Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 5. szám - Tanulmányok. Dr. Bacher Vilmos: Jogalkalmazási kérdések a szolgálati és alkalmazotti találmányok új törvényi szabályozása alapján
20 Dr. Bacher Vilmos gondolkodásmódra kiható az 1970 és 1989 közötti időszakban kialakult gyakorlat, amikor a találmányi díjat a vállalati hasznos eredmény alapján kellett számítani. Ennek számítására egyrészt rendelkezésre álltak irányelvek, másrészt igen alapos bírói gyakorlat elemezte és dolgozta ki az erre vonatkozó kérdéseket. E bírói és szerződéskötési gyakorlat is az akkor hatályos, gyakran váltakozó pénzügyi szabályozó rendszer keretei között alakulhatott. A gyakorlat kialakulását erősen behatárolták a lehetőségek, és visszaemlékezve arra az időszakra, a befolyásoló körülményeket összefoglalva, arra a következtetésre juthatunk, hogy a centralizált gazdálkodás és az abból eredő központi támogatások és elvonások, valamint eredményátcsoportosítások; továbbá a gyakran váltakozó számviteli szabályozások -, amelyek a vállalatok részére széles körű manipulálási lehetőséget nyújtottak - következtében a kimutatott hasznos eredmény nem tükrözte a realitást, gyakran torz képet nyújtott. A 77/1989. (VII. 10.) Korm. rendelet szabályozása tudatosan szakítani akart az addig alkalmazott hasznoseredmény-számítással, bevezette az ún. előny fogalmát, amely azonban igen nehezen volt értelmezhető, és ennek alapján számottevő bírói gyakorlat sem alakult ki. A jelenlegi törvényben megfogalmazott licenciaanalógia a piaci követelményeknek megfelelő számítási alap. Induljunk ki abból, hogy amennyiben a feltaláló a találmányt nem hozza létre, és a munkáltató szabadalmas monopol helyzetben kívánja a terméket előállítani vagy az adott eljárást alkalmazni, úgy a megoldást licenciavétel útján kell megszereznie. A feltaláló által nyújtott érték tehát mérhető azzal az összeggel, amit a licencia megszerzéséért fizetni kellene. Ennek megállapítása a joggyakorlat részére súlyos feladattal történő szembenézést követel meg. A szabadalmi licenciaszerződéseket általában nem hozzák egyedileg nyilvánosságra, tehát nehéz felderíteni, hogy egy-egy adott műszaki területen mi a kialakult, szokásos licenciadíj mértéke. Nyilvánvaló, hogy mind a termék bevezetésének gazdaságosságát vizsgáló szabadalmasoknak, mind pedig a feltalálóknak érdekük, hogy az adott területen mind több adat, információ birtokába jussanak mind hazai, mind pedig nemzetközi vonatkozásban, továbbá ennek felderítésére irányuló közgazdasági elemző kutatás kifejlesztésére kell törekedni. Ezen túlmenően az adott területen az engedélyezett licenciajog jellegétől függően is váltakozik a licenciadíj mértéke. Nyilvánvaló, hogy magasabb licenciadíj jár a kizárólagos, mint a nem kizárólagos licenciáért. A munkáltató a szolgálati találmány révén kizárólagos jogosultság birtokába jutott, tehát ez lesz az összehasonlítás alapja. Eltérő a licenciadíj mértéke attól függően is, hogy az engedélyezett szabadalom a megvalósíthatóság szempontjából milyen mértékben kidolgozott. Milyen mértékig tartalmazza a megvalósításhoz szükséges további ismereteket, illetve milyen mértékű kísérleti tevékenységet, fejlesztési tevékenységet igényel még az alkalmazásba vétele. A feltaláló által rendelkezésre bocsátott találmányt e szempontok alapján is értékelve kell a licenciadíjat megállapítani. A törvény szerint a találmányi díj mértékének megállapítása során az arányt a munkáltatónak a találmány megalkotásához nyújtott hozzájárulására és a feltaláló munkaviszonyból eredő kötelességére figyelemmel kell meghatározni. A törvény tehát a korábbi szabályozással szemben nem tartalmaz ún. fogódzókat, tehát még utalás sincs az alkalmazható kiindulópontként figyelembeveendő díjazási mértékre. E vonatkozásban tehát teljes a felek szerződéskötési szabadsága. A licenciadíjakat a forgalomban általában a licencia alapján a licenciavevőnél előállított vagy forgalmazott termékek árbevétele, forgalma alapján állapítják meg. Az árbevétel alapján történő elszámolás a felekre nézve a legkedvezőbb mód, könnyen ellenőrizhető, és nem ad lehetőséget a másik félnek arra, hogy betekintést nyerjen a gyártók termelésébe, gazdaságosságába és nyereségszámításába. A licenciadíjat a licenciaszerződés egész tartamára fizetik. Mivel a találmányi díj nem ennek mértékében, hanem csak ennek arányában állapítható meg, elképzelhető, hogy a felek a találmányi díjazás időtartamát is korlátozzák. Jelentős a törvényben említett díjazásra kiható szempontoknak az eset egyedi sajátosságait tükröző alapos elemzése. Önmagában az a körülmény, hogy a feltalálónak a munkaviszonyból származó kötelessége volt a találmány tárgykörébe eső megoldás kidolgozása, nem hathat ki a díjazás mértékére, mert épp e körülmény a szolgálati találmánynak fogalmi eleme, épp e miatt válik a találmány szolgálati jellegűvé, és ez kifejezésre jut abban, hogy a munkáltató kap kizárólagos rendelkezési jogot. Kihat azonban a találmányi díj mértékére, hogy a feltalálót kizárólag kifejezetten e feladat kidolgozására alkalmazták-e, illetve munkakörén belül egyedileg kiadott feladatot dolgozott-e ki, vagy pedig ezzel szemben kutató-fejlesztői munkakörében a kiadott feladatokon túlmenően a saját kezdeményezése által felvetett feladatot oldott meg. így tehát vizsgálni kell, hogy adott esetben a találmányi megoldás kidolgozásában miképp nyilvánul meg, milyen arányban oszlik meg a munkakör betöltéséből, a munkáltatónál szerzett tapasztalatból, feladatkijelöléstől függően elvárható kötelességteljesítés vagy pedig az egyéni kezdeményezés. Kihat a találmány díj mértékére, hogy a feltaláló a munkáltatónak milyen mértékig kidolgozott találmányi megoldást bocsát rendelkezésére, és annak a megvalósítása még a feltalálótól független, milyen mértékű fejlesztési tevékenységet igényel.
