Iparjogvédelmi Szemle, 2000 (105. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 3. szám - Tanulmányok. Dr. Szarka Ernő: Szabadalmazási követelmények és oltalmi kör genomikus szekvenciáknál
Iparjogvédelmi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 105. évfolyam III. 2000. június TANULMÁNYOK DR. SZARKA ERNŐ Szabadalmazási követelmények és oltalmi kör genomikus szekvenciáknál I. A TÉMA FELVEZETÉSE 1. Bevezetés A szekvenciák szabadalmazási kérdései akkor kerültek a szabadalmi jogászok látókörébe, amikor 1991-ben az amerikai National Institute of Health (NIH) szabadalmi bejelentést tett ismeretlen funkciójú génfragmantumok százaira, vagyis olyan génffagmentumokra, amelyeknek funkcióját vagy a belőlük származtatható fehéijék funkcióját nem tárták fel. A NIH elég gyorsan visszavonta szabadalmi bejelentését, de a probléma, vagyis az ismeretlen funkciójú nukleotodszekvenciák szabadalmazhatósága, életben maradt. Az alapvető probléma az, hogy a kémia és a biológia ezen a ponton találkozik a leghatározottabban. Mind a nukleotodszekvenciák (legyenek azok DNS-, RNS-, cDNS- stb. szekvenciák), mind az aminosavszekvenciák meghatározott szerkezettel és fízikokémiai jellemzőkkel bíró vegyületek, ugyanakkor egyértelműen az élet részei, amelyek biológiai funkciót látnak el. Amennyiben a szabadalmijogot egységes egésznek tekintjük, nem engedhető meg, hogy a kémiai vegyületek más elbírálásban részesüljenek, ha az élet részei, mint ha nem azok. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy az élet részeinek szabadalmazása nemcsak jogi és technikai, hanem etikai problémákkal is jár együtt. Addig, amíg a tudósok nem tudtak mélyebben belenyúlni az öröklődő anyagba, addig a kémiai szabadalmak joggyakorlatát rá lehetett húzni a biológiai jellegű szabadalmakra is. 1972, vagyis a rekombináns DNS-technika feltalálása óta azonban a kémiai és jog mellé döntő tényezőként belépett az etika is. A jelen találmánynak nem tárgya, hogy a biológiai tárgyú szabadalmak etikai problémáiba mélyebben belenyúljon, számos közlemény jelent meg ezzel kapcsolatban, többek között ennek a tanulmánynak a szerzőj étől is [MIÉ Közlemények 38,7-17(1997)], itt csak a szekvenciák mint egyszerre vegyi anyagok és az élet részei, szabadalmazási kérdéseiről lesz szó. A szekvenciák szabadalmazásának kérdései közül nyugodtan kivehetem az aminosavszekvenciák szabadalmazásának kéréseit, mert a peptidek, polipeptidek és fehérjék szabadalmazásának sok évtizedes gyakorlata van akár a termékekre, akár az eljárásokra vonatkozóan, legyen ez az eljárás természeti forrásból történő izolálás, szintetikus eljárás vagy rekombináns DNS-technika segítségével végzett eljárás. így ezekkel a szekvenciákkal a továbbiakban nem foglalkozom. A tanulmány tehát nukleotodszekvenciák szabadalmazhatóságával, elsősorban az öröklődést szabályozó nukleotodszekvenciák szabadalmazhatóságával foglalkozik. Bár a témafelvetés a NIH génffagmentumaiból indult ki, az ott felvetődött probléma általánosítható minden olyan nukleotodszekvenciára, amely az örökletes anyag része vagy potenciálisan a része lehet. A szakirodalom többször nevezi ezeket „genomikus szekvenciák”-nak, ezt az általánosító kifejezést elfogadhatónak vélem. Ebbe az általánosításba beleférnek DNS-ek, RNS-ek, mRNS-ek, cDNS-ek, EST-ek, SNP-k stb., ahogyan az elnevezést a nukleotodszekvencia jellege vagy szituációja meghatározza. Azóta, amióta a rekombináns DNS-technika megszületett, a biotechnológiai szakterülettel foglalkozó jogászok (vagy a joggal is foglalkozó biotechnológusok) két táborra szakadtak. Az egyik tábor hívei állítják, hogy a szabadalmi jog egységes világában nincs szüksége külön irányelvre a biotechnológiának, a szikáran fogalmazott szabadalmi törvények keretein belül következetes joggyakorlat mellett elegendő felhasználni azt a tapasztalatot, amelyet a kémiai szabadalmak bő százada és a klasszikus biotechnológia fél évszázada felhalmoztak. Ennek a tábornak a hangja különösen akkor erősödött fel, amikor az Európai Biotechnológiai Irányelv első megfogalmazásától számítva nyolc év múlva a konszenzusnak még a körvonalai sem látszottak. A másik tábor a téma kényes volta miatt azt az álláspontot képviseli, hogy a biotechnológiai találmányok szabadalmazásának szüksége van speciális irányelvre, sőt akár önálló szellemi tulajdoni formára is! Bármennyire is figyelemre méltóak az első tábor érvei, a nyolcvanas-kilencvenes évek európai jogbizonytalansága rányomta a bélyegét az európai biotechnológiai kutatásra, amely jelentős lemaradást eredményezett. Az Európai Biotechnológiai Irányelvnek azért kellett sok kompromisszum árán megszületnie, hogy az európai biotechnológiai kutatás egyenlő feltételekkel vehesse fel a versenyt az amerikai biotechnológiai kutatással. Az Irányelv kidolgozásában megkerülhetetlen volt a genomikus szekvenciák
