Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2003 (108. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 2. szám - Gyetvainé Virág Dóra: A feltalálói tevékenység mint a szabadalmazhatóság kritériuma
Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 108. évfolyam 2. szám 2003. április GYETVAINÉ VIRÁG DÓRA A feltalálói tevékenység mint a szabadalmazhatóság kritériuma* I. BEVEZETÉS A technika fejlődése, a piacgazdaság és a nemzetközi kapcsolatok megélénkülése magával hozta azt az igényt, hogy az új, hasznos megoldások alkotói valamilyen védelemben részesüljenek. Különösen mechanikai jellegű találmányok esetén nem volt lehetőség a megoldás titokban tartására, hiszen az alkalmazás megadta a lehetőséget a másolásra. A tudomány és a technika fejlődését az új műszaki megoldások közönség elé tárása nagymértékben elősegíti. A szabadalmi oltalom ezt azzal szolgálta és szolgálja a mai napig, hogy a találmány nyilvánosságra hozatala fejében időleges hasznosítási monopolhelyzetet biztosít. Eleinte, mint például az 1474-es Velencei Dekrétumban („Parte Venezia”) az új, iparszerűen készíthető és hasznosítható megoldásokra biztosítottak kizárólagos jogot. Hamarosan felmerült azonban az az elvárás, hogy a szabadalomképes találmánynak az újdonság mellett valami többet is kell nyújtania: alkotó ember tevékenységének eredményét kell tükröznie. Megjelenik a szabadalmi gyakorlatban a találmányi szint, feltalálói tevékenység, nem nyilvánvalóság, lényeges különbség stb. fogalma. Ez az új követelmény azon a feltételezésen alapul, hogy a találmányhoz vezető út sajátos folyamat, amely a szakembertől általában el nem várható intézkedések sorát igényli. A feltaláló több úton is eljuthat egy találmányhoz. Bizonyos esetekben tudatos, célratörő munkával, hosszú kísérletezés eredményeképpen éri el az alkotó a kívánt eredményt, máskor szerencsés véletlen hatására, erőfeszítés nélkül, intuícióval jut el nagyszerű, az adott technikai ágazatban esetleg forradalminak minősülő megoldáshoz. Előfordulhat, hogy egy megoldandó feladat pontos megfogalmazása igényli a feltalálói tevékenységet, és a probléma tisztázása után a megoldás már nyilvánvaló. Mindez egy találmány szabadalmazhatóságának szempontjából lényegtelen. A szabadalomképesség megítélésénél elsősorban nem az alkotó folyamatot vizsgálják, hanem az alkotást, a találmányt: a megoldás elemzésével következtetnek vissza a kifejtett tevékenységre. * A Magyar Szabadalmi Hivatal felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyamára készített szakdolgozat. Jelen dolgozatban a feltalálói tevékenységet mint szabadalmazhatósági kritériumot vizsgáljuk először a magyar szabadalmi jogban, majd az Európai Szabadalmi Egyezmény (EPC) alapján. Ezután részletesen elemezzük a feltalálói tevékenység megítélésének módszerét az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) joggyakorlata alapján. II. A FELTALÁLÓI TEVÉKENYSÉG MINT SZABADALMAZHATÓSÁGI KRITÉRIUM A MAGYAR SZABADALMI JOGBAN 1. Az 1895. évi XXXVII. törvény Magyarország első szabadalmi törvénye, az 1895. évi XXXVII. törvény1 1. §-a szerint: „Szabadalmazható minden új találmány, mely iparilag értékesíthető.” A törvény 3. §-a értelmében nem tekinthető újnak a találmány, ha az bejelentése idejében az 1. bekezdés szerint: „közzétett nyomtatványok vagy egyéb sokszorosítások utján már annyira ismeretessé vált, hogy szakértők által használható volt”, illetve a 2. bekezdés szerint: „nyilvános gyakorlatbavétel vagy kiállítás útján oly ismeretessé vált, hogy szakértők által használhatása lehetségessé vált”. Láthatjuk, hogy már első szabadalmi törvényünk is megkövetelt a formális újdonságon túl valamilyen feltalálói tevékenységet, mivel nem tekintette újnak azt a találmányt, amely szakértő (szakember) számára használható (nyilvánvaló) volt. A törvény ezen rendelkezése 1970. január 1 -jéig, az új törvény hatálybalépéséig lényegében nem változott. A törvényt értelmező jegyzet kimondta, hogy a vizsgálatnál általában az egyes nyomtatványokat vagy sokszorosításokat külön-külön kell figyelembe venni. Ha egy vizsgált megoldást több nyomtatvány együttesen ismertetett, vagyis mai értelmezésben a megoldás újdonsága nem, de a feltalálói tevékenység kétséges volt, akkor azok csak akkor akadályozták a szabadalmazást, ha volt olyan körülmény, amely az együttolvasásra a szakértőt rávezette. Ilyen lehe-1895: XXXVII. te. Atalálmányi szabadalmakról. Elfogadva 1895. évi július 7-én, kihirdetésre került az „Országos Törvénytárában 1895. évi július 14-én, életbe lépett 1896. március 1-jén. 2 Dr. Almay György-Dr. BognárIstvánné-Séthy Imre: Iparjogvédelem; a Mérnök Továbbképző Intézet előadássorozatából: 4251. Budapest, 1964.
