Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2003 (108. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 1. szám - Válogatás a szerzői jogi szakértő testület szakvéleményeiből
Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvélcmcnycibő 73 oda vezet, hogy ha a létrehozandó teljesítmény szerzői műnek minősül, annak megalkotására és felhasználására csak felhasználási szerződés köthető. [Vő: Gyertyánfy Péter (szerk.): Az Szjt. magyarázata, KJK-Kerszöv, Budapest, 2000, a 42. §-hoz fűzött kommentár.] Más szóval egy szerződés, mégpedig felhasználási szerződés vonatkozik az elkészítésre és a jogátengedésre is. Vállalkozási, megbízási vagy bármely, a Ptk. szerinti tevékenység ellátására (facéré szolgáltatás) kötött szerződéssel nem lehet érvényesen felhasználási engedélyt szerezni. Ez alól csak a vállalkozási szerződés egyes altípusai (tervezési és kutatási szerződés; vö. Ptk. 409. § (5), 412. § (3) jelentenek kivételt. (Ha a felek így jártak volna el, a jogátengedésre megállapított jogdíjrész tekintetében rendelkezésre álló társadalombiztosításijárulékkedvezményeket is jogszerűen kihasználhatták volna.) A szóban forgó esetnek van azonban egy olyan sajátossága, amely miatt - kivételesen - a szerzői engedélyre történő szerződési utalás nélkül is létező (de nem érvényes!) felhasználási szerződésnek tekinthető a szerződés. Ez a sajátosság abban áll, hogy a felperes által elkészített mozaikcímer szerződés szerinti felhasználása csak két, az Szjt.-ben nevesített felhasználási mód útján valósulhat meg. Ez a két felhasználási mód pedig az alkotás terve tekintetében a többszörözés [Szjt. 17. § a), 18. § (2) bekezdés utolsó mondat), és az elkészült műre nézve pedig a kiállítás (Szjt. 17. § g), 69. § (2) első mondat]. A többszörözés a jelen ügyben azért releváns, mert nem tekinthető úgy, mintha egy szerző egy irodalmi kéziratról másolatot készítene, hogy azt (is) átadhassa a felhasználónak. A jelen tényállásban a többszörözés ennél jóval több, a rendeltetésszerű felhasználást lehetővé tevő kivitelezés. A kiállítás fogalmát az Szjt. nem határozza meg, azon a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint az eredeti műpéldány (bizonyos esetekben a műpéldány másolata) közönség számára nyitva álló helyen történő bemutatását kell érteni. Az F/4. szerinti szerződés alapján a mozaikcímert eleve a közönség számára nyitva álló közterületen kellett elkészíteni, és e kötelezettségének a felperes eleget is tett. Ebből az következik, hogy a felperes ráutaló magatartással nem csak beleegyezett a kiállításba, de a felhasználási cselekményt (kivitelezést és kiállítást) maga valósította meg. Ebből az következik, hogy a felperes engedélyét a felhasználáshoz megadta, azonban e szerződési nyilatkozata az Szjt. 45. §-ban előírt írásba foglalás elmulasztása miatt semmis, e semmisség azonban az egész szerződésre nem hat ki [Szjt. 3. § és Ptk. 218. § (1) bekezdés útján alkalmazandó 217. § (1) és 239. §]. Hangsúlyozza az eljáró tanács, hogy a fenti következtetés csak egészen kivételes esetekben, olyankor minősülhet helyesnek, amikor a szerző „beleegyező” tartalmú ráutaló magatartása nem csak a nyilvánosságra hozatalhoz való hozzájárulásként (Szjt. 10. §), hanem kifejezett felhasználási engedélyként minősülhet. E kivételes eseteket arra a körre kell korlátozni, amikor a szerző maga valósítja meg a célzott felhasználási cselekményt, vagy ahhoz elválaszthatatlanul kapcsolódó magatartást tanúsít. A műpéldány felhasználónak való átadása általában soha nem minősülhet felhasználási