Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 2. szám - Dr. Szarka Ernő: Iparjogvédelem Magyarországon. 100 éves a Magyar Szabadalmi Hivatal
24 Dr. Szarka Ernő pedig a Budapesti ítélőtábla (később a Budapesti Felsőbíróság, végül a Budapesti Fővárosi Bíróság). A Kúria szabadalmi ügyekkel kapcsolatos feladatait a Legfelsőbb Bíróság vette át. A 220/1949. (I. 8.) Korm. számú rendelet a találmányok külföldre juttatását szabályozta. A4199/1949. (VIII. 13.) Korm. számú rendelet a Találmányokat Értékesítő Vállalat (TÁLÉRT) képviseleti jogkörével foglalkozott, gyakorlatilag kizárólagos képviseleti jogot adva számára az állami vállalatok iparjogvédelmi ügyeivel kapcsolatban. A 166/1951. MT számú rendelet új szabályozást vezetett be az állam részére felajánlott találmányok ügyintézésében. A felajánlott találmányok elfogadásáról az illetékes szakminiszter döntött, az ő döntése ellen a fellebbezési fórum a Műszaki Fejlesztési Hivatal lett. A szolgálati találmányokat eleve úgy tekintették, mint az államnak felajánlottakat. A szerzői tanúsítvány megtagadása esetén a felajánlott találmányt szabadalmi bejelentésként lehetett elbírálni. A 41/1953. (VII. 31.) MT számú rendelet -, amely az újításokkal és találmányokal együtt foglalkozott - többek között a szerzői tanúsítványok elbírálásának fellebbviteli ügyrendjét változtatta meg, kiiktatva a Műszaki Fejlesztési Hivatalt. Az ügyrend és a feltalálói díjak kérdésében jelentettek finomítást az 53/1955. (Vili. 25.) MT számú és a 14/1955. (VII. 28.) PM számú rcndeletek. A szerzői tanúsítványos rendszer - a szabadalmi rendszerrel párhuzamosan - végül megélt csaknem 8 évet, de összességében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem ösztönözte a vállalatokat, intézményeket találmányok kifejlesztésére és hasznosítására. Ugyanakkor megfelelően biztosította a feltalálók erkölcsi és anyagi elismerését. A szerzői tanúsítvány jogintézmények eltörlése Az a felismerés, hogy a szerzői tanúsítványos rendszer nem kellően alkalmas a feltalálói kedv élénkítésére, a 38/1957. (VI. 23.) Korm. számú rendeletben testesült meg. A rendelet eltörölte a szerzői tanúsítvány jogintézményét, ugyanakkor meghatározta a szolgálati találmány fogalmát, az új eljárások kidolgozására nem kötelezett munkatársak találmányaival kapcsolatban a munkáltató vállalat hasznosítási elsőbbségét, a szerződéses díjazás rendszerét a korábbi merev, táblázatos rendszer helyett. A szerzői tanúsítványos rendszer eltörlése merész és egyedi lépés volt a szocialista táboron belül. Az OTH vezetőinek és az ország szocialista tábor átlagánál felvilágosodottabb gazdasági vezetőinek köszönhetően azonban sikertelenek voltak a szovjet vezetésnek és a KGST-nek azon erőteljes törekvései, hogy a szerzői tanúsítványok rendszere ismét bekerüljön a magyar jogrendbe. Ugyanakkor ez az összes többi szocialista országban fennmaradt egészen a rendszerváltásig. Magyarország jogalkotói az iparjogvédelem terén viszont ezzel a rendelettel visszatértek arra az útra, amelyet eddig is követtek, és mind a mai napig követnek: figyelni az iparjogvédelem területén a világ változásait és igazodni azokhoz. A 29/1959. (V. 10) Korm. sz. rendelet kisebb módosításokat rendelt el az előbb említett rendelethez képest. A fenti két rendelet pontosította az OTH feladatkörét, némileg szűkítve (megszűnt a díjmegállapító szerep), egyúttal bővítve is (a feltalálói tevékenység figyelése, országos iparjogvédelmi propaganda, jogszabályok betartása, új jogszabályok kezdeményezése, tapasztalatcserék szervezése). Erről a korról is elmondható azonban, hogy a szabadalmijognak az állami vállalatok között nem volt versenyeszköz szerepe. A szabadalom elsődleges szerepe - akárcsak a szerzői tanúsítványos időkben - a feltalálók díjazásának szabályozása volt. Szabadalmi jogszabályunk tehát az akkori kor szintjén állt, a környezet viszont nem állt ugyanezen a szinten. Az 1/1957. (X. 8.) OT számú rendelet szabályozta a szabadalmi ügyvivők képzési, működési rendszerét. Az 1957. évi VIII. törvény és az azt végrehajtó 1/1958. (II. 16.) IM számú rendelet rendezte az iparjogvédelmi perek fórumrendszerét, a különböző döntési fórumokba szabadalmi szakértőket is bevonva. A 2/1962. (VII. 20.) OT számú rendelet, amely a Párizsi Uniós Egyezmény (PUE) 1934. évi londoni szövegét elfogadó 1962. évi 17. sz. tvr. végrehajtási utasításának tekinthető, kizárta a magyar bejelentési és uniós bejelentési időpontok közti jogszerzést, lehetővé tette egy szabadalmon belül több elsőbbség igénylését, és előírta a feltaláló feltüntetését a szabadalmi okmányokon. A PUE 1958. évi lisszaboni szövegét az 1967. évi 7. sz. tvr. hirdette ki, ennek végrehajtásáról a 3/1967. OT számú rendelet intézkedett. Az 1961. évi V. törvény (Büntetőtörvénykönyv) a találmánybitorlás bűntettének, az 1968. évi I. törvény és a 17/1968. (IV. 14.) Korm. számú rendelet a szabadalombitorlás szabálysértésének szankcionálását határozta meg. Ez időben azonban már nem lehetett nem észrevenni, hogy az 1895-ben még korszerű szabadalmi törvény az 1960-as évek végére nyelvileg ódonná, intézkedéseiben elavulttá vált. Ezen nem segített az eltelt évtizedekben született több tucat módosítás és kiegészítés sem, ezek csak még inkább áttekinthetetlenné tették a szabadalmi jogok rendszerét. Különösen feltűnő volt ez az 1959. évi IV. törvény (Polgári Törvénykönyv) korszerű, átfogó szabályozórendszerével összevetve. Ugyanakkor az új gazdasági mechanizmus előszelei is fújdogálni kezdtek, mert kiderült, hogy a szigorú tervgazdálkodáson alapuló, merev gazdasági szabályozás nem képes fellendíteni az országot. Ennek megfelelően jobban előtérbe kerültek a piaci kapcsolatok, az áru- és pénzviszonyok.
