Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)

2001 / 6. szám - Fórum. Dr. Gyertyánfy Péter: A kódolt kábeltelevíziós adásokról az SzJSzT egy szakvéleménye kapcsán

FÓRUM 61 A kódolt kábeltelevíziós adásokról az SzJSzT egy szakvéleménye kapcsán 1. Az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle előző, 2001. augusztusi számában megjelent az SzJSzT 38/00 számú szakvéleménye a külföldről kódolt televíziós és rádiós su­gárzásként érkező műsorok vezetékes „kábeltelevíziós” továbbközvetítéséről (a továbbiakban: Szakvélemény). A Szakvélemény peren kívül, magyar kábeltelevízió há­lózatok megkeresésére született. Ugyanezek a hálózatok utóbb jogerős ítéletbe foglalt egyezséggel rendezték a meg­keresés alapjául szolgáló vitát az ARTISJUS Magyar Szer­zői Jogvédő Iroda Egyesülettel (6. P. 27.898/2000/10. sz., 2001. július 12). Bár a Szakvélemény végkövetkeztetése is az, hogy az említett magyarországi továbbközvetítéshez el­engedhetetlen az ARTISJUS közvetlenül vagy külföldi jogvédő partnerei útján közvetetten adott engedélye, az egyezség alapjául szolgáló elvek és jogértelmezés mégis több ponton lényegesen eltérnek az említett SzJSzT-szakvé­­leményben foglaltaktól. 2. A Szakvélemény a megkeresés nyomán vizsgálja azt a lehetőséget is (ad 3. pont), hogy a külföldről kódolt tele­víziós, rádiós sugárzásként érkező műsorok vezetékes to­vábbközvetítését lehet-e az Szjt. 28. §-a alá tartozó egy­idejű, változatlan továbbközvetítésnek minősíteni? A Szakvélemény nemleges válaszát magunk is helyesnek tartjuk. Az ilyen módon való értelmezés gyakorlati célú lett volna: a kábelhálózatok általi adatközlés, elszámolás, jogdíjfizetés mindkét fél számára előnyös megkönnyítése (a jelenlegi, az egyidejű továbbközvetítésre vonatkozó ke­retszerződés adminisztrációs rendszerébe illesztés). A bí­rói egyezségben már az ARTISJUS és a kábelhálózatok is más jogi alapra helyezkedtek. 3. A Szakvélemény az „ad 1.” pontban azt állítja, hogy az Szjt. 26. § (1) és (2) bekezdésének összes fogalmi ele­me - így a vezeték nélküliség is - irányadó a (3) bekezdés­re is, tehát ha a dekódoló (közönséghez átvivő) szervezet egy vezetékes hálózat, az utóbbi nem végez sugárzást. Ebben az esetben a kábeltelevíziós szervezet közremű­ködése csak technikai jellegű (tehát a szervezet nem „fel­használó”). Az egyezség alapjául szolgáló szakmai vélemény ezzel szemben az Szjt. három, szóban forgó bekezdése össze­függését a következőképpen látja: Az Szjt. 26. § (1) bekezdése a sugárzás általános fogal­mát tartalmazza s ennek egyik eleme a vezeték nélküli közvetítés. A (2) bekezdés sugárzásnak minősíti a műhol­das sugárzást, az eredeti rádió- és televízió-szervezetek kizárólagos felelősségével, ha a vétel országában a vétel a nyilvánosság számára bárki (harmadik személy) közre­működése nélkül lehetséges, éspedig függetlenül attól, hogy a sugárzó szervezet és a nagyközönség között ott van a műholdas szervezet is. Az Szjt. 26. § (3) bekezdés sugár­zásnak minősíti azt a teljes folyamatot, ami egyrészt kó­dolt sugárzási szakaszból, másrészt a szerződés alapján dekódoló szervezet által végzett, a dekódolás utáni sza­kaszból áll. A második szakasz vezetékes vagy vezeték nélküli jellege nem változtat ezen a minősítésen. Éppen ezért volt szükség a 28. §-tól való elhatárolás mellett a (3) bekezdésre, mint kivételre az (1) bekezdés általános sza­bálya alól. A Szakvélemény első pontja hivatkozik a miniszteri in­doklás következő fordulatára is: „A sugárzás szabályozá­sában újdonság a kódolt adásokkal kapcsolatos - a gya­korlatban eddig vitatott - kérdések rendezése: sugárzás­nak tekintendő és nem számít a 28. § (2) bekezdésében szabályozott vezetékes továbbközvetítésnek, ha a mű­holdról kódoltan érkező, a vezetékes hálózatba bevitt mű­sor dekódoló eszköze nem kapható a kereskedelemben, vagyis azt nem szerezheti be bárki.” Ez a magyarázat azonban csak a 28. §-beli esettől a nyilvánossághoz való egyidejű változatlan továbbközvetítéstől határol el. Ott ugyanis már az első közvetítési szakasz is közvetlenül el­érheti a nyilvánosságot. Nem jelenti, nem is mondja ez azt, hogy a (3) bekezdésben leírt közvetítési folyamat második szakaszának megvalósítása ne lenne „felhasználás”. Ha valaki megvalósítja ezt a második közvetítési szakaszt, az eredeti sugárzó szervezettel együtt sugárzást végző szer­vezet lesz, függetlenül attól, hogy vezetékkel, vagy anél­kül teszi. A (3) bekezdés tényállásában a törvény kifejezetten fel­használónak minősíti a kódolást alkalmazó, azt a közön­ség rendelkezésére bocsátó belföldi szervezetet, hiszen „nyilvánossághoz közvetítő szervezetként” jelöli meg. Ebből következik, hogy a kódoltan, műholdról érkező tv-műsort hálózatába tápláló (és annak dekóderét - kódol­dó szoftverét - az előfizetők rendelkezésére bocsátó vagy dekódoló) szervezet jogszerzési kötelezettsége igenis ha­sonló (tartalmilag azonos) annak a szervezetnek a szerzői jogi kötelezettségéhez, amely eleve saját műsort készít és vezetéken közvetít a nagyközönséghez: „A felhasználás fo­lyamatába lépő (általában: vezetékes) hálózat üzemeltetője - mint az adott földrajzi területen (Magyarországon) műve­ket a saját műsorban a közönséghez közvetítő szervezet [lásd 26. § (7) bek.] - közvetlenül vagy közvetve (az eredeti sugárzó útján) meg kell szerezze erre a területre a műsorban szereplő művek felhasználási jogait vagy közvetlenül vagy a közös jogkezelőn keresztül (27. §).” (A szerzői jogi tör­vény magyarázata, KJK 2000, 149. o.) A „mint” szó nem ,,-ként”-et jelent, hanem „ugyanúgy, mint” értelemben sze­repel. A Megbízás 4. pontjában feltett kérdés („Más szóval ...”) félreértelmezi e törvénymagyarázatot. Összefoglalóan: A dekódolás, illetve átkódolás, vala­mint a dekódolás háztartáson belüli lehetővé tétele a nyil­vánossághoz közvetítésen, mint felhasználási módon be­lül a törvény által sugárzásnak minősített, a sugárzás ré­szeként nevesített felhasználási cselekmény [Szjt. 17. § d),

Next

/
Oldalképek
Tartalom