engedélynek. Itt azonban több történt. A szerző maga többszörözte és állította ki művét. A fentiek alapján az eljáró tanács szerint létező, és részlegesen semmis felhasználási szerződésként értelmezhető az F/4. szerinti szerződés. Ekkor megnyílik a lehetőség a felhasználási szerződés bírósági értelmezésére (tartalommal való kitöltésére) az Szjt. 43. § (5) bekezdése alapján (Ha a szerződés nem jelöli meg azokat a felhasználási módokat, amelyekre az engedély vonatkozik, illetve nem határozza meg a felhasználás megengedett mértékét, az engedély a szerződés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges felhasználási módra és mértékre korlátozódik). Az eljáró tanács álláspontja szerint az alperes a személyére szóló, a kiállítási felhasználási módra korlátozott, a teljes védelmi időre szóló, értelemszerűen kizárólagos jogot szerezhet a bírósági szerződés értelmezés alapján annak ellenére, hogy a kizárólagosságban kifejezetten meg kell állapodni. A szóban forgó esetben ugyanis egy műpéldány jött létre, amely az alperes vagyonához tartozó önkormányzati tulajdonban álló közterület alkotórészévé [Ptk. 95. § (1) bekezdés] vált. (A felhasználási jog területi korlátozásáról való rendelkezés értelemszerűen kiesik.) A felek a fentiek szerint értelmezhető szerződés alapján azonban az engedély fejében járó díjról nem állapodtak meg, és kifejezett jogdíj lemondást a szerződés nem tartalmaz. Az F/4. és F/5. szerinti szerződések kifejezetten a tevékenység ellenértékeként határozzák meg a szerzőnek járó díjat. Emiatt tehát ellenszolgáltatással fedezett munkavégzés, értelmezéssel létezőként elismerhető alaki okból semmis felhasználási engedély és jogalapítás, továbbá megvalósult és díjazás nélkül maradt felhasználás alkotják a tényállás lényeges elemeit. (Szerzői jogsértésről a létezőnek tekintett engedély miatt nem lehet beszélni.) Az alakiság megsértése miatti semmisség nem orvosolható, ugyanakkor az eredeti állapotot sem lehet helyreállítani (a felhasználás megtörtént és folyamatosan megvalósul). Az eljáró tanács álláspontja szerint a felperest mindenképpen megilleti jogdíj a megszerzett felhasználási jog fejében [Ptk. 237. § (2) bekezdés első és harmadik mondat]. A Szerzői Jogi Szakértő Testület állandó gyakorlata szerint szerzői jogdíjak mértékének megállapítására nem vállalkozhat, mivel az Szjt. 44. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a felhasználási szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg. A lektorátus a hivatkozott jogszabályi hely alapján a felperes felkérésére nyilatkozott és javaslatot tett a szerzői jogdíj mértékére, amelyet részben kellően megindokolt (F/8. szám alatt a peres iratok között csatolva). Ugyanakkor nem volt a lektorátus a díjazásra vonatkozó javaslat megtételekor tekintettel arra, hogy a javasolt díj az alkotó tevékenység és/vagy a felhasználási engedély fejében jár-e. A javaslat kontextusa arra utal, hogy a lektorátus csak az engedély fejében járó jogdíjra tett javaslatot (az első lap közepén: „szerzői tiszteletdijának, jogdíjának” fordulat). Ezt az értelmezést megerősíti, hogy a lektorátus első szakvéleménye (F/23/2001,2001.07.04.) második oldalán utal a művész részére a hátralékos összeg (értelemszemen az F/4. és F/5. szerződés szerinti hátralékos összeg) kifizethetőségére. Az adott perben vagy a felek megegyezése, vagy az F/8. szerinti javaslatban meghatározott határon belül bírói mérlegelés tárgya a szerzői jogdíj mértéke. Az eljáró tanács megjegyzi, hogy kifejezetten ajánlatos lenne az adott ügy
