Iparjogvédelmi Szemle, 1998 (103. évfolyam, 1-6. szám)
1998 / 3. szám - Technikatörténet
Iparjogvédelmi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 103. évfolyamul. 1998.június TECHNIKATÖRTÉNET Szilárd Leó születésének 100. évfordulójára Az idén emlékezik a tudományos világ a száz éve született Szilárd Leóra, az elméleti fizikusra, biológusra, feltalálóra és civil politikusra. Rövid életrajzának közlésével mi is tisztelgünk előtte. 1898. február 11-én született Budapesten, a Mintagimnáziumban érettségizett, majd 1916-ban a Műegyetemre iratkozik be. 1917-ben tüzértisztjelöltként vonul be a Monarchia hadseregébe, ahonnan - megbetegedése miatt - még a háború befejezése előtt leszerelik. 1919-ben visszatér mérnöki tanulmányaihoz. A politikai klímaváltozás elől 1920-ban Berlinbe utazik, ahol Einsteintől, Plancktól, Laue-től haliagat fizikát. A doktorátust 1922-ben az Einstein által kiválónak ítélt termodinamikai tárgyú disszertációjával szerzi meg. Egy évig Hermann Markkal dolgozik röntgendiffrakciós kísérleteken, majd három évre Laue asszisztense lesz, 1927-ben nevezték ki magántanárrá. Közben Einsteinnel új, mozgó alkatrészek nélküli, elektromágneses szivattyúval működő hűtőszekrényt találnak fel. (A húszas évek folyamán erre hét közös szabadalmat jelentenek be.) 1928-ban lineáris gyorsítót, 1929- ben ciklotront, 1931-ben elektronmikroszkópot szabadalmaztat. 1932-ben az Egyesült Államokban tett látogatása idején tudományos bojkottot próbál szervezni a Kínát megtámadó Japán ellen. 1933-ban a nácizmus elől Angliába menekül. Azután, hogy Rutherford „holdkóros javaslatnak” nevezi az atomátalakulásokban felszabaduló energia gyakorlati hasznosítását, Szilárdban megszületik a neutronok láncreakciójának az ötlete és a kritikus tömeg fogalma. Ezek alkalmazására 1934-ben kér brit szabadalmat. Mivel Rutherford nem támogatja, hogy a láncreakcióval kapcsolatos kísérletek az ő cambridge-i laboratóriumában folytatódjanak, Szilárd a londoni St. Bartholomew’s Kórház rádiumforrását használva kutat a láncreakcióban felhasználható elem után. (Eleinte a gammasugárzás hatására neutront kibocsátó berilliumot, majd az indiumot tartja ígéretesnek.) Közben felfedezi a ma Szilárd-Chalmers-effektusként ismert hatást, vagyis azt, hogy a magátalakulás következtében létrejövő atom kémiai szerepe eltérhet az eredetiétől, ami módot ad a radioaktív izotópok kémiai elválasztására. 1935 és 1937 között az oxfordi Clarendon Laboratóriumban dolgozik: az indium vizsgálatával folytatja neutronfizikai kutatásait, és (James Tuck-kal) betatront tervez. Felismerve a láncreakció potenciális katonai fontosságát, rá vonatkozó szabadalmát a brit admiralitásra ruházza át. 1938-ban a várható háború elől New Yorkba költözik. 1939-ben, amikor Hahn és Strassmann beszámolnak a maghasadás felfedezéséről urániumban, Szilárd megjósolja, hogy a láncreakció urániummal lesz megvalósítható, és a közreműködésével a Columbia Egyetemen végzett kísérletek igazolják is, hogy hasadáskor neutronok keletkeznek. Annak veszélye is világossá válik számára, hogy az atombombát esetleg Németország készíti el elsőként. Ettől a felismeréstől indíttatva fuvaroztatja magát Teller Edével Einsteinhez, akit rábeszél, hogy írja alá a Roosevelt elnökhöz írt és végül (1942-ben) a Manhattanterv beindítását eredményező levelét. 1940-ben Fermivel és Andersonnal végzett kísérletei azt mutatják, hogy a szénből és urániumból álló rendszerben várhatóan fenn lehet tartani a láncreakciót, és novembertől már hivatalosan is hadiipari megbízáson dolgoznak. 1941-től a reaktorhoz szükséges tiszta grafit és uránium ipari előállítását szervezi, 1942-ben a chicagói Metallurgical Laboratoryban reaktorhűtő rendszereket tervez. Ez a laboratórium valójában az időközben beindult Manhattan-terv központja, és 1942. december 2-án itt sikerül először láncreakciót beindítani. A Manhattan-terv katonai vezetője Groves tábornok azonban megbízhatatlannak minősíti Szilárdot, és 1943-ban arra kényszeríti, hogy magtechnikai szabadalmait adja el az Egyesült Államok kormányának. 1944-ben Szilárd még kigondolta a tenyésztő reaktor elvét (és nevét), de ekkorra már kétségei támadtak a nukleáris energia háborús felhasználását illetően. 1945-ben sikertelenül próbálta aggodalmait személyesen megosztani Roosevelt elnökkel, illetve utódjával, Trumannel. Részben ezért csatlakozott a Manhattan-tervben dolgozó tudósok által szerkesztett, a nukleáris fegyverkezés hosszú távú veszélyeit taglaló Franck-féle jelentéshez (1945. június 1L), és intézett saját maga is petíciót az elnökhöz (1945. július 17.), hogy az atombombát csak akkor vessék be, ha Japán még a bomba várható pusztításának ismeretében, figyelmeztetés után sem adná meg magát. 1946-47-től tudományos érdeklődése a biológia, illetve a biofizika felé fordul, közéleti tevékenységével pedig a nagyhatalmak közötti megbékélést és az atomfegyverkezési verseny megfékezését igyekszik szolgálni. 1947 decemberében Sztálinhoz ír levelet, amelyben - kétségkívül a politikában kissé járatlan
