Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 6. szám - Fórum. Dr. Gyertyánfy Péter: A kódolt kábeltelevíziós adásokról az SzJSzT egy szakvéleménye kapcsán
62 FÓRUM 26. § (l)->(2)->(3)->(4) bek. - a nyilak a szabályozás logikai láncát jelzik]. Az Szjt. a vagyoni jogokról (felhasználási módokról) szóló rendelkezései között (17-29. §) csak szerzői jogi értelemben felhasználásnak minősített cselekményekről rendelkezik. Az egyetlen olyan rendelkezés, amely nem felhasználás esetén is díj fizetéséről rendelkezik, a 100. § (járulékfizetés a védelmi idő letelte után), amelynek a szerzői/szomszédos jogoktól való elkülönítése, elhelyezése bizonyítja, hogy itt nem felhasználásról van szó. Az ellenkezőre következtetéssel tehát a 26. § (3) és (4) bekezdés szerinti teljes folyamat az Szjt. 17. § szerinti felhasználás. 4. A 28. § és a 26. § (3) bekezdése összefüggései miatt külön figyelmet érdemel a Szakvélemény azon álláspontja, hogy a 26. § (3) bekezdés tényállásában ,,A kábeltelevíziós szervezet technikai közreműködése - a dekódolás, valamint a kábel rendelkezésre bocsátása és működtetése - éppúgy nem minősül új felhasználási tevékenységnek, mint ahogy a sugárzás megelőző szakaszaiban sem minősül annak sem a kódolás technikai művelete (még akkor sem, ha azt a rádió- vagy a televízió-szervezet megbízásából más szervezet végzi), sem pedig a sugárzás céljára műszaki eszközök (antennák, erősítők, kábelek, műholdas berendezések) más szervezetek általi rendelkezésre bocsátása és az eredeti rádió- vagy televízió-szervezettel való megállapodás alapján a sugárzás céljából való működtetése. Mindezek ugyancsak az egyetlen felhasználási folyamatnak - a sugárzásnak - a sugárzást végző rádió- vagy televízió-szervezet uralma alatt álló, technikailag szükséges, de külön felhasználásnak nem minősülő részei.” Szerintünk a 26. § (3) bekezdésében és a 28. §-ban leírt tényállások közös vonása, hogy az eredeti műsorsugárzó szervezet és a nagyközönség között megjelenik egy harmadik személy, sőt a közönség számára ez jelenik meg a műsor szolgáltatójaként (neki kell a díjat fizetni). (Ez a közvetlen vételre szánt műholdas sugárzásnál nincs így.) A magyarországi nyilvánossághoz közvetítő továbbá az egyidejű továbbközvetítést is (28. §) az eredeti sugárzó szervezettel való szerződés alapján végzi (szomszédos jogi engedély). Ha a kódolt programhordozójelek közönség számára dekódolása, vagy átkódolása és a közönség tagja által történő dekódolás lehetővé tétele nem minősülne felhasználásnak, akkor értelemszerűen az ennél „kevesebbet” megvalósító egyidejű változatlan továbbközvetítés sem minősülne felhasználásnak. E cselekmény önálló felhasználási módként minősítése pedig mind a BUE 1948-as szövege, mind a magyar szerzői jog 1982 óta lényegében változatlan formában meglévő, a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletével (BH 1991/147.), és alkotmánybírósági döntéssel (814/B/1900. AB határozat, 303/B/1992. AB végzés, 382/B/1995. AB határozat) megerősített szabálya (Szjt. 28. § (2) bek.). Ha az egyidejű változatlan továbbközvetítés felhasználás, akkor logikailag lehetetlen azt állítani, hogy az egyidejű, kódolást, vagy átkódolást és kódolás lehetővé tételét magában foglaló cselekménysorozat nem felhasználás. 5. A Szakvélemény hatodik pontja azzal az elméleti szempontból is igen érdekes kérdéssel foglalkozik, hogy a szóban forgó, az Szjt. 26. § (3) bekezdésében leírt tényállás mellett a műholdas sugárzás mint engedélyköteles felhasználás hol valósul meg, melyik állam jogát kell alkalmazni mint a védelem helyének jogát. A Szakvélemény itt szerzői jogi elméletekre, a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) szakértői ülésein elhangzott egyes véleményekre és a 93/83/EGK irányelvre hivatkozik. Arra az álláspontra jut, hogy „...a kommunikációs elmélet alapján kidolgozott kollíziós elvek szerint is főszabályként a műsor feljuttatásának helye szerinti jogot kell alkalmazni; mégis a „lábnyom” országának, illetőleg országainak ajogát kell azonban alkalmazni, ha a műsor feljuttatásának a helyén nincs megfelelőjogvédelem, míg a lábnyom országában, illetve országaiban van, valamint akkor, ha a műsor feljuttatásának a helyén kényszerengedélyt alkalmaznak, míg a „lábnyom” országában illetve országaiban kizárólagosjog érvényesül a (műholdas) sugárzásra.” „Mint ahogy a fenti leírásból kitűnik, a kommunikációs elméletből is az következik, hogy általában a műsor feljuttatásának a helyén érvényesülő jogot kell alkalmazni.” Az elméletekre, szakértői véleményekre való hivatkozások egyáltalán nem meggyőzőek. A Szakvélemény által hivatkozott WIPO szakértői vélemények egy tíz évvel ezelőtti, meghiúsult nemzetközi jogegyesítési kísérlet előkészítő anyagából származnak (WIPO Szakértői Bizottság Szerzői Jogi Mintaszabályok Tárgyában, Genf, 1990.). A hivatkozás az anyagra, amelyet semmilyen WlPO-fórum nem hagyott jóvá, így még akkor is igen viszonylagos értékű lenne, ha a vitatott tényállásunkra vonatkozna, nem pedig a közvetlen vételre szánt műholdas sugárzásra (1. CE/MPC/III/2. 101-108. szakaszok címe). (A kódoltan Magyarországra érkező adás nyilvánvalóan nem nagyközönség általi közvetlen vételre szánt!) Egyébként a WIPO Titkárság ajánlása, amelyet a különféle elméletek ismertetése után a 108. pont tartalmaz (s melyet a Szakvélemény nem idéz) egyáltalán nem beszél a fellövés helyének jogáról, hanem kimondja, hogy „Ha a sugárzás műholdon történik, a nyilvánossághoz közvetítés magában foglalja mind a műholdra való feljuttatást, mind a visszatérő szakaszt, és akkor tekinthető befejezettnek, ha a művet a közönség számára hozzáférhetővé tették, a közönség általi vétel tényleges megtörténte irreleváns.” Több ország azt hangsúlyozta, hogy a szerzői jogi engedélyt a „lábnyom” országára is meg kell szerezni (59. pont). Már a WlPO-okmány is felsorol több olyan jogerős ítéletet, amelyek a műholdas sugárzással elért terület szerzői jogának alkalmazását írták elő (106. bekezdés) és ez a gyakorlat ma sem változott.* Mindezeket figyelembe véve, nem lehet úgy beállítani, mintha nemzetközi egyetértés lenne ma, 2001-ben, hogy általában a műsor feljuttatásának a helyén érvényesülőjogot kellene alkalmazni. Félreérthető, félrevezető a műholdas sugárzás és a vezetékes továbbközvetítés egyes szerzői és szomszédos jogi kérdéseiről szóló (93/83/EGK) irányelvre való hivatkozás, utalás is. Ez az irányelv a) közvetlenül az EK tagállamokban hatályos, * Osztrák ítélet: OGH, 16.6. 1991,4 Ob 44/92 - Schott II. Medien und Recht. 5/92. 194. o.
