Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 2. szám - Technikatörténet. Dr. Gács János: Egy korai magyar robot-szabadalom
Egy korai magyar robot-szabadalom 73 Az alkalmazási lehetőségek között természetesen felmerül a lövészárokból távirányítással vezérelt, a fűben vagy a göröngyök között elrejtőzve kúszó, illetve ugráló kisméretű megfigyelő- illetve rombolóberendezés képe is. A különböző helyekről érkező jelek erősségének alkalmas megválasztásával egy kezelő egy időben több antrophorral is kapcsolatban lehet, így a szerző szerint elérhető az „egyszerre több helyen is jelen vagyok” érzése. A vezérlés és a tényleges cselekvés időbeli eltolása a lemezre, illetve szalagra rögzített jelek későbbi lejátszásával oldható meg, ami a szerző szerint e korban bejáratott technológiának számított (szalagon természetesen távírógépszalagot kell érteni). Okolicsányi merész alkotói fantáziáját jól illusztrálja a leírás alábbi részlete: „A találmánynak egy ... alkalmazási alakja az embernek azt az érzést kölcsönözheti, mint hogyha teste egy más, új alakot vett volna fel. A vonatkozó antrophor ugyanis igen nagy vagy igen kicsi is lehet, kiképezhető egy madárhoz, bármilyen más állathoz vagy fantasztikus lényhez hasonló formában ... Igen nagy terjedelmű antrophorok esetében a kezelőállomás az antrophor belsejében lehet elrejtve.” Szellemes megoldással óhajtja csökkenteni a képátvitelhez szükséges sávszélességet a feltaláló: csak a képmező közepéhez rendel sok képpontot, mondván, a fejmozgást imitáló működésmód miatt mindig a figyelme centrumában lévő dolgokról vagy eseményekről fog a kezelő éles képet kapni. A feltaláló szerint a mozgási információk átvitele egy 1000 Hz széles frekvenciasávon megoldható. (A teljes testre vonatkoztatva, a legfontosabb 48 ízület szöghelyzetét másodpercenként 20-szor „átvitelezve”.) A feltaláló ismert megoldásként kezeli azt a folyamatot, amelynek során az elektromechanikus relék jelei továbbításra alkalmas rádiójelekké alakulnak át, így a leírásban nem részletezi az erre szolgáló szerkezeti elemeket. Az elképzelés szerint a kezelőn levő, megfelelően kiképzett kesztyű, illetve „páncélruha” egyaránt alkalmas arra, hogy az antrophor kövesse a kezelő mozgását, és arra is, hogy a kezelő akként érzékelje a készülékre ható külső erők vagy annak saját mozgása révén felvett testhelyzetet, hogy saját testrészei is a készülékkel azonos helyzetbe kerülnek az elektromos úton vezérelt, mechanika által kikényszerített elmozdulások révén. (A 3. ábrán egy, a feltaláló által „kalorikus gépnek” nevezett, benzinüzemű, rugalmas fémlemezekből konstruált berendezés nagyvonalú vázlatát mutatjuk be, amellyel pl. az emberi kar feszítő erejét lehetett volna modellezni.) Nyilvánvaló, hogy ezt a nagyívű elképzelést a kor technikai eszközeivel aligha lehetett megvalósítani, nem kell azonban túl nagy képzelőerő ahhoz, hogy felismerjük benne a mai, „virtuális világot” előállító, számítógéphez kapcsolódó különleges öltözékek előképét. Igen érdekes, hogy a feltaláló - úgy tűnik - akadály nélkül megkapta a német és a magyar szabadalmat is egy olyan leírás alapján, amely aligha volt alkalmas arra, hogy azt követve egy szakember a találmányt megvalósíthassa. Az is figyelmet érdemel, hogy a feltaláló az 1935-ben még meglehetősen kezdetleges színvonalon álló technika alapján (még ha ő maga sokat tett is a tökéletesítéséért), megoldottnak vette a távolbalátás problémáját, és már a komplex hasznosítás lehetőségeiről gondolkodott. A bejelentés időpontjának és a teljes leírásnak az ismeretében úgy véljük, nem állja meg a helyét Rácz István feltételezése, hogy Okolicsányi a berendezést radioaktív preparátumokkal való manipulációra tervezte volna, bár kétségtelen, ha egy működőképes modell megépíthető lett volna, azzal ezt a feladatot is el lehetett volna látni. Úgy véljük, a feltaláló inkább a lehetőségek széles körű felvillantására törekedett, és a részletesebb kidolgozást az esetleges tőkeerős hasznosítók kívánalmainak megfelelően alkotta volna meg. Talán a fenti rövid áttekintésből is kitűnik, hogy bár Okolicsányi Ferenc munkássága nem ismeretlen a magyar technikatörténetben, még számos feltárásra érdemes részletet rejtegethet. A szerző ezúton mond köszönetét Takács Lászlónénak és Dávid Károlynak a dokumentumok feltárásában nyújtott segítségükért.
