Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 5. szám - Tanulmányok. Dr. Bacher Vilmos: Jogalkalmazási kérdések a szolgálati és alkalmazotti találmányok új törvényi szabályozása alapján
Jogalkalmazási kérdések a szolgálati és alkalmazotti találmányok új törvényi szabályozása alapján 21 2. Amennyiben a munkáltató a szabadalmat nem hasznosítás, hanem hasznosítási jog engedélyezése, illetve a szabadalomnak az átruházása útján értékesíti, úgy a hasznosítási díj, illetve az átruházás ellenértéke a találmányi díj alapja. Ez esetben felmerülhet, hogy a kikötött ellenérték kizárólag az átadott szabadalom hasznosítási jogának az ellenértéke, vagy az magában foglalja az átadott know-hownak és egyéb licenciaadói szolgáltatásoknak az ellenértékét is. Ez különösen akkor okoz problémákat, ha a licenciaszerződés nem bontja meg a licenciavevő által fizetett ellenértéket, hanem az össz-szolgáltatás ellenértékét egy összegben tartalmazza. Felmerülhet továbbá az az eset, hogy a kikötött ellenérték nem tünteti fel a teljes ellenértéket, hanem fiktív összeg, és színlelt szerződés útján részben ingyenes ügyletet leplez. A szabadalmas ilyen esetekben nyilvánvalóan egyéb előnyök reményében vagy üzleti megfontolás alapján adta át a szerződésben feltüntetett ellenértékért, és ilyenkor szükségessé válhat a reális ellenérték megállapítása. Ilyen esetekben a találmányi díj mértékének a megállapítása során a kikötött licenciadíjon túlmenően figyelembe kell venni a munkáltatót megillető egyéb előnyöket is. Ha a munkáltató a szabadalmat hasznosítási jog engedélyezése útján értékesíti, valamint a szabadalom átruházása esetében a bírói gyakorlat alapján alakult ki a később jogi szabályozás útján [11/1983. (V. 12.) Korm. rendelet hatályban léte alatt] is rendezett megoldás, mely szerint a találmányi díj mértékének megállapításánál a munkáltatónál befolyt licenciadíjból keletkezett hasznos eredmény ötven százalékából kell kiindulni. A gyakorlaton és a jogalkalmazáson múlik, hogy a hosszú időszakon keresztül kialakul fenti gyakorlat tovább él-e és irányadó lesz-e. 3. Az alkalmazotti találmány esetében a feltalálónak a találmány hasznosítására való jog ellenében olyan mértékű díj jár, amelyet a munkáltatónak a találmány tárgya szerinti műszaki területen kialakult licenciaforgalmi viszonyokra figyelemmel a szabadalmi licenciaszerződés alapján a találmány hasznosítására adott engedély fejében fizetnie kellene. A különbség tehát a szolgálati találmány feltalálóját és az alkalmazotti találmány feltalálóját megillető díjazás között, hogy bár mind a két esetben a kiindulás a licenciaanalógia, azonban a szolgálati találmány feltalálója a kialakult licenciadíj arányában, az alkalmazotti találmány feltalálója pedig a kialakult licenciadíjnak megfelelő találmányi díjat kap. További eltérés: a szolgálati találmány feltalálóját megillető licenciadíj esetében rámutattam arra, hogy a kizárólagos licencia ellenében fizetett díj az irányadó, addig az alkalmazotti találmány esetében a munkáltatót nem kizárólagos hasznosítási jog illeti meg, tehát a nem kizárólagos hasznosítás ellenében adott licenciadíjat kell felderíteni. Az alkalmazotti találmányra a munkáltatót a jog csak saját személyében illeti meg, arra további hasznosítási jogot, engedélyt nem adhat [Tv. 10. § (2) bekezdés], tehát adott esetben fel sem merül annak a kérdése, hogy a hasznosítási jog engedélyezése esetén miként alakul a feltalálót megillető találmányi díj mértéke. VI. A SZOLGÁLATI ÉS ALKALMAZOTTI TALÁLMÁNYOKRA VONATKOZÓ JOGVISZONY KETTŐS KÖTŐDÉSE A szolgálati találmányokra és azok díjazására vonatkozó jogviszony sajátos jellegű - szabadalomjogi és személyiségijogi elemekkel telítetten - a munkajogi és polgári jogi jogviszony ütközőterülete. E találmányok a munkaviszony keretében, annak talaján jönnek létre. A munkavállaló feltaláló feladata lehet ugyan, hogy a találmány tárgykörébe eső megoldást kidolgozza, azonban a munkaviszonyon belül e tevékenységével összefüggésben nem terheli eredménykötelezettség a tekintetben, hogy találmányi szintű, szabadalmazható megoldást hozzon létre. Amennyiben tehát kutatói-fejlesztői tevékenysége nem vezethet szabadalmazható találmány létrejöttéhez, az nem értékelhető egyrészt munkakörből eredő kötelessége megszegésének, másrészt a munkabér és munkaviszonyon belüli juttatás ellenében ilyen mértékű eredmény szolgáltatási kötelezettsége nincs. A szolgálati találmányi díjazásának elvi alapja, hogy a munkavállaló a találmány útján alkotó személyiségét tükröző olyan különleges teljesítményt nyújtott, amely révén munkáltatóját monopolhelyzetbe hozta, és ennek eredményében részesednie kell. Ezért a találmányi díjazásra vonatkozójogviszony a feltaláló és munkáltató között létrejött munkaviszonytól függetlenül fennálló polgári jogi jogviszony, amely fennmaradhat a munkaviszony megszűnte után is, és a szerződő felek személyében is változások következhetnek be. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a díjazási szerződés megkötésekor a szerződés a munkáltató és munkavállaló között jön létre, és a feltaláló a gyengébb, a kiszolgáltatott helyzetben lévő fél. E kiszolgáltatott helyzetre figyelemmel indokolt kogens jellegű rendelkezések útján védeni a szolgálati találmány feltalálóinak jogait biztosító rendelkezéseket, így a díjazáshoz való igényt is. Erre figyelemmel a törvény a munkavállalói találmányok esetében az érintett feltalálók javára egyoldalú kogenciát vezet be, megállapítva, hogy a szolgálati és alkalmazotti találmányokkal kapcsolatos jogok és kötelezettségek tekintetében szerződéssel sem lehet eltérni a törvény olyan szabályától, amely a feltaláló érdekének a védelmét szolgálja [Tv. 15. § (2) bekezdés]. E rendelkezés összhangban van a Munka Törvénykönyv 8. § (2) bekezdésében foglaltakkal, amely szerint a munkavállaló a munkabérét és személyiségi érdekeit biztosító
