Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002 (107. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 3. szám - Gyenge Anikó: Zeneművek átdolgozása a szerzői jogban
Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 107. évfolyam 3. 2002. június GYENGE ANIKÓ Zeneművek átdolgozása a szerzői jogban „...a nagy zene nem mitikus homályból vagy etnikai törzsközösségből keletkezik, hanem öntudatlan indítékok és tudatos módszer közreműködése által csináltatik...” (Wolfgang Hildesheimer: Mozart1) Az átdolgozás jelensége Minden szerzői jogi védelem alá eső irodalmi, tudományos vagy művészeti (és így: zenei) alkotás, függetlenül mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőitől, illetve az alkotás színvonalára vonatkozó ítélettől,* 2 értéket hordoz és törvényben meghatározott feltételek szerint felhasználható. A felhasználás nem korlátozódik a mű eredeti formája nyújtotta lehetőségekre, de az eredeti alkotás újabb, szintén értéket hordozó és akár továbbfelhasználható művek létrehozásához is kiindulópontként szolgálhat. Minden olyan új mű esetén, amely egy másik, már korábban létezett mű sajátos elemeit hordozza változtatásokkal és kiegészítésekkel, továbbá alkotója önálló szellemi teljesítménye is felismerhető benne, szerzői jogi értelemben (a kifejezéssel az alkotó tevékenységére és egyben e tevékenység eredményére is utalva) átdolgozásról beszélünk, ide sorolva a mű fordítását, színpadi, zenei feldolgozását, filmre való átdolgozását és minden más olyan megváltoztatását is, amelynek eredményeképpen az eredeti műből származó más, új mű jön létre.3 Balázs Béla írásának, A kékszakállú herceg várának Bartók általi megzenésítése, vagy a Schiller drámája nyomán készült Verdi-opera, a Don Carlos jogi szempontból kétségtelenül át- illetve feldolgozások. A jogtudomány és a joggyakorlat ismer számos további és sokat idézett, klasszikus példát az átdolgozásra, azonban a legtöbb esetben annak megállapítása, hogy egy műjogilag valóban átdolgozásnak tekinthető-e, vagy csupán valamely rokon jelenségről van szó, mégis nehézségekbe ütközik. Gondolat, Budapest, 1985, 10. o. 2 1. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 1. és 3. §-át. 3 Szjt. 29. § Mindenekelőtt azt kell megvizsgálni, hogy az átdolgozó valóban egy másik művet használt-e fel sajátja létrehozásához, és melyik az a mű,4 továbbá, hogy teljesítménye érdemes-e szerzői jogi védelemre, ami egy rutinszerű, mechanikus eljárás esetében nem áll fenn. Az átdolgozások esetében általánosságban elmondható, hogy kétféleképpen sérthető meg a szerzői jog. Egyrészt szerzői jogsértés valósul meg akkor, ha valaki az eredeti mű szerzőjének hozzájárulása nélkül hozza nyilvánosságra vagy használja fel átdolgozását, másrészt ha a szerző ugyan maga dolgozza át művét, amelyen így önálló (vagyis az eredeti művön fennálló jogaitól független) vagyoni és személyhez fűződő jogai keletkeznek, de azt engedélye nélkül hozzák nyilvánosságra, vagy használják fel egyéb módon. Az átdolgozás és az átdolgozó joga A német terminológiában kialakult és a fejezetcímben említett kifejezések (Bearbeitungsrecht, Bearbeiterurheberrecht) jól érzékeltetik az átdolgozás szerzői jogi jelenségének dilemmáját. A magyar szerzői jogi törvény 29. §-a szerint a szerzőt megillető kizárólagos jog (az átdolgozásra, illetve annak más számára való lehetővé tételére) mind vagyoni mind a szerzőségből fakadó személyiségi jogokra tekintettel nagy jelentőséggel bír. Egy jogsértő átdolgozás kereskedelmi forgalomba kerülése (pl. egy musical keresztmetszetének vagy népszerű számainak szerzői engedély nélküli, darabszerű előadása, kottás vagy felvételen való kiadása) a szerző saját átdolgozásának, de még az eredeti E kérdés pontos tisztázása teszi lehetővé például, hogy a jogtudományban sokat idézett példát, miszerint Mozart Le nozze di Figaro c. operájában Beaumarchais színdarabját dolgozta át, helyesebben úgy tekintsük, hogy Da Ponte volt az, aki Beaumarchais darabját librettóvá dolgozta át, majd Mozart ezt zenésítette meg (dolgozta át operává). Arról nem is szólva, hogy Mozart operájába számos kisebb-nagyobb idézetet vett át Paisiello 1783-as, Le barbiére de Seville c. operájából. (1. D. Heartz: Constructing Le Nozze di Figaro; Journal of Royal Music Academy CXII, 1987.) - A feldolgozás feldolgozásának problematikájával dolgozatomban részletesebben is foglalkozom.
