Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2003 (108. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 1. szám - Válogatás a szerzői jogi szakértő testület szakvéleményeiből
72 Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből A Szerzői Jogi Szakértő Testületnek már több alkalommal kellett állást foglalnia képző-, iparművészeti, építészeti alkotás (terv) szerzői mű minőségéről. E vélemények tárgya volt a jelenlegihez hasonló eset is, amikor a „tartalom” adott vagy átvett, és a kérdés az, hogy a megformálás/kivitelezés alkotó jellegű-e. A 21/1976. sz. ügyben ismert népi (tehát a közkincsbe tartozó) motivumkészletből merített, alkotó módon változtatott szőttestervek szerzői jogi védelmének fennállását állapította meg az eljáró tanács. Az indok a tervezési koncepcióban, megoldási módban megnyilvánuló egyéni, sajátos szellemi tevékenység. A 3/1986. sz. ügyben nyilvánított vélemény idevágó lényeges tartalma, hogy az „építészetben szerzői mű a tér minden egyéni-eredeti alkotása”. A 14/1991. sz. ügyben vizsgált beépített tárgyalóhelyiség „egyéni, sajátos műalkotás, amely egyéni, művészi színvonalú munka eredménye”. Ismert sárgaréz idomokból és csövekből készített lépcsőkorlátot minősített az eljáró tanács a 10/1992. sz. ügyben szerzői műnek azért, mert „az iparművész munkáját a kivitelezés színvonala emeli művészetté. A kivitelező iparművésznek újra kellett fogalmazni és át kellett terveznie a feladatot, és azt realizálni.” A szerzői mű jelleget el nem ismerő vélemények is születtek. „A felperes által készített falipolc megtervezésénél [a felperes] általánosan ismert és használt formai elemeket, a funkcióból adódó arányokat és szokásos konstrukciót tartalmazott. A polc terve jellegzetesen egyéni karaktert nem tartalmaz.” (bírósági ügyszám: LB.Pf.III. 21 105/1971.). Megtagadta a szerzői jogi védelmet korábban a Szerzői Jogi Szakértő Testület attól a csomagtartótól, amely nem rendelkezett egyéni, sajátos jellemvonásokkal (15/1992.). A perbeli esetben a tartalom, a város címere adott. Ez az ún. „meglevő anyag”. A kérdés az, hogy a felperes ezt önálló szellemi alkotásaként, egyéni-eredeti jelleggel formálta-e meg. A felperesnek - még abban az esetben is, ha a címer mérete és helye előre meghatározott követelménynek tekintendő - „ki kellett találnia” a címer környezetben (térben) történő elhelyezését, meg kellett „komponálnia” a hátteret, és az alkotást úgy kellett elválasztania a környezettől és egyúttal oda belehelyezni, hogy az világosan elkülönítve és mégis harmonikusan, a közterületen mozgó közönség számára befogadhatóan foglaljon helyet. A kompozíciónak ki kellett fejeznie a címer képi, szimbolikus tartalmán túlmenően a debreceni városi önkormányzatiság lényegét jelentő autonómiát és ennek történetiségét, továbbá egyúttal a művet meg kellett feleltetni az ismeretterjesztő (címer leírás) funkciónak is. Mindehhez meg kellett tervezni, illetve határozni a felhasználható anyagokat, pontos színeket, színösszetételt is. Az anyagok beépítését és a teljes kivitelezést is ismét csak alkotó tervezéssel kellett vezényelni. Ezek miatt az eljáró tanács - függetlenül a rendelkezésre álló lektorátusi szakvéleményektől (Képző- és Iparművészeti Lektorátus 1. szakvéleménye (2001. 07. 