Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002 (107. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 2. szám - Hírek, események
58 Hírek, események tudomásul, hogy a bírói gyakorlat magáévá tette a munkabizottság több javaslatát. Az elismerést juttatta kifejezésre, hogy a Legfelsőbb Bíróság a szolgálati találmányokkal összefüggő kollégiumi állásfoglalások előkészítése során a tervezeteket egyeztette egyesületünk e kérdéssel foglalkozó tagjaival. Tisztelettel és kegyelettel kell megemlékeznem az egyesületünk életében kiváló érdemeket szerzett Szilvay Géza tanácselnökről, aki bátor, úttörő jellegű ítélkezésével az állami érdekeket védő intézkedésekkel szemben a feltalálói és újítói jogok érvényesüléséért sokat tett, és e mentalitása emlékére idézem egyik ítéletének indokolási részét. „A szocialista jogértelmezéssel és erkölcsi felfogásunkkal ma már összeegyeztethetetlen az a szemlélet, amely az állami közösségi érdeket a feltalálók jogos egyéni érdeke elé helyezte, és igyekezett a jogszabályoknak azok valódi tartalmával ellentétes, olyan értelmet adni, amely az állami szerv részére maximális hasznot biztosított, a feltalálók díját a minimálisra korlátozta. A népgazdaság valódi érdeke ugyanis, hogy akik kiemelkedő szellemi alkotásokkal a fejlődést előbbre viszik, ezért olyan anyagi juttatást kapjanak, amely őket további alkotó munkára ösztönzi.” Ennek, a feltalálói érdeket védő megállapításnak a jegyében alakult a későbbi évek során fokozatosan a bírói gyakorlat, és ennek betetőzését jelentette az 1995. évi szabadalmi törvény, amely a legkorszerűbb szabályozás keretében a szolgálati és alkalmazotti feltalálók jogait kogens rendelkezésekkel biztosította. Sajnálatos, hogy az elmúlt évben, e jogfejlődési koncepcióval szembehelyezkedve, az ipari formatervezésre vonatkozó törvény egyik záró rendelkezése a feltalálói jogok védelmét szolgáló kogenciát egy gazdálkodó szervezet törekvésének eredményeként megtörte, és ezáltal megbontotta e jogosultságok védelme koncepciójának egységét. E körülmény vezetett arra is, hogy Szilvay Géza ítéletének e megállapításait felidézzem. A másik munkabizottság a találmányok belföldi hasznosításával foglalkozott. Kegyelettel emlékezem meg Farkas Józsefről, aki az 1980-as években e munkabizottság létrehozója és kiváló irányítója volt. Azt hiszem, mindannyian, akik rendszeresen részt vettünk a munkabizottság üléseinek jól előkészített munkájában, szeretettel emlékezünk vissza nem csak az ülések nyílt vitái során osztályrészünkül jutott szellemi élmény miatt, hanem a tapasztalatokat a jogi irodalmi és gyakorlati munkákban is sikeresen tudtuk érvényesíteni. A MIÉ Közleményekkel kapcsolatban már utaltam arra, hogy az 1989-90-es években nem jelent meg, mivel a rendszerváltás évei bizonyos átmeneti nehézségeket jelentettek az egyesület életében. Visszaemlékezésül erre az időszakra hivatkozom az 1994. évi közgyűlési jegyzőkönyvben foglalt beszámolóra. A beszámoló megállapította, hogy a társadalomban és a gazdaságban végbemenő folyamatok, így az állami tulajdon lebontása, csődeljárások, felszámolási eljárások elindulása, a mezőgazdasági szövetkezetek vagyonfelosztása, a privatizáció beindítása és a piacgazdaság feltételeinek kialakítására irányuló törekvések, más egyesületek, szervezetek működésének hatása következtében mozgásterületünk beszűkült, csökkentek azok a tevékenységi formák, amelyek egyesületünknek az eddigiekben kivívott népszerűséget és ezen a területen meglévő monopóliumot biztosítottak. A forint értékvesztése nem preferálta a kutató-fejlesztői tevékenységet, a gazdálkodó szervezetek hatékonyságának hiánya tartósan érvényesült. A társadalomban és a gazdaságban végbemenő változások egyesületünk munkáját is érzékenyen érintették, aminek következtében a bázisunkat képező jogi tagjaink száma az 1990-ben elindult csökkenésekhez viszonyítva is tovább csökkent, befolyásunk a szakmára pedig az időközben létrejött, és jelenleg is alakuló, számos társegyesület hasonló tevékenységi köre miatt kisebb lett. A szakmai rendezvények alacsony részvételi aránya, a létszámcsökkenés a presztízsveszteségen túlmenően anyagi veszteséggel is járt. Visszatekintve az e korszakot jellemző, realitáson alapuló pesszimista hangulatra, elmondhatjuk, hogy egyesületünk ismét életre kelt, és idézhetjük a Párizs címerén olvasható mondást: ,Jluctuat nec mergitui3’, azaz hullámzik, de nem süllyed el. Egyesületünk ismét magára talált, aktív részesévé vált az új jogalkotási folyamatoknak, évente kétszer megrendezte a szakmai továbbképzésnek nevezett, az ország legszebb helyén megtartott konferenciákat, amelyek napirendre tűzték azokat az aktuális kérdéseket, amelyek az iparjogvédelem, a műszaki fejlesztés és később a szerzői jog gyakorlati és elméleti művelőit foglalkozták, és közben 1996-ban méltó keretek között ünnepelte meg a magyar szabadalmi rendszer 100. évfordulóját. Ezek a szakmai konferenciák kidolgozott tematikákkal tették lehetővé az egyes kérdések eltérő szempontok szerinti megvilágítását, és lehetőséget adtak a Magyar Szabadalmi Elivatal, a bíróságok és a képviseleti szervek reprezentánsainak közvetlen, kötetlen eszmecseréjére. A korábbi időszakokkal szemben nőtt a Magyar Szabadalmi Hivatal jelenléte, aktív részvétele, és a bírák is kötetlen módon oszthatták meg ajogi képviseletekkel tapasztalataikat, nézeteiket. Az iparjogvédelem több területén bekövetkező gyors változásokra tekintettel a munkabizottságokban végzett hosszabb előkészítő munkát felváltotta a rendszeresen összejövő szakmai fórumok működési formája, amely már megfelel a piacgazdaság, a gazdasági verseny és a telekommunikáció által megkövetelt új igényeknek, és a hivatalok, bíróságok és szakmai képviseletek együttműködése termékenyítőén hatott a jogbiztonság kialakulására. Az egyesület tehát, ha kisebb létszámmal is, újra magára talált. Az idő eloszlatta azt az aggályt is, amely a többi hasonló egyesület lététől függve féltette jövőnket. Csak szélesíti látókörünket, ha azonos problémákat különféle szempontból megvilágítva, szélesebb spektrumban láthatunk. Az AIPPI Magyar Csoporttal együtt 1970 óta nemzetközi részvétellel háromévente megrendezzük szakmai konferenciáinkat, amelyek ma már a nemzetközi szakmai közvélemény egyhangú minősítése szerint a nélkülözhetetlen intézmény szintjére emelkedtek. Különös érdeme volt ezen összejöveteleknek, hogy első ízben sikerült a szocialista országok között a rendszerváltást megelőzően olyan nemzetközi konferenciákat rendszeresíteni, ame
