügyéről: a svéd, dán, norvég, finn, izlandi kereskedelmi és ipari miniszterek szeptemberi találkozó­jukon felhatalmazást adtak a szóban forgó hatóság létre­hozására irányuló munkák folytatására.- Az Európai Szabadalmi Egyezmény felülvizsgálatára összehívandó diplomáciai értekezlet tárgyában az EU el­nökségét adó olasz hozzászólás szerint az erre vonatkozó döntést decemberre kell halasztani.- Az AC megvitatta a fellebbezési tanácsok (Boards of Appeal) függetlenségének az Európai Szabadalmi Szer­vezeten belül történő kiteljesítésére vonatkozó előter­jesztést: a fellebbezési tanácsok az ESZSZ harmadik szerveként, új elnevezéssel válnának önállóvá és függet­lenednének az Európai Szabadalmi Hivataltól is; az ESZH elnöke hosszan érvelt a fellebbezési tanácsok tag­jainak határozatlan időre szóló kinevezése (lifetime appointment) mellett.- Az ESZH elnöke bemutatta a kiváltságokról és a mentes­ségekről szóló jegyzőkönyv felülvizsgálatára tett javas­latot és sürgette e tárgyban diplomáciai értekezlet össze­hívását 2004 tavaszára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom