Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 1. szám - Dr. Vida Sándor: Eredetmegjelölések és földrajzi árujelzők oltalma az EK-ban
Eredetmegjelölések és földrajzi árujelzők oltalma az EK-ban 29 fellépni, azt követően, védjegy megtámadhatatlanná (incontestability) válik (24. cikk, 7. bek.). Mindent összevetve megállapítható, hogy a TRIPS-nek a földrajzi árujelzőkre vonatkozó rendelkezései vitathatatlan előrelépést jelentettek: akár a Párizsi Uniós Egyezménnyel, akár az azon alapuló megállapodásokkal (áruk hamis vagy megtévesztő származási jellegének megakadályozásáról szóló Madridi Megállapodás, eredetmegjelölések nemzetközi lajstromozására vonatkozó Lisszaboni Megállapodás) vetjük azt össze, lényeges fejlődésről lehet számot adni. Ha Magyarország az Országgyűlés által 1994 végén ratifikált TRIPS Megállapodást törvénybe iktatja, akkor ezzel magasabb színvonalú oltalmat remélhet a magyar eredetmegjelölések és földrajzi árujelzők számára azokban az országokban, amelyek a TRIPS Megállapodást ugyancsak ratifikálják. IV. EREDETMEGJELÖLÉSEK ÉS FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐK OLTALMA FRANCIAORSZÁGBAN ÉS NÉMETORSZÁGBAN Amint azt már a bevezetőben jeleztem, a vizsgált kérdéskörben az EK országokban két egymástól eltérő jogi szabályozási technikával találkozunk: francia típusúval, valamint német típusúval. 1. Franciaországban az eredetmegjelölések oltalmát 1919 óta az erről szóló törvény biztosítja, amelynek legáldefiníciója az eredetmegjelölés fogalmát a Lisszaboni Megállapodással azonosan (ezt persze csak a jobb érthetőség kedvéért írom, hiszen a francia törvény időben jóval megelőzte a Lisszaboni Megállapodást, és éppen ez utóbbi adaptálta a francia törvény fogalommeghatározását) állapítja meg. Ez alatt tehát az olyan megjelölés értendő, amelynek feladata, hogy azoknak a termékeknek jellemző tulajdonságait jelezze, amelyeket meghatározott földrajzi helyen termeltek. Ez azt jelenti, hogy minden olyan terméken, amelyet ezen a helyen termeltek és amely megfelel az előírt követelményeknek, az eredetmegjelölést használni lehet, tekintet nélkül arra, hogy azokat mely termelőegység (kollektíva, magánszemély stb.) állította elő. A francia gyakorlatban az eredetmegjelölések különösen a borok vonatkozásában játszanak nagy szerepet. A borok ellenőrzését és minősítését az Eredetmegjelölési Hivatal (Institut National des Appellations d’Origine) végzi. A borok három fő csoportja:- ellenőrzött eredetmegjelöléssel ellátott borok (vins d’apellation d’origine controlés: A.O.C.), - minőségi borok (vins délimités de qualité supérieure: V.D.Q.S.), - tájjellegű vagy asztali borok (vins de pays, vins de table). A francia előírások hatálya persze nem korlátozódik a borokra. így például a Legfelsőbb Bíróság (Cour de Cassation) megtiltotta a Pilsner, Budweiser stb. eredetmegjelölések használatát olyan sörökön, melyek nem cseh eredetűek. Következetesen tiltja a francia bírósági gyakorlat az eredetmegjelöléseknek védjegyként történő bejegyzését, sőt ez a gyakorlat még olyan messzire is megy, hogy a közismert és a franciák egyik legértékesebbnek tekintett eredetmegjelölésének, a champagne szónak szivarokra, utóbb pedig parfümökre történő védjegykénti bejegyzését is eltiltotta a bíróság,29 holott mind a szivar, mind a parfüm áruhasonlóság vonatkozásában messze esik a pezsgőtől. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a francia jog eredetmegjelölések sui generis oltalmát honosította meg, s a védjegytörvény tulajdonképpen csak a védjegyekre transzponálja ezt a különös oltalmat. Nevezetesen a védjegytörvény kizárja az oltalomból az eredetmegjelöléseket [L 711-4. cikk, d) pont], valamint a földrajzi megjelölések tekintetében megtévesztő megjelöléseket [L 711-3. cikk, c) pont]. 2. Egészen más utat követett a Német Szövetségi Köztársaság jogszabályalkotója, aki egyrészt az eredetmegjelölés fogalmát be sem vezette, másrészt az elmúlt közel száz esztendőben döntően versenyjogi alapon védte a földrajzi árujelzőket. A német védjegyjog korszerűsítése alkalmával, a szintetizálás jegyében a jogszabályalkotó a korábban (1994 előtt) egyrészt a védjegytörvényben elszórtan elhelyezett oltalmi rendelkezéseket, amelyek a földrajzi árujelzőket (geographische Herkunftsangabe) védték, valamint a versenyjogi ítélkezésben kialakult jogelveket egységesítve a védjegytörvénybe korporálta.30 Nevezetesen, polgári jogi rendelkezéseket állított fel (126-129. §), kiegészítve ezeket az előzőekben ismertetett EK-rendelet adaptációjával és végrehajtásával kapcsolatos, inkább igazgatási jellegű szabályokkal (130-139. §), ahol az utóbbi intézkedés következtében elkerülhetetlenné vált, hogy az „eredetmegjelölés” kifejezés a német törvénybe mégiscsak be ne kerüljön. A földrajzi árujelzők fogalmát a német védjegytörvény a korábbi gyakorlattól némileg eltérően, szűkebben határozza meg: eszerint ez alatt olyan megjelölések értendők, amelyek az üzleti forgalomban a termék vagy szolgáltatás földrajzi származásának megjelölésére (földrajzi hely neve vagy egyéb ismertetőjelek, ábrák) használatosak (126. §, 1. bek.). Ez meghatározás, amint azt a törvény indokolása mondja, magában foglalja a földrajzi származásra közvetetten utaló ismertetőjeleket is (gondoljunk a korábbiakban ismertetett Boksbeutel Flasche perre).31 Ha azonban valamely földrajzi megjelölés még így sem volna a legáldefiníció hatálya alá vonható, úgy természetesen továbbra is fennáll a versenyjogi oltalom lehetősége. Következik ez a védjegytörvény 2. §-ából, amely szerint „Védjegyek, üzletjelzők, valamint földrajzi árujelzők számára a törvény által biztosított oltalom nem zárja ki ezen ismertetőjelek egyéb jogszabály alapján történő oltalmát”. (Csak zárójelben jegyzem meg ehelyütt, hogy hasonló utalószabályt az
