Iparjogvédelmi Szemle, 1998 (103. évfolyam, 1-6. szám)
1998 / 3. szám - Technikatörténet
Technikatörténet 31 természettudós észjárása szerint - módszert javasol a nagyhatalmak közötti ellenségeskedés lecsillapítására. (A levelet nem küldhette el címzettjének; az csak a Bulletin of Atomic Scientists-ben jelent meg.) 1948-49-ben molekuláris biológiával kezd foglalkozni, feltalálja a baktériumtenyészetek szabályozására szolgáló „chemosztát”-ot. 1950-ben nyilvánosan kiáll a hidrogénbomba fejlesztése ellen, 1951-ben feleségül veszi régi barátnőjét, Gertrud Weisst. 1953-tól a Brandeis University vendégprofesszoraként az enzimaktivitás szabályozási mechanizmusaival foglalkozik. 1955-ben megkapja a Fermivel közös, tíz évvel korábban bejelentett atomreaktor-szabadalmát. 1956- tól ismét a University of Chicago professzora, de most már biofizikusként. 1957-től a Pugwash-konferenciák rendszeres résztvevője. 1959-ben diagnosztizálják hólyagrákját, melynek sugárkezelését saját maga irányítja. Az orvosok által javasolt dózis háromszorosát írja elő, amivel sikerül is eltüntetnie a daganatot. 1960-ban, kórházi kezelése idején találkozik a New Yorkba látogató Hruscsovval, akinek javasolja, hogy „forró dróttal” kössék össze a Kremlt és a Fehér Házat. (Előtte borotvapengével ajándékozza meg az SzKP főtitkárát.) 1961-ben megjelenik Delfinek hangja című tudományos-fantasztikus kötete. 1962- ben, a kubai rakétaválság idején Svájcba utazik, mert újabb világháború kitörésétől tart. 1964. május 30-án, álmában éri a halálos szívroham a kaliforniai La Jollában. IRODALOM Marx György: Szilárd Leó, Akadémiai Kiadó, 1997 William Lanouette: Szilárd Leó - Zseni árnyékban, Magyar Világ Kiadó, 1997 David A. Grandy: Leo Szilard - Science as a Mode of Being, University Press of America, Lanham-Maryland, 1996 Fizikai Szemle 1998/2, 1998/4 http://www.peak.org/~danneng/ Barabás Miklós Teller Ede születésének 90. évfordulójára 1908. január 15-én, Budapesten született Teller Ede, akit a köztudat elsősorban a hidrogénbomba atyjaként ismer. Születésnapja alkalmából elevenítjük fel pályájának főbb mozzanatait. Saját elbeszélése szerint a természettudományok iránti vonzalmát elsősorban apja matematikus barátjának, a lelkesen és fáradhatatlanul magyarázó Klug Lipótnak köszönheti. A ő példáját látva döntött úgy, hogy olyasmivel kell foglalkoznia, ami belülről és őszintén érdekli. Várakozásainak a budapesti Mintagimnáziumban töltött évei csak részben felelnek meg: tanulmányainak kezdeteire örömmel emlékszik, az ellenforradalmi rendszer beköszöntével az iskolába került második matematika tanárát azonban olyannak írja le, mint aki fontosabbnak tartja a képletek olvashatóságát a matematikánál. 1926-ban érettségizik. Matematikát szeretne tanulni, de apja úgy tartja, hogy abból csak a kivételes tehetségek élhetnek meg, és ráveszi, hogy (Neumann Jánoshoz és Wigner Jenőhöz hasonlóan) vegyészmérnök hallgatónak iratkozzék a budapesti Műegyetemre. Itt azonban csak néhány hetet tölt, tanulmányait Karlsruheben folytatja. Lelkiismeretesen tanul kémiát, de közben matematikai tudását is fejleszti. Leginkább a polimerkémiát megalapozó Hermann Marknak korszerű, már az új kvantummechanikát felhasználó előadásai ragadják meg. 1928-ban apja hozzájárul, hogy azt tanulja, ami érdeklődésének a legjobban megfelel, ez pedig a fizika. Ekkor először Münchenbe utazik, ahol Sommerfeld hallgatója lesz, majd Lipcsében Heisenberg és C. F. von Weizsäcker mellett folytatja tanulmányait. Közben Tisza Lászlóval együttműködve a metilhalogén molekulaspektroszkópiáján dolgozik. 1930-ban Heisenberg vezetésével, a hidrogénmolekula-ion gerjesztett állapotaira vonatkozó számításairól írja doktori disszertációját. Rövid látogatást tesz Rómában Ferminél. Ezután Göttingenbe megy, ahol James Franck tanársegéde. Felismeri az azóta Jahn-Tellertételként ismert szabályt, hogy szimmetrikus molekulák állapotai általában nem lehetnek elfajultak. 1933 végére nyilvánvalóvá válik, hogy zsidó származása miatt nincs helye Németországban. 1934-ben még ellátogat Londonba, majd sikerül Dániába emigrálnia. Koppenhágába kerül, a Bohr által vezetett Elméleti Fizikai Intézetbe, amely éppen Landaunak és Gamownak is otthont ad. 1935-ben rövid ideig a londoni egyetemen dolgozik, végül Gamow meghívására az Egyesült Államokba utazik, és a Washington University professzora lesz. (Az amerikai állampolgárságot 1941 -ben kapja meg.) Itt békés tudományos munkára rendezkedik be; elsősorban magfizikával foglalkozik, 1938-ban Gamowval és Hans Bethével kidolgozza a termonukleáris fúzió elméletét. 1939-ben, az évente szervezett washingtoni elméleti fizikai konferencián természetesen ő is megtudja, hogy Németországban felfedezték a maghasadást. Ekkortól tudományos munkája közvetlen kölcsönhatásba kerül a történelemmel: ő viszi az autót nem vezető Szilárd Leót Einsteinhez, hogy aláírását kérjék a Rooseveltnek szóló levélre, amelyben az esetleges német atomfegyverkezés veszélyére figyelmeztetik az elnököt. Először 1940-ben merül fel benne az a későbbi hidrogénbomba szempontjából alapvető fontosságú gondolat, hogy a maghasadás által termelt hőt a még nagyobb energiát felszabadító magfúzió beindítására lehetne felhasználni. A közben erőre kapó amerikai atomprogram célja ebben az időben még a chicagói atomreaktor megépítése, de 1942-től, a Manhattanterv keretében Los Alamosban már a hasadási atombombán dolgoznak. A munkában Teller is igen jelentős részt vállal. Legfontosabb felismerése talán az, hogy nemcsak a kritikusnál külön-külön kisebb, de együttesen nagyobb tömegű urániumtöltetek „egymásba lövésével” lehet atombombát robbantani, hanem úgy is, hogy egy kezdet