04., F/23/2001), és az F/8. sz. szakvélemény) megállapítja, hogy a perbeli, térben (közterületen) elhelyezett címer az Szjt. védelme alá tartozó művészeti (részben képzőművészeti, részben építészeti) alkotás. Ad 2.: Előrebocsátjuk, hogy a kérdésben szereplő „alkotói díj” kifejezést az eljáró tanács szerzői jogdíjként érti. A kérdés megválaszolásához egy jogi előkérdést is meg kell válaszolni, amely abból ered, hogy szerzői jogdíj szerzői mű felhasználása fejében jár. Az előkérdés úgy hangzik, hogy szerzett-e az alperes felhasználási jogot a felperes művén. (A Szerzői Jogi Szakértő Testület - általában - „tiszta” jogkérdésben nem nyilvánít véleményt, de a 2. kérdés megválaszolása nem lehetséges a jogkérdésben történő állásfoglalás nélkül.) Az Szjt. 16. § (1) bekezdése értelmében „...a szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű anyagi és nem anyagiformában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére a felhasználásra engedély felhasználási szerződéssel szerezhető. ” A (4) bekezdés szerint „ Ha e törvény másképp nem rendelkezik, a szerzőt a mű felhasználására adott engedély fejében díjazás illeti meg. ” Megjegyzi az eljáró tanács, hogy „a törvény másképp nem rendelkezik” fordulat egyrészt a szerzői jogdíjról való lemondást, másrészt az ún. szabad felhasználások eseteit fedi, amelyek az adott tényállás mellett nem alkalmazhatók. A hivatkozott törvényi rendelkezésekből következik, hogy vizsgálni kell a peres iratok között F/3. szám alatt fellelhető „ Vállalkozási szerződés ” elnevezésű okirat és módosításainak tartalmát. Az F/4. alatti szerződést tekinti az eljáró tanács irányadónak, mert annak 13. pontja alapján az F/3. szerinti „szerződés hatálya érvényét” (helyesen: hatályát) veszti. Az F/5. szerinti szerződés csupán a fizetendő díj összegét módosítja. A kérdés az, hogy értékelhető-e felhasználási szerződésként a hivatkozott szerződés. Az eljáró tanács egyhangú véleménye szerint a szerződő felek kivitelezésre irányuló, a kivitelezés ellenértékét tartalmazó vállalkozási szerződést kötöttek, amely nem tartalmazza a felhasználási szerződés érvényes létezéséhez szükséges elemeket. Az csak annyiban érinti a felperes tervezési és kivitelezési alkotó munkáját, amennyiben az F/4. szerinti szerződés 6. pontja alapján a mozaikcímer műtermi munkálatai végzésének ütemezéséről, és a megrendelő előzetes vizsgálatáról (a műteremben történő bemutatás) rendelkezik. Ugyanakkor nem tartalmaz a szerződés rendelkezést a felhasználás engedélyezéséről és az annak fejében járó díjazásról vagy az arról való lemondásról. Az Szjt. 42. § (1) bekezdésében foglaltak szerint „felhasználási szerződés alapján a szerző engedélyt ad művének a felhasználására, a felhasználó pedig köteles ennek fejében díjat fizetni. ” A már hivatkozott 16. § (4) bek. utolsó fordulata szerint „a díjazásról a jogosult csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le ”. A kifejezett felhasználási engedély hiányából arra a következtetésre lehet általában jutni, hogy a szóban forgó szerződés nem tekinthető létező felhasználási szerződésnek. Egyébként a jelen esetben a feleknek az Szjt. 42. és 49. §-a értelmében jövőben elkészítendő mű megalkotására és felhasználására vonatkozó felhasználási szerződést kellett volna kötniük, amelynek tartalmaznia kellett volna tevékenységi (műelkészítési) és a szándékolt felhasználás módja és mértéke tekintetében engedélyezési elemeket, és ehhez képest kellett volna a fizetendő ellenértéket (szerzői jogdíjat) megállapítani. A szerzői jogban ugyanis szerződési típuskényszer van. A Ptk. 86. § (2) bekezdése útján felhívott Szjt. említett 16. § (1), (4) és 42. § együttes alkalmazása
