Iparjogvédelmi Szemle, 2000 (105. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 4. szám - Technikatörténet
Technikatörténet 35 egyes periódusaiban a következőképpen alakult a hölgyek szabadalmainak száma: 1809-1841 20 db 1842-1851 14 db 1852-1861 28 db 1862-1871 441 db 1872-1888 2000 db 1889-1895 2526 db 1896-1910 3615 db Tehát az első száz évben összesen 8644 db hölgyek által megalkotott szabadalom született az Amerikai Egyesült Államokban. A kezdeti, óvatos próbálkozások után, mintegy 50 év elteltével, az 1860-as évektől kezdődik meg egy komolyabb „felfutás”. Forrásaim 1-1,5%-ra teszik a nők részesedését az összes feltalálóra vonatkoztatva. Nagyon kevésnek tűnik, mégis imponáló a történelmi korszakot tekintve, ha összevetjük azzal, hogy napjainkban a különböző források egymástól eltérően becsülik ugyan, de maximálisan 6%-ra teszik az amerikai feltalálónők arányát. A vizsgált időszak több mint három és fél ezer találmányának tárgya nagyon változatos képet mutat, és mint már néhány példánkból is kitűnt, a hölgyek érdeklődésének nem szabott határt a konyha, a gyermeknevelés, a varrószoba, de még az iroda vagy a kert sem. A háztartási eszközök, bútorok, kozmetikai és gyermekápolási cikkek, játékok, írógépek mellett szerepelnek a találmányok között mezőgazdasági gépek, motorok, vízvezeték-szereléshez kapcsolódó eszközök, tartályok, mozdonyok, vasúti biztonsági berendezések, hidraulikus gépek, sőt, bányászati gépek, ércfeldolgozó, nyersfém finomító és olvasztó berendezések is. Mindez természetesen szoros összefüggésben van az amerikai lányok képzési lehetőségeivel. A nyilvános középiskolák a XVIII. század végén nyíltak meg számukra, elsőként Bostonban. A felsőoktatásban 1852- től vehettek részt, ezzel eleinte inkább a bölcsészet, tanárképzés területén éltek. A már említett Kate Gleason, az első gépészmémöknő 1884-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait. Kétségtelen, hogy a lehetőségekhez képest kevésnek tűnik az amerikai feltalálónők száma. Az okok sokrétűek. Egyrészt a XIX. század közepéig a házasságban élő nők nem rendelkezhettek külön vagyonnal. így nem is volt értelme, hogy feltétlenül ragaszkodjanak valamely ötletük saját néven való szabadalmaztatásához - amint láttuk Sybilla Masters esetében is. Ha pedig a férj nem járult hozzá felesége feltalálói tevékenységének - a költséges modellépítések, kísérletek, rajzkészíttetések, nem utolsó sorban a szabadalmaztatás költségeinek - finanszírozásához, ezt a feleség önálló anyagi eszközök híján nem tehette meg. A társadalmi előítéletek leküzdése nem kis lelkierőt, kitartást, talpraesettséget kívánt. Bár az Amerikai Egyesült Államokban egy 1848-as törvény kimondta a nők egyenjogúságát a képzés, szavazás és tulajdonjog területén és az 1876-os philadelphiai és az 1893-as chicagói nagy nemzetközi kiállításokon külön pavilonokban mutatták be a nők által alkotott találmányokat, azt azonban napjainkban is tapasztalhatjuk, hogy a közgondolkozást még hosszú távon is nehéz megváltoztatni és a háztartás, a család ellátásának feladata egy-másfél évszázaddal ezelőtt természetes és általános elvárás volt a nőkkel szemben. Egyáltalán, a műszaki dolgokkal való foglalkozást a női lélektől teljességgel idegennek, „hölgyszerűtlennek” („unladylike”) tekintették, akit mégis érdekelt ez a terület, azt jobb esetben csodabogárnak tartották, megmosolyogták. Még a jogok biztosításának megfogalmazásában is volt valami lekezelő. A múlt századi Encyclopedia Americanat idézve: „Törvényeink szerint a kisebbségek tagjai, a nők, sőt még a fegyencek is nyújthatnak be szabadalmi bejelentést.” „Nem valami hízelgő társaság”—jegyzi meg fanyarul, de kétségkívül találóan egy kommentátor. Valószínűleg sok olyan, nőktől származó ötlet valósult meg a mindennapi életben - vagy enyészett el az ismeretlenség homályában -, amely sohasem került szabadalmaztatásra a fenti okok és körülmények miatt. Talán ezért intézett petíciót az Amerikai Szabadalmi Hivatal 100. születésnapján, 1890 áprilisában „A világ feltalálónőihez”, amelyben ezek a figyelemre méltó sorok olvashatók: „Az Amerikai Nők Nemzeti Ipartestületének támogatásával új osztályt alapítottunk, amelynek célja a világ feltalálónőinek támogatása, bátorítása, akiknek képességei semmivel sem alacsonyabbak férfitársaikéinál, csak némi buzdításra, érdekeik felismerésére van szükségük.” Azt hiszem, a célkitűzés ma is aktuális. 3. Az első magyar feltalálónők Rögtön módosítanom kell az alcímet: azokról a magyar feltalálónőkről tudok beszámolni, akik a HUNPATÉKA adatbázisban szerepelnek, márpedig ebben az első szabadalmi lajstromszám 5792, 1896-ból. Mivel a korábbi időszakról csak az Osztrák Szabadalmi Hivatalban állnak rendelkezésre adatok, melyekben nem volt módom kutatni, a millennium évében kezdtem meg a vizsgálódást, egészen pontosan 1896. január 6-ától kezdve. Mivel az adatbázisban nagyon sokféle szempont szerint lehet ugyan kutatni, de a feltalálók neme szerint természetesen nem, azt a meglehetősen időigényes és fáradságos munkát vállaltam magamra, hogy az 50 000-es lajstromszámig néztem át a listát és kerestem ki a női nevek alapján az engem érdeklő bejelentéseket. Mivel csak bejelentők szerinti listát lehet készíteni, így azokat a bejelentéseket volt módom vizsgálni, amelyek magánbejelentések és amelyeknél a nők bejelentőként és egyben feltalálóként szerepelnek. Tehát kimaradtak az olyan bejelentések, ahol a bejelentő például egy vállalat, cég, illetve férfi, és csak a feltaláló nő. Nem feltételezem azonban, hogy ezeknek az eseteknek a száma olyan nagy lenne, amely alapvetően megváltoztatná a rendelkezésre álló adatokból összeállított táblázatok alapján levonható következtetéseket. Mint a fentiekből következik, összesen 44 209 rekordot kellett átnéznem, az utolsó bejelentési nap 1910. április 5-e volt. így vizsgálatom a századfordulónak kereken mintegy 14 esztendejét fogta át. (1910 első néhány hónapjában mindössze 3 feltalálónőt találtam, őket a táblázatokban az előző évhez soroltam.) Talán első olvasásra meglepő, de az adatok elemzése során problémát jelentett az is, hogy ki tekinthető magyarnak. Az adatbázisban a nevek ugyanis a kor szokásának megfelelően „magyaros” átírásban szerepelnek, és a soknemzetiségű Monarchiában, a régi államhatárokon belül ugyan ki tudná eldönteni, hogy pl. Bauch Klára Boroszlón, vagy Beck Teréz Pozsonyban valójában magyar nemzeti